A demokrata reflexeiről ismerszik meg. A hétfői eset láttán minden jogtisztelő polgár első gondolata ugyanaz volt: a rendet helyre kell állítani. Nem így a Fidesz, amely rögtön a törvényszegők oldalára állt, mentséget keresett, indokolatlan erőszakról beszélt, és felmutogatott gumilövedékkel próbált hangulatot kelteni. Miközben világos: a rendőrségnek kötelessége volt közbelépni, és semmiféle olyan eszközt nem használtak, amelyre a törvény ne hatalmazta volna fel őket. A rendőri intézkedések "hibaszázalékáról" persze lehet vitázni, de csak azután, hogy a káosz megszűnt. Könnygázfelhőben nem lehet elemezni.

Nem szeretném, ha az a látszat keletkezne, hogy nekem valamiféle eksztatikus örömet szerez, ha vízágyúval szétzavart embereket látok a tévében. A tömegoszlatás azonban mocskos műfaj, a gyülekezési törvény viszont egyike rendszerváltó törvényeinknek, s mint ilyen, új alkotmányos rendünk egyik alapja. És nem csak a szabad véleménynyilvánításról beszél, hanem feltételekhez is köti azt. Nem lehet csak a "gyülekezési" kitételt meghallani belőle, és negligálni a "törvény" szócskát.

Néhányan békés tüntetőkről beszélnek. A békés tüntető számomra onnan ismerszik meg, hogy sokadik felszólításra fogja magát és hazamegy, nem keresi a bajt. Nem kötekedik a rendőrökkel, és végképp nem kezd utcai barikádok ácsolásába. Nem dobál meg zsinagógát, nem izzít be egy kéznél lévő tankot, nem foglal el buszt, nem gyújt fel autókat. Hogy a rendőri erélyesség egyeseknek (főként a résztvevőknek és a két nagyobbik ellenzéki pártunknak) provokációként hatott, annak oka egyszerű: elszoktunk a határozott intézkedésektől. Amikor hezitáltak a tévéostromnál, vagy amikor hetekig tűrték a Kossuth téri ott-alvós, mélymagyar Sziget-szerűséget, akkor bizony kőkemény politikai megfontolások is vezették döntéseiket. Hétfőn este viszont tették, ami a dolguk. Egy operettrendőrséggel ugyanis még operettforradalmárokkal szemben sem lehet hatékonyan fellépni.