Szekeres: a népszavazási kezdeményezés a kormányzást nehezíti

Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese szerint a Fidesz népszavazási kezdeményezésével arra törekszik, hogy nehezítse a kormányzást. A politikus erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.

A Fidesznek "van egy olyan taktikája, ami arra törekszik, hogy indulatokat keltsen, és akadályozzon érdemi változásokat, (...) olyan taktika, ami arról szól, hogy ne lehessen normálisan kormányozni, törvényt alkotni" - mondta Szekeres Imre. Hangsúlyozta, hogy "ki fogjuk bírni, végig fogjuk csinálni azt a programot, amit elhatároztunk. Alávetjük magunkat minden olyan demokratikus szabálynak, ami a magyar alkotmányban és törvényben van, még ha annak következményei kedvezőtlenek is egyéb döntés szempontjából". A programot úgy kell végigvinni, hogy megfeleljen a demokratikus szabályoknak - fűzte hozzá. Meglátása szerint a Fidesz politikai játékot űz, amiben a szocialista párt nem lesz partner. Mint fogalmazott, "nem a népszavazás tartalma a fontos, hanem politikai célja (...) ez egy politikai propaganda, egy destabilizációs taktika, amit a Fidesz végig fog csinálni".

Szekeres Imre ennek okát abban látja, hogy "az ellenzéki párt nem hajlandó tudomásul venni, hogy elveszítette az országgyűlési választásokat, nem hajlandó tudomásul venni, hogy a magyar társadalom többsége nekünk adott felhatalmazást a kormányzásra". Véleménye szerint egy demokratának ezt tiszteletben kell tartania. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.