A Fiatal Baloldal szerint gyáva dolog a tandíj elleni tüntetés

A Fiatal Baloldal (FIB) szerint gyáva dolog a felsőoktatásban bevezetendő fejlesztési részhozzájárulás (fer) elleni demonstráció - mondta Rózsa Endre, a szervezet alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Az MDF azt követeli, hogy a FIB "szálljon le" a HÖOK-ról.

A FIB szerint "a rendre Fidesz-kottából játszó" Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ismét dacosan a tandíj ellen ágál - közölte az alelnök.

Mint mondta, a HÖOK nem túl következetes, mert például Ekler Gergely elnök egy interjúban nem tartotta túl veszélyesnek a tanulmányaiért fél évre költségtérítésként fizetett 85 ezer forintot, másnap mégis az ennél kisebb összegű fer ellen szervezett tüntetést.

Földesi Norbert, a FIB felsőoktatási ügyvivője azt mondta: a gyanú szerint a fer egyetemeknél maradó részéről is a hallgatói önkormányzatok szeretnének dönteni, ezért a tüntetések erődemonstrációk, amelyek egy újraelosztási rendszerben elfoglalt hatalmi pozíciókról szólnak.

Az ügyvivő, aki korábban a HÖOK alelnöke is volt, hozzátette: az intézményi hallgatói önkormányzatok nagyon sok pénz felett rendelkeznek, ők gazdálkodnak az évi 16 milliárd forintot kitevő hallgatói juttatások fölött, illetve kollégiumi elhelyezési ügyekben és lakhatási ügyekben további 4,4 milliárd forint felhasználását véleményezik.

Szavai szerint a HÖOK-nak az az érdeke, hogy a diákok minél kevesebbet tudjanak a felsőoktatás reformjáról, mivel akkor könnyebben "palizhatják be" őket szakmainak látszó, de valójában politikai akciókba.

Kérdésre válaszolva Földesi Norbert úgy vélte, a HÖOK nem mondja meg a valós érveket arról, miért nem támogatja a fer-t. Hozzátette: "a jobboldali kotta" szerint játszik a HÖOK. Utalt arra, hogy a Kossuth téren demonstrációk voltak, és most megpróbálnak egy újabb társadalmi réteghez fordulni.

"Kifejezetten rosszízűnek tartjuk, hogy a FIB elnöke, mint az MSZP egyik országgyűlési képviselője nekiesett a HÖOK-nak" - reagált a baloldali politikus szavaira Almássy Kornél, az MDF alelnöke.

A jobboldali politikus szerint a HÖOK-ot "minden erővel meg kell védeni" a támadásoktól. Az MDF szolidáris a tandíj ellen tüntetőkkel - tette hozzá a Almássy Kornél.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.