Az 1937-ben Budapesten született, s a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségiző fiatalember (az idén ő nyitotta meg a tanévet az alma materben) még elvégzi otthon az orvoskar első évét, de '56-ban a távozás mellett dönt. Nem akar a szuverenitását egy évvel korábban visszanyerő Ausztriában maradni ("képtelen lettem volna beilleszkedni egy olyan rendszerbe, ahol a takarítónőig bezárólag szocdem vagy katolikus pártajánlás kell"), de Richard Nixon - akkor még alelnökként - Bécsbe látogatva éppen négyszáz ösztöndíjat hagy a magyar menekülteknek. 1963-ban elvégzi a bécsi orvosegyetemet, s feleségül vesz egy ott tanuló, német szakos belga lányt. Az ő apja - brüsszeli orvos - állást szerez számára a Brüsszeli Szabadegyetem onkológiai intézetében, a Bordet-ben. Ez lesz Frühling János első és utolsó munkahelye: klinikai és kutatóorvosként dolgozik, 1984-től tizennyolc éven át már igazgató főorvosként. Közben a Brüsszel-Brabant orvosi kamara elnöke, nyolcezer tag választja meg.

- Kamarai elnökként és most, akadémiai főtitkárként is első magyarként, s egyben első külföldiként kerültem a székbe - mondja, noha általában úgy véli: Nyugat-Európában vagy nem ismerik, vagy nem szeretik a magyarokat. Nincsen ugyanis igazi pártfogójuk - ellentétben például a lengyelekkel vagy a románokkal -, nyelvileg és kulturálisan is elszigeteltek. - Az '56-osokkal volt egyfajta szimpátia, arra ma is mindenki emlékszik, hogy a Roosevelt sugárúton, az itteni szovjet nagykövetség előtt tüntettek, s a csendőrséggel is megvívtak ekkor - teszi hozzá Frühling profeszszor, aki gyakran megkapta a "János, mint a Kádár" kitételt.

Hogyan lehetett mégis karriert befutni Belgiumban? - Kicsi, nyugodt, befogadó, nem soviniszta, liberális demokrácia, ahol szabad verseny van - mondja az országról, amely immár 43 éve az otthona. Hozzáteszi: ennek megfelelően semmivel sem volt nehezebb a pályája, mint ha született belga lett volna - de könnyebb sem. "Nem volt pozitív diszkrimináció, mint ma az arab bevándorlóknak. Nem gurítottak elénk vörös szőnyeget." Egyetlen példa: a brüsszeli kórházakban a francia és a holland nyelv ismerete is kötelező az orvosoknak. Az onkológia személyzeti osztályán a német nyelvű diplomával érkező, de már belga állampolgár Frühlingnek azt ajánlották, hogy a helybéliekkel (a csak flamand vagy francia nyelvűekkel) ellentétben mindkét nyelvvizsgát tegye le. - Én vagyok az egyetlen belga orvos 1963 óta, aki mind a kettőn sikeresen túljutott - mondja Frühling doktor. Három szakorvosi vizsgát - nukleármedicina, onkológia, sugárterápia - abszolvál. "Óriási szerencsém volt, hogy az 1974-es Nobel-díjas Albert Claude a munkatársává választott. Azt mondta: dolgozzam többet és jobban, mint a többiek. Ezt követtem, s minden nap végén a tükörbe néztem: mit teljesítettem aznap?" Claude-dal sokszor hajnal négyig kísérleteztek, "így a fiam csak százötven magyar szót tanult meg."

Frühling 1969-ben tér vissza először Magyarországra ("a legvidámabb barakkba") - ezt először tizenöt év szünet, majd egyre több, immár rendszeres vizit követi. Konferenciákra, családlátogatásra jár haza. Az MTA külső tagja. Ezernégyszáz kilométerről is követi a magyar közéletet, az Élet és Irodalom hasábjain beszáll a Szabó Csaba ügyéből kirobbant akadémiai vitába. - Nem vagyok sem gyurcsányista, sem orbánista; mindkét táborban vannak barátaim - mondja Frühling János, úgy vélve: az ország jelenlegi helyzetében nemzeti összefogással lehetne csak rendezni az államháztartás és az egészségügyi rendszer problémáit. Nem kellene ehhez messze tekinteni példáért, csak 280 kilométerre - egészen Bécsig.