Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ennek a beavatkozásnak a következtében olyan csoportok fognak kialakulni, amelyek feloszlatása a gyülekezési törvény alapján valóban mérlegelés nélkül kötelező. Hozzáteszem azt is: a rendőrség által október 23-án és a másnapra virradó éjszakán alkalmazott kényszerítő eszközök törvényesek voltak. Mindez persze egyáltalában nem menti fel a közbiztonság őreit az alól, hogy az általuk szolgált társadalomnak meggyőző választ adjanak a választott megoldások szükségességét és arányosságát érintő kérdésekre. Tény mindenesetre, hogy olyan taktikát alkalmaztak - a kétségtelenül nem ebbe a körbe tartozó szétválasztási manőverek leszámításával -, amely a karhatalommal szembeni egység és szembenállás növekedését eredményezte az eredetileg heterogén tömegben.

Az adott helyzetben - tehát a Kossuth téri gyűlés szétkergetését követően - általánosan legitimnek minősíthető fellépés nem ment fel egyetlen rendőrt sem a brutalitás vádja alól. Magam is láttam olyan felvételt, ahol a közegek magatehetetlen, védekezésre képtelen embert ütöttek, sőt: rugdostak. Az ilyen magatartás súlyosan jogellenes, és sérti a közhatalom tekintélyét. A rendőr soha nem veszítheti el önuralmát, ez a képesség egyébként a csapaterős fellépés során szépen megmutatkozott. Annál inkább magyarázatra és jogkövetkezmények alkalmazására szorul az indokolatlan, szükségtelen és aránytalan bántalmazás.

A hatalom logikája alapján teljesen egyértelműen számolni lehetett és kellett azzal, hogy a Kossuth teret október 23-ára megtisztítják a tüntetőktől. Nem okozott igazán nagy meglepetést, hogy ez be is következett. Kár, hogy ezt csak nyilvánvaló alkotmánysértés - valamint a köztársasági elnök és az igazságügyi és rendészeti miniszter tekintélyének lejáratása - árán tudták végrehajtani, holott az időközben ismertté vált adatok alapján valószínűsíthetően már régen meg kellett volna tenni, törvényesen.

A gyülekezési jog az alkotmányos alapértékek között kiemelkedő helyet foglal el. Annak gyakorlása nem korlátozhatatlan, de bármely megszorítás csak törvényi alapon és a szükségesség-arányosság elvének szigorú betartása mellett jogszerű. Márpedig a törvény nem engedi meg, hogy bármely rendezvényt arra hivatkozva oszlassanak fel, hogy annak résztvevői nem tartották be a rendőrséggel kötött megállapodást. A közbiztonság őreit a tudomásul vett bejelentés köti, azon túlmenően csak a törvény rendelkezései irányadók.

Szánalmas erőfeszítések történtek a Kossuth tériek szétverésének előkészítésére. Valamilyen "kormányzati anyagra" hivatkozva a hatalom képviselői elterjesztették azt a hírt - az ORFK szóvivője ezt kifejezetten hangsúlyozta is -, hogy van lehetőség a demonstráció erőszakos feloszlatására. Ezek az érvek azonban hamisak voltak.

A rendőrségi törvény felhívott 46. §-a valóban lehetőséget biztosít egyebek mellett meghatározott terület lezárására, kiürítésére. A gyülekezési jog gyakorlásának korlátozásáról azonban ott nincs szó. Ugyanazon törvény 17. §-ának (1) bekezdése felsorolja azokat a jogokat, amelyek a rendőri feladatok ellátása során korlátozhatók. Ebben a listában a gyülekezési jog nem szerepel. Így logikusan adódik a következtetés: az alapjog gyakorlásának minősülő rendezvénytartást a rendőrségi törvény alapján nem lehet jogszerűen korlátozni. Nem igaz tehát, hogy a csoport ezen jogszabály alapján feloszlatható lett volna.

Hivatkozott továbbá a "kormányzati anyag" egy - legalábbis a médiában - meg nem nevezett ENSZ-egyezményre, amely állítólag szintén jogalapot biztosít a gyülekezési jog korlátozására a védett személyek biztonsága érdekében. Logikusan a diplomaták és más, hasonló oltalomban részesítendő emberek ellen elkövethető bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló rendelkezések jöhetnek szóba, amelyeket nálunk az 1977. évi 22. törvényerejű rendelet hirdetett ki. Ebben azonban szó sincs a gyülekezési jog korlátozásáról! Abból a tényből, hogy a fenyegetett személyeket meg kell védeni, egyáltalában nem következik ez az alapjogi megszorítás! Sem törvényben (egyébként is csak úgy volna megtehető), sem pedig a gyakorlatban.

