- A legrosszabbkor jött nekünk. Nem vagyok én részvételen, dehogy, iszonyatosnak tartom, ami Olaszliszkán, a Kossuth utcában történt, de nem lehet belőle cigányügy - mondja sírva a telefonba csereháti ismerősöm. - A legtöbb ember általánosít, nem egyenként vizsgál meg bennünket. Tegnap a városban megköpdösött két gyerek, mert nem adtam nekik pénzt. Erős természetem van, nem engedtem kirángatni a táskát a kezemből, és azt sem mondom, hogy a cigányságom miatt történt volna, de ebben a felfokozott idegállapotban, amiben mostanában vagyunk, nagyon kiborított az eset, főleg az, hogy leköpdöstek, megütöttek, és senki sem sietett a segítségemre.

Hazafelé végig az járt a fejemben, Olaszliszkán vajon miért nem foglalkozott azzal senki, hogy mi lett az elsodort kislánnyal? Miért nem a gyereket keresték, ahelyett, hogy nekiestek volna a segítségnyújtásra kész férfinak. Lakik ott egy rokonom, ő mesélte, hogy nagyon el vannak keseredve a történtek miatt. Úgy 15 éve kezdtek elfajulni a dolgok, pedig korábban minden cigány köztiszteletben állt a faluban, szőlőt műveltek, halásztak, és muzsikusok is voltak köztük. Mostanra meg kettészakadt Olaszliszka, az alvégen laknak a cigány családok, a felvégen meg a magyarok, akik közül az alvégen már csak néhány idős parasztember maradt, állandó félelemben. A helybeli iskolába szinte csak cigány gyerekek járnak, a magyarok inkább elviszik messzebbre a sajátjaikat. És ezt a helyzetet úgy élik meg, hogy ők a kirekesztettek, mármint a magyarok.

Mi a Csereháton nagyon hasonló problémákkal küzdünk. Néha úgy érzem, hiába választottam a férjemmel azt a másik utat, amelyet a többségi társadalom a maga számára kikövezett. A mi utunk-e ez egyáltalán? Hiszen mi a sajátjaink tudatlanságával is birkózunk. Mire volt jó most például olyan cigányt megszólaltatni a tragédiával kapcsolatban, aki azt mondta: nem kár a magyar emberért. Állítom, hogy mi cigány emberek, nagyon sokan másképp gondolkodunk, és szégyenkezünk, amikor cigány ember ilyen kijelentést tesz. Nem tudom, mikor fogja így elfogadni a többségi társadalom, hogy a cigányt nem feltétlenül az jellemzi: lop, csal, hazudik, és nem szeret dolgozni. Szerintem, mindenki azt hozza magával, amit a családjában látott.

A most felnövekvő generáció tagjainak nagyapja esetleg még dolgozott napszámosként a mezőgazdaságban vagy az iparban segédmunkásként, de az apja szinte csak a közmunkát és a segélyeket ismeri. Gyerekként vannak elkönyvelve azok az emberek, akikről a társadalom egész életükben gondoskodik valamilyen szinten, közben meg közutálatnak örvendenek, mert nem gondoskodnak magukról, és felelőtlenül, mások terhére vállalnak gyereket. Én ezért vállaltam két gyereket, mert úgy gondoltam, ennyit tudunk felnevelni, mert mind a ketten betegesek vagyunk a férjemmel. Szerintem az a gyerek, akivel nem törődnek, és csak a nyomort látja maga körül, maga is úgy fog meghalni, ahogy a szülei élnek. Itt a szomszéd faluban egy cigány fiú egyszer kést dobott a táblába az óra alatt, a tanítónő válla fölé. A gyerek, hiába rettegnek tőle a társai is, maradt, mert még iskolaköteles. Tőle meg a társaitól mit várunk, milyen gondolkodású felnőttek legyenek?

A kisebb falvakból ráadásul elviszik a civilizációt, mert itt a posta, az orvosi rendelő, az óvoda azok a helyek, ahová el lehet járni, ahol találkozni lehet másokkal. Lassacskán csak a kocsma marad helyettük, meg a vegyesbolt. Azt mondom: az ilyen helyeken sajnos a rendőrséget is meg kéne erősíteni, hogy megvédjék azokat, akik védelemre szorulnak - azokon a napokon is, amikor nem történik tragédia.

Szerencsére, még több a jó ember, mint a megdühödött. Ha nem így lenne, akkor mától ki se mernék menni az utcára.

Lejegyezte: Matkovich Ilona