Ajánlatözön a mobiltársaságoktól

Ma már a legtöbb ügyfél mobilon érhető el a leggyorsabban, így a vállalkozásnak a telefon-előfizetést is ennek figyelembevételével érdemes választania. A hagyományos telefoncégek ajánlataiban a mobilhívás jórészt még mindig a luxuskategóriába tartozik, így alacsonyabb díjakért elsősorban a mobilcégek ajánlatait érdemes átvizsgálni.

A három magyarországi mobiltársaság konstrukciók tucatjaival bombázza a kis- és középvállalkozásokat. Ilyet alapvetően azoknak érdemes választaniuk, akik valószínűleg többnyire mobiltelefont hívnak, de érdekesek a kiegészítők is. A más mobilhálózatba menő hívás díjai ugyanakkor továbbra is cudarak. Az összehasonlítás nehézkes: adott esetben attól is függhet a választás, hogy más okokból melyik szolgáltatóhoz állunk közel. Talán ez is lehet az oka annak, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak nincs üzleti ajánlatokra összehasonlító adatbázisa.

A három cég egyaránt ajánl olyan csomagot, amelyben a munkatársak egymással ingyen mobilozhatnak. A T-Mobile-nál a csomagok igénybevételéhez két évig el kell köteleznünk magunk, és minimum 2-3 számot kell vásárolni. TeleMátrix 01, 02 és 03 elnevezésű csomagok 5-10, 11-20 és 21 feletti számú előfizetés esetén vehetők igénybe. Havidíjuk egyaránt 4320 forint, de a 03-asnál ennek fele lebeszélhető. (A cég tarifái bruttóban értendők.) Ezért a csoport tagjai egymással ingyen beszélgethetnek. A többi tarifa annál alacsonyabb, minél magasabb a tagok száma. Nagyjából 10 forintért egy kiválasztott belföldi vezetékes körzet hívható, és ugyanennyiért bármennyi - egyenként néhány száz forintért előfizetett - hálózaton belüli vagy vezetékes szám is hívható. Húsz forint körül tárcsázhatjuk a többi belföldi vezetékes vonalat, más mobil hívása viszont 30 forint körül jár. Előfizetés ellenében kicsivel olcsóbban SMS-ezhetünk vagy hívhatunk egy külföldi országot. A munkaadónak lehetősége van a magánhívások elkülönítésére is. A számos fajtájú Partner4 díjcsomagban a céges hívások szintén ingyenesek. A Komplett30 és a KompettM között szinte az egyetlen különbség, hogy míg az előbbi 30 másodpercenként méri az időt, az utóbbi percenként. A havidíj itt alacsonyabb, 3840 forint, illetve a nem T-Mobile-os és vezetékes számok hívása is valamivel 30 forint alatt van percenként. A tarifa a nem ingyenes irányba telefonált percektől függően egyébként egyre alacsonyabb. A cég oldala szerint a Komplett Extrában 10, 30 és 60 másodperces számlázási egység esetén az összes belföldi hálózatba letelefonált időtől függően egyre csökkenő (összességében 30-tól 18 forintig terjedő) percdíjakon beszélgethetünk; egymással pedig ingyen. A szűkszavú tájékoztató szerint ugyan itt van egy 4800 forintos belépési díj, de a havidíj ("visszavonásig") csak 1920 forint. Hat SIM-kártya felett ennek a fele le is beszélhető. A Partner4 Profi illetve ProfiM kedvezménnyel havonta 3 ezer forint, de 1500 ebből lebeszélhető. Előbbi esetében a percdíjak kissé magasabbak. Itt viszont - a táblázat szerint - már megszűnik a kollégák ingyenes hívásának lehetősége, plusz előfizetésért ugyanakkor a céges illetve egy vezetékes körzet számai olcsóbban hívhatók.

A Pannonnál könnyebb a dolgunk: nekik kis túlzással egy csomagjuk van. Az Üzleti Expert alaphavidíja 990 forint, amiért belföldön bármikor bárkit 28 forintért hívhatunk. (A Pannon árai nettóban értendők.) Havi 1190 forintért a kollégák ingyen hívhatók (ez a MobiTrend Plusz-szolgáltatás), a kedvezményes vezetékes körzet pedig 8,8 forintért. Havi 400 forintért EU-kompatibilis régiónként 25 (néha 50) százalékos percdíjkedvezmény is elérhető. A netes tájékoztató szerint ez akár egy előfizető és hűségnyilatkozat nélkül is igénybe vehető, igaz, kétéves elkötelezettség "akár 40 százalékos kedvezményt" is eredményezhet. A számlázás másodperc-alapú. Az Üzleti Elit csomag havi négyezer forint, de ennek fele lebeszélhető. Ennek fejében a cégen belüli hívások ingyenesek, a szokásos percdíjak pedig 24 forintra rúgnak.

