Egységben a nyerő
- Akar háromszáz dollárt? - állt nemrégiben egy, a szerkesztőségünkhöz is eljutott internetes körlevélben. Ha a spamet megkapó történetesen korábban a Carnival Cruise hajótársaság alkalmazottja volt, akkor nem kellett többet tennie, mint munkavállalási adatait postafordultával elküldeni a megadott New York-i ügyvédi iroda címére, ahol ennek utána jártak, és ha minden stimmelt, az érintett rövidesen megkapta a háromszáz dolcsiról szóló csekket, bárhol is él, lett légyen szó Pusztavacsról vagy Kuala Lumpurról. A hazai fülnek tündérmeseként ható történet folytatása még regényesebb. A világ legnagyobb luxushajós társaságát ugyanis négy volt, kelet-európai dolgozója küldte padlóra. Azt állították, hogy a cég minden hónapban különféle trükkökkel lecsalt néhány dollárt a bérükből. Csoportos pert, "class actiont" indítottak, hogy több tízezer sorstársuk kárigényét is érvényesíteni tudják. Ők e nemes célra potom 1,5 millió dollárt áldoztak. A hajóscég jogászainak pedig már lehettek hasonló tapasztalatai, mivel nem várták ki a végkifejletet, peren kívül 12 millió dollárban állapodtak meg a csalódott dolgozókkal. Ebből 9 milliót tett ki a 30 ezer volt alkalmazott elismert kárigénye, a maradék az ügyet vivő New York-i ügyvédi irodánál landolt - amely így az amúgy piti ügyből kétmillió dolláros hasznot húzott.
Sokmilliárdos a piac
Nyugaton ugyanis a tilosba tévedt cégek megkopasztása gyakorlatilag külön foglalkozási ág az ügyvédi szakmán belül - mondja Fejes Gábor, a Freshfields Bruckhaus&Deringer nemzetközi ügyvédi iroda tagja. A versenyjogi szakértő példaként említi: ha az USA-ban az igazságügyi hivatal egy céget hétfőn kartellszerződésért elmarasztal, a cégvezető fogadást köthet rá, hogy szerdára a keleti parttól a nyugatiig főműsoridőben, fizetett tévéreklámokban toborozzák társasága károsultjait az erre szakosodott ügyvédi irodák olyasféle szöveggel: "Ha ön megvette X terméket, akkor a gyártó önt Y forinttal megkárosította, amennyiben óhajtja, hogy képviseljük érdekeit, hívja az alábbi zöld számot." A reklámkampány költségei eleve egy B kategóriás hollywoodi film büdzséjével vetekednek, amihez hozzáadódik az esetenként több tízezer károsult igénye, és az ügyvédi iroda csöppet sem szerény nyeresége, így a cégvezető abban még biztosabb lehet, hogy kínosan mélyen kell majd a zsebébe nyúlnia. A legnagyobb "classoknak" jellemzően a dohány- és a gyógyszergyárak a hagyományos szenvedő alanyai, de a McDonald's is 18,5 millió dollárt fizetett azért, mert vegetáriánus menüjébe állati zsiradék került. Sőt, sajtóhírek szerint több tízmilliárdos kártérítés elé néz több amerikai telefontársaság is, amiért a Patriot Act alapján kormányzati nyomásra kiadta előfizetői adatait. Az egyelőre csúcstartó 2,2 ezermilliárd dolláros keresetet a Fax.com ellen nyújtottak be nemrég fogyasztóvédelmi aktivisták a cég kéretlen reklámanyagai miatt. A szervezet szerint egy potya-fax száz dollár értékben sértette a fogyasztók szabadságjogait, innen már egy kis szorzás kérdése volt az egész.
A "class action" Európában is terjedőben van. Ma Hollandiában, Spanyolországban, és hellyel-közzel Német- és Olaszországban van hasonló jogintézmény. Ausztriában és Franciaországban jelenleg próbálkoznak a bevezetésével - a francia legfelsőbb bíróság 2005-ös nyilatkozata szerint ez ugyanis a fogyasztói érdekérvényesítés "nélkülözhetetlen eszköze".