Ezzel szemben áll az ugyancsak az ENSZ keretei között elfogadott egyezmény a polgári és politikai jogokról, amelyet a hivatkozott 1973-as megállapodás egyáltalában nem érint, nem ír felül. Eszerint: "A békés gyülekezés jogát el kell ismerni. E jog gyakorlását csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban az állam biztonsága, a közbiztonság és a közrend, illetőleg a közegészség, a közerkölcs vagy mások jogai és szabadsága védelme érdekében szükségesek." A jog tehát nem abszolút, de a megszorítások csak törvény alapján lehetségesek.

Sem kormányrendelet, sem egyéb jogszabály alapján nem oszlatható fel egy alkotmányos keretek között megtartott gyűlés védett személyek biztonságára hivatkozva. A közvéleményt félrevezették. Durvábban fogalmazva: megint hazudtak. Az állam- és kormányfők, valamint a diplomaták életének megóvása a kormány és az arra rendelt szervek abszolút kötelessége. Ez következik abból, hogy az élethez való jog a gyülekezési jognál is magasabb értéket képvisel. A szükségesség elve azonban azt követeli meg, hogy az oltalom feltétlenül, elkerülhetetlenül feltételezze a másik alapjog korlátozását. Itt azonban erről nyilvánvalóan nincsen szó. Magyarul és egyszerűen: ha okszerűen feltételezhető a védett személyek veszélyeztetése, akkor nem kell - és nem szabad - őket oda vinni, ahol ez a fenyegetettség fennáll. Az előkészületek és a téren lezajlott események ismeretében határozottan ki lehet jelenteni, hogy a feloszlatás ilyen okból nem volt szükségszerű.

Mindez azért tragikomikus, mert egyébként a feloszlatás éjszakáján olyan adatok kerültek felszínre, amelyek a rendőri fellépést nem csupán jogszerűvé tették, hanem az egyetlen lehetséges beavatkozásként indokolták volna. A rendőrség honlapján bemutatott tárgyak nyilvánvalóan megalapozzák azt a következtetést, hogy a résztvevők felfegyverkezve, vagyis az élet kioltására alkalmas tárgyakkal jelentek meg, amelyek ember elleni felhasználása (különösen a zokniba bújtatott faszéndaraboké) adott esetben feltételezhető volt. Okszerűen lehet arra is következtetni, hogy a tárgyak nem a rendőri akció éjszakáján kerültek a térre, hiszen akkor azt észlelnie kellett volna a már jócskán tevékenykedő biztonságiaknak.

A gyülekezési jognak vannak korlátai. Ezek közé tartozik a békés jelleg. A felfegyverkezve való megjelenés egyetlen, mérlegelés nélküli szankciója a feloszlatás, amelyet nem "kormányzati anyagban" hivatkozott jogszabályok, hanem maga a gyülekezési törvény ír elő. Ez a szabály tehát minden alkotmányos követelményt kielégít.

Közbevethető persze, hogy a rendőrség talán nem tudott arról, mi is van a tüntetőknél. Honnan tudhatott volna? Például onnan, hogy jelen van a rendezvényen. A gyülekezési törvény 12. §-ának (3) bekezdése ugyanis ezt kifejezetten megengedi. Hacsak úgy nem...

A rendőrségnek a feloszlatást követően kiadott első közleménye 3 óra 35 perckor arról tájékoztat, hogy a beavatkozásra a tüntetőkkel kötött megállapodás megszegése miatt került sor. A második nyilatkozat már említést tesz a talált eszközökről és utal a békés jelleg elvesztésére, de a gyülekezési törvénynek a feloszlatást ebben az esetben kötelezővé tévő szabályát nem említi. Ez logikus, hiszen korábban már közölték: nem ezért ürítették ki a teret.

A törvény következetes betartása, mint általában, ebben az esetben is eredményesebb és szakmai szempontból is egyszerűbb lett volna az annak megkerülésére, majd megváltoztatására irányuló fárasztó manővereknél. Mindez persze nem cáfolja a gyülekezési törvény számos okból szükségessé vált módosításának időszerűségét. De ebből is látszik, mennyire elodázhatatlanul szükséges a rendőrség folyamatos, érdemi civil kontrolljának megteremtése. A BRFK szóvivője még akkor sem válaszolt a gumilövedékek használatát firtató kérdésre, amikor a világsajtó már tele volt ezzel a hírrel. Ami minimum azt jelenti, hogy az embereket "hülyegyerekként" kezelik. Ideje volna a túlcentralizált, katonailag szervezett közbiztonság-védelem helyett fölépíteni a demokratikus jogállami rendőrséget.

a szerző alkotmányjogász