Bartók után Kodály-évforduló

Készüljenek új felvételek Kodály Zoltán műveiből a Magyar Rádió keretein belül - javasolják a rádió zenei együttesei. Legyen mindez - a magyar zenei élet neves képviselőinek irányításával létrejövő - Kodály-összkiadás része. Jövőre ugyanis a zeneszerző születésének 125. évfordulóját ünnepeljük.

- A történelem igazságtalan. Bartók Béla egy évvel korábban született, mint Kodály Zoltán, így minden lendület elszáll a Bartók-jubileumnál - nyilatkozta lapunknak Fischer Ádám, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának megbízott főzeneigazgatója. Fischerrel a rádió Bartók főszerkesztőségének sajtótájékoztatója után beszélgettünk, ahol a készülő Kodály-honlap, Kodály összkiadásról szóló javaslat volt a téma.

- Kodály