1956 forradalma a Bem-szobor előtti tüntetéssel kezdődött, ez volt az a pont, ahol a felduzzadt víz először törte át a gátat s az egyre erősödő áradat saját erejét felismerve a következő napokban igazolta Petőfi száz évvel korábbi felismerését: "Azért a víz az úr."

1956 elsődleges célja a nemzeti szuverenitás, a függetlenség helyreállítása. Másodlagosan a demokratikus társadalom, a jogállam garantálása, a politikai jogok, mindenekelőtt a szabad választások útján létrejövő közhatalom, ennek eszközeként a többpártrendszer kialakítása. E törekvések végső célja a demokratikus országokban elért gazdasági fejlődés és ennek eredményeként megvalósítható társadalmi jólét volt, Magyarország nem akart többet, mint beteljesíteni a Himnusz vágyát: jókedvet és bőséget. A forradalomnak nem volt tényleges vezetője, aki az eseményeket irányította, a forradalom előrehaladását tetteivel befolyásolta volna. A kormány, Nagy Imrével az élén kezdetben a forradalommal szemben, majd a forradalom követeléseit kielégítve nem vezette azt, csupán reagált rá, előbb ellenében, később támogatva. Nagy Imre nem volt a forradalom vezetője, de magyar emberként felismerte annak erejét és súlyát, s bár vezetésére nem volt képes, de október végére a forradalom áradata magával sodorta őt is s támogatójává vált a forradalom által kikényszerített változásoknak. Nagy Imre e tizenkét nap alatt végigment a maga damaszkuszi útján, nagysága nem a forradalom vezetésében, hanem a bukott forradalom után a forradalom értékei melletti kiállásában vált teljessé és vértanúságával méltán vált szimbolikus alakjává 1956 októberének.

Tévedés azt állítani, hogy a nemzet a barikád két oldalán állt, mert 1956-ban csak egy oldal létezett, amelyen ott ált az egész nemzet, a meggyötört parasztoktól, a kizsigerelt munkásokig és értelmiségiekig, akik mind együtt élték át nemcsak a forradalom politikai sikereit, de annak szépségét, a nemzet egészét elárasztó kegyelmi pillanatát is, amikor a vágyból akarat, az állampolgárból hazafi, az országból nemzet lett. A barikádnak csak egy oldala volt, a másikon a szovjet fegyverek és az a maroknyi hazaáruló állt, akiket a szovjetek exportáltak haza.

A forradalmat szovjet tankok győzték le az atlanti szövetség hallgatag, sem politikai, sem érdemi támogatást nem nyújtó magatartása mellett. 1956 őszén Magyarország népe ismét szembesülni volt kénytelen Európa jaltai felosztásának változtathatatlanságával, az ország vasfüggöny mögé vetésével és azzal a ténnyel, hogy a szovjetek érdekszférájába dobott népek és nemzetek még akkor sem kaptak támogatást a status quo megváltoztatásához, ha saját erejüket és vérüket nem kímélve megkísérelték a lehetetlent.

Az 1956-hoz való viszony a rendszerváltozásig meghatározta az országlakosok életét és két csoportra osztotta a társadalmat. Mindenki, aki ki tudta mondani, hogy ellenforradalom, mindenki, aki beállt a kádári pártba, mindenki, aki tevőlegesen részt vett az egyre gyengülő, de alapjaiban mindvégig diktatórikus pártállam működtetésében, s ott nemcsak néma cinkosként, de meghatározóként is szerepelt, még ha nem is élt 1956-ban, még ha nem is fogott fegyvert vagy törvénykönyvet '56 hősei ellen, ugyanolyan felelősséggel tartozik, mind pártbeli elvbarátai. Kádár és elvtársai harminc évig mást sem tettek, mint egy hazugságra építették államukat, hisz a Kádár-rendszer alapja 1956 forradalmának tagadása volt. Ha 1956 nem ellenforradalom, hanem forradalom, ha a szovjet beavatkozás nem baráti segítségnyújtás, hanem agresszió, ha a megöltek nem bűnösök, hanem ártatlanok, akkor a 34 évig regnáló rendszer nem a nemzet akaratából választott uralom, hanem a nemzet akarata ellen létrehozott diktatúra.

