George Pataki: Megéri változtatni

Amerikában felnőtt gyerekként 1956-ban szembesült azzal, hogy ami neki természetesnek számított, több tízmillió embernek nem adatott meg. - A család összegyűlt és a tévén nézte a budapesti híradásokat. Ekkor kezdtem megérteni, mit jelent a szabadság - idézte fel a fél évszázados emlékeit a Népszabadságnak adott interjújában a 61 éves George Pataki. New York állam apai ágon magyar származású kormányzója vezette a budapesti megemlékezésekre érkezett amerikai küldöttséget. A republikánus politikus szerint '56 tanulsága az, hogy szabadság felelősséget is jelent. A mai generációknak nem szabad elfelejteniük, többségében fiatalok az életükkel fizettek azért, hogy ma Közép-, és Kelet-Európa országainak polgárai szabadon gyakorolhatják jogaikat.

Az önmagát magyar gyökereire büszke amerikaiként definiáló Pataki nagyszülei Szabolcsból vándoroltak ki az 1900-as évek elején. Peekskillben telepedtek le, itt rengeteg magyar bevándorló élt. Zárt közösség volt, Kossuth utcával és magyar templommal. Pataki apja az általános iskolában tanult meg angolul, az ügyvédnek tanult, de a politikai pályát választó fia magyarul pár szót tud. Bizonyos hagyományokat őriznek: minden évben összegyűlnek szalonnasütésre.

Patakit már első magyarországi látogatásakor is sokkolta az itteni pesszimizmus. - Amerikában azt gondoljuk: bármilyen problémánk van, a holnap jobb lesz. Magyarországon arra gondolnak, milyen rossz lesz holnap - mondta hozzátéve: elbizonytalanító hatással járnak a változások, de látni kell, hogy mennyi lehetőséget biztosítanak a vállalkozói szellemnek.

A mérsékelt konzervatívnak tartott Pataki immár 11 éve kormányzó egy többségében liberális, Magyarországnál másfélszer nagyobb, közel 19 millió lakosú államban. Sikerét azzal magyarázza, hogy a választási kampány végétől igyekszik kerülni a pártoskodást, Amikor 1995-ben kormányzóvá választották, az első két évben meg kellett kurtítani az állami alkalmazottak számát és a jóléti programokat, hogy adót lehessen csökkenteni. Kapott hideget-meleget, de a harmadik év már eredményt hozott, csakúgy, mint a bűnözés elleni kőkemény fellépése. - Nem akarom azt mondani, hogy mindenki szeret, de mindig igyekeztem a gyakorlati eredményekkel meggyőzni az embereket. A közel két méter magas, választékosan beszélő Patakit a 2008-as republikánus elnökjelöltek között emlegetik. - Ez hízelgő, de még gondolkodom rajta. Szerinte az eljövendő kampány egyik fő témájává az USA - nemcsak a környezetre káros - kőolajfüggőségének megszüntetését kellene tenni. Az energia az a terület, ahol találkozik a nemzetbiztonság, a gazdasági növekedés és a környezetvédelem. - Abszurd, hogy több milliárd dollárt költünk a terrorista tevékenységeket támogató kormányokra. (Nem mondta, de egyes arab államokra utalhatott. - A tud.) Ezt a pénzt is napenergiás, geotermikus technológiák, hibridhajtású járművek fejlesztésére kellene fordítani, amiket aztán például Magyarországra is exportálhatnánk - fogalmazta meg "zöldpolitikáját".

Patakit aggasztja, hogy pártja elveszti pozitív programpontjait, a republikánusok túl sok minden ellen vannak. Szerinte az energiaügyek mellett sokkal több olyan témát kellene találniuk, amely kifejezetten vonzó lehet a középosztály számára. Úgy beszél, hogy amit mond, szinte úgy hangzik, mint egy elnöki program.

Pataki kormányzó Mindszenty József portréjánál az amerikai nagykövetségen
Pataki kormányzó Mindszenty József portréjánál az amerikai nagykövetségen
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.