A hazai pálya hátránya
Nálunk a környezetszennyező, fogyasztóit rendre átverő, dolgozóinak kiszolgáltatottságával visszaélő, vagy a kartellező cégek vezetőinek az esetleges lebukás után sem kell a könyvelőhöz rohanni. Részint azért, mert az illetékes állami szakhatóságnak a jogsértésből származó céges bevételekhez képest elenyésző bírság kiszabására van lehetősége. Ez így van egyébként nyugaton is - ám ott ugyanezt civil kártérítési perek özöne követi. Fejes Gábor úgy látja, hogy a jogi környezet lényegében nálunk is adott. A fogyasztóvédő és környezetvédő civil szerveződéseknek megvan a lehetősége, hogy közérdekű keresetet indíthassanak. (Valamivel kacifántosabb a szakszervezetek helyzete, mivel a munka törvénykönyvéből ez a passzus kimaradt, náluk az esélyegyenlőségi törvény alapján lehet közkeresetet indítani - például hátrányos megkülönböztetésért.) A szervezetek pedig már élnek is vele, így például az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület több pert indított a Malévval vagy a Merck gyógyszergyárral szemben. Az ilyen perekben a bíróság előtt megállapított tényállás alapján a hazai fogyasztóknak elvileg lehetőségük van arra, hogy úgynevezett felperesi pertársaság formájában csoportos kártérítési pereket indítsanak az adott céggel szemben. Ráadásul ennek költsége vélhetőleg töredéke lehet a tengerentúli nagy perekének.
- Szó sincs róla - üti le a labdát egy, nevének elhallgatását kérő ügyvéd. Aki azért elismeri, hogy valóban bombaüzlet lenne az ilyen per az irodának, ha technikailag megvalósítható lenne a károsultakat toborzó hirdetések közzététele. Ez azonban nálunk reklámnak minősül, amit egyelőre szigorúan tilt a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzata. Bár a GVH nemrégiben versenykorlátozónak minősítette és ötmillió forintra bírságolta a kamara eljárását, a MÜK jogorvoslatot kért, és a Fővárosi Bíróság éppen a napokban az érdemi elsőfokú döntésig felfüggesztette a GVH határozat végrehajtását. Így viszont a károsultak jobb esetben a sajtóból értesülhetnek arról, hogy az ügyükben per folyik, de ahogy korábban több, sok ezer károsultat érintő ügyben is történt (Baumag, Postabank) sok külön irodát kerestek meg, s ezek így külön-külön nem nagyon láttak fantáziát az egészben.
A felperes kockáztat
Kivétel persze itt is akad. Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport környezeti tanácsadói iroda vezetője több olyan esetről is tud, amikor a beruházás közelében élő károsultak közösen keresnek ügyvédet. Ilyen precedensértékű ügy volt a Lágymányosi híd, illetve a budai tehermentesítő út mellett élőknek 2000-ben a Fővárosi Önkormányzat ellen indított pere, ahol 60 millió forint kártérítést ítéltek meg a lakóknak. A bíróság döntése után további négyszáz ingatlan- tulajdonos nyújtott be keresetet tulajdonuk 30 százalékra becsült értékcsökkenése miatt, ők együtt 1,5-3 milliárd forint közötti kártérítési összegre is számíthatnak. A károsultanként viszonylag magas perértéket képviselő fenti ügyön túl azonban egyelőre csak a messzi távolban kéklenek a versenyhivatal, a munkavédelmi vagy a fogyasztóvédelmi felügyelőség határozatára alapozható fogyasztói perek hegyei. A Lágymányosi lakóközösség vezető ügyvédje, Czirmes György úgy látja: az ilyen ügyek a jelenlegi bírósági gyakorlat mellett komoly anyagi kockázatot jelentenek a tulajdonosok és kisebb részben az ügyvédek számára. Az amerikai "class actionnál" egy esetet típusesetnek minősítenek, és azt általánosítják a többi károsultra. Nálunk felperesi társaság esetén a hivatalból kirendelt szakértők és végső soron a bíró döntése, hogy a bizonyítási eljárás során mennyire tekintik általánosnak a károsultak helyzetét. Ezen múlik, hogy egy-két vagy több száz külön bizonyítási eljárást folytatnak le. Ez évekkel kitolhatja a per végét.
Fejes Gábor az amerikai jog "discovery"-nek nevezett intézményét említi: az alperes cégeknek kötelessége a felperes által kért és a bíróság által megítélt céges dokumentumok kiadása. Ez, bár igen költséges lehet, jócskán megéri a befektető felperesnek, mert így nincs teljesen kiszolgáltatva a hivatalból kirendelt szakértők döntésének. Ám Fejes szerint nem szabad megfeledkezni a hazai szociológiai környezet másságáról sem. Ahogy nálunk céges oldalról inkább elfogadott a jogsértő cselekedet bújtatása, a "betyárbecsület", úgy a fogyasztóra is jellemző a passzivitás: hajlamos beletörődni, ha átverik. A vagy a munkavállaló, ha kirúgják, ahogy Mátraházi István, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke mondja. Az esetek kilencven százalékában az alkalmazottak csak akkor fordulnak érdekvédelmi fórumokhoz, ha már elbocsátották őket, vagyis ha már nincs vesztenivalójuk. Ráadásul jó magyar szokás szerint mindenki maga próbál boldogulni. Külön-külön.