Mi 1956 forradalmának máig ható tanulsága? Mindenekelőtt az, hogy a nemzet szuverenitását sosem adhatja fel, a nemzettől nem lehet a demokráciát megvonni, az alkotmányba foglalt jogokat be kell tartani. A végrehajtó hatalom a törvényhozásnak alávetve működjék és az igazságszolgáltatás sosem lehet a politika játékszere. Nem szabad a nemzetnek hazudni, a szabad választások azt is megkövetelik, hogy a választókat ne akarja a politika manipulálni, a szabad döntést csak minden szükséges információ birtokában hozhatja meg a választópolgár, és aki ezt valótlan ígéretekkel vagy a polgároknak járó információk visszatartásával vagy meghamisításával megnehezíti, ellene mond 1956 szellemének. 1956 forradalma az ország jólétének a megteremtését akarta, mindenki, aki ma ez ellen tesz, akár mert a közpénzek elköltésével korrumpál, akár pusztán hozzá nem értésből, akadálya a nemzet felemelkedésének. S végül, 1956 forradalmának máig legfontosabb üzenete: kell lenni egy, a nemzet érdekeit szolgáló közös nevezőnek, amelyet úgy az állampolgároknak, mint a politikai pártoknak tiszteletben kell tartani, mert, Deák Ferenccel szólva, a nemzet érdeke minden felett áll.

A nemzeti egység azonban nem jelentheti azt, hogy 1956 forradalmának eltiprói és azok jogutódai magyarázzák el a nemzetnek a forradalom ötvenedik évfordulóján, mit jelentett 1956 forradalma. Mindazok, akik ma bocsánatkérés nélkül elfelejtkeznek egykori önmagukról, évtizedeken át vallott nézeteikről és a nemzet fejlődésének gátjaként betöltött szerepükről nem vindikálhatják maguknak azt a jogot, hogy azokkal együtt ünnepeljenek, akik 1990-ig éppen általuk és jogelődeik által 1956 forradalma iránti hűségük miatt szenvedői és megalázottai voltak ezeknek az évtizedeknek. Ha ma mindezt feledve, a megtisztulás igénye nélkül együtt ünnepelne a nemzet 1956 forradalmának eltipróival és azok jogutódaival, ez nem a nemzeti egység felé tett gesztus lenne, hanem az immorális magatartás elfogadása, a természetjogi igazság megvetése, végső soron 1956 áldozatainak arculcsapása. Ezen ítélet alól az elmúlt évek választási eredményei sem adnak felmentést, mert ez nem politikai, hanem erkölcsi ítélet. Ezért a Nemzeti Kör azt javasolja, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenéves évfordulóján azok rendezzék az ünnepségeket, és azok mondjanak beszédet, akik az elmúlt ötven évben nem fordultak szembe 1956 forradalmával, és azok, akik ezzel ellentétesen viselkedtek, ne akarjanak a maguk damaszkuszi útjának végigjárása nélkül most Paulusként az igaz hit apostolai lenni.

1956 forradalma a magyar történelem talán legszebb, de minden bizonnyal egyik legjelentősebb eseménye. Ezt ünnepelje a nemzet 1956 szellemét nem feledve, tanulságait levonva, igazságát megőrizve, nem elfelejtve, hogyha ötven év múltán rosszul emlékezünk, 1956 forradalma ismét elbukhat, most már mibennünk, s ez esetben a felelősség már csak a miénk. 1956 forradalmára emlékezni nagy felelősség, ezért a nemzet öltözzön lélekben ünneplőbe, s viselkedjék oly magasztosan, ahogyan ötven éve tette.

2006. október 16.

A Nemzeti Kör

A Nemzeti Kör tagjai:

Dobos László, Jávor Béla, Kádár Béla, O'sváth György, Pongor Ernő, Solymosi Frigyes