A Vodafone ismét csavar kicsit a formulán. A kis- és középvállalkozásoknak 500, 800, 1500 és 2500 elnevezésű csomagjukat ajánlják. Ezek sorrendben 2, 2-4, legfeljebb 8 és 2-15 előfizetésre vonatkoznak. Ezekben összesen a névben szereplő percmennyiséget telefonálhatják kedvezményes tarifával. Az előfizetési díjak 9500, 15200, 25200 és 42 ezer forint. A kedvezményes perctarifa 19-16,8 forint, az ezen felüli 28,8-16,8 forint. (Ezek a számok bruttóban értendők, de a Vodafone esetenként a nettót is közli.) A kollégákat SIM-kártyánként havi 480 forint ellenében hívhatjuk ingyen.

Más szemléletet igényel a Vodafone Business csomag, amely az igények alapján szinte a végtelenségig variálható. Alapdíja bruttó 960 forint, a hívás percdíja belföldön bárhova 31,2 forint. Kollégáinkat csak a 2280-ba kerülő Wireless Office-opcióval hívhatjuk ingyen, egyébként havi 480 forintért 7,2 forint/percért. Ugyanennyiért egy vezetékes körzet 9,6 forintért tárcsázható, 720-ért pedig az összes. A Business Volumen alighanem a precíz és sokat telefonáló cégeknek való: itt a havidíj 2400 forint, de ennek fele lebeszélhető. A tarifa 14,4 forinttól 43,2 forintig is terjedhet attól függően, hogy hálózaton kívülre-belülre és csúcsidőben (hétfőtől péntekig reggel és este 8 között) avagy azon kívül tárcsázunk. Százezertől kétmillió forintig terjedő összesített nettó belföldi hangforgalom esetén 14-től akár 30 százalékos kedvezményt is kaphatunk a számlából.

De akkor még nem néztük át kiegészítő lehetőségeket, amelyek igénybe vétele akár döntő is lehet a választásban. Nagyon sokfajta lehetőség kínálkozik az SMS, MMS, WAP-szolgáltatások elérésére, hírszolgáltatások igénybe vételére, avagy külföldi számok hívására. (Utóbbi esetben feltétlenül érdemes más cégek ajánlatait is áttekinteni: némi odafigyeléssel számos ország, például az USA mobilszámai elérhetőek akár ingyen is.) Nincs tehát könnyű helyzetben az a vállalati szakember, akinek végül a legolcsóbb lehetőségről kell döntenie.

Üzleti tarifák*
 
Előfizetési díj (forint, bruttó)
Havidíj (forint, bruttó, SIM-kártyánként)
Lebeszélhető (bruttó, forint/hó)
Hívásdíj (Ft/perc, bruttó, saját hálózatba)
Hívásdíj (Ft/perc, bruttó, belföldi vezetékes számra)
Hívásdíj (Ft/perc, bruttó, más mobilszámra)
Vezetékes körzet
Vodafone 500 9498 480   19/28,8**** 19/28,8**** 19/28,8**** -
  800 15198 480   19 19 19 -
  1500 25200 480   16,8 16,8 16,8 -
  2500 42000 480   16,8 16,8 16,8 -
  Business 960 2280   31,2 31,2 31,2 -
  Business Volumen 2400** 2280   28,8/14,4***** 43,2/28,8***** 43,2/28,8***** -
Pannon Üzleti Expert   1188+1428   33,6 33,6 33,6 -
  Üzleti Elit   4788 2394 28,8 28,8 28,8 -
T-Mobile TeleMátrix 01 0/800/4800*** 4320   22,8 22,8 34,8 14,4
  TeleMátrix 02 0/800/4800*** 4320   20,4 20,4 32,4 12
  TeleMátrix 03 0/800/4800*** 4320 2160 18 18 30
  Partner4 Kompett30 0/800/4800*** 3840   28,8/26,4/22,8****** 28,8/26,4/22,8****** 28,8/26,4/22,8****** -
  Partner4 KomplettM 0/800/4800*** 3840   25,2/22,8/19,8****** 25,2/22,8/19,8****** 25,2/22,8/19,8****** -
  Komplett Extra 10mp 0/800/4800*** 1920 6 SIM felett 960 30/27/23,4****** 30/27/23,4****** 30/27/23,4****** -
  Komplett Extra 30mp 0/800/4800*** 1920 6 SIM felett 960 27/24,6/23,4****** 27/24,6/23,4****** 27/24,6/23,4****** -
  Komplett Extra 60mp 0/800/4800*** 1920 6 SIM felett 960 23,4/21/18****** 23,4/21/18****** 23,4/21/18****** -
  Partner4 Profi 0/800/4800*** 2988 1494 34,8 34,8 40,8 -
  Partner4 ProfiM 0/800/4800*** 2988 1494 26,4 26,4 31,2 -

* ha külön - amennyiben szükséges - csak a csoporton belüli ingyenes hívásra fizetünk elő

** 1200 forint lebeszélhető

*** készülékkel/hűségnyilatkozattal/hűségnyilatkozat nélkül

**** az előre megvásárolt perceken felüli hívások díja

***** csúcsidőben/csúcsidőn kívül

****** 1-150, 151-300, 301- perc

Forrás: a cégek weboldala és - az elérhetetlen Vodafone-on kívül - ügyfélszolgálata

Ahány szakma, annyi igény az optimális tarifacsomagra
Ahány szakma, annyi igény az optimális tarifacsomagra
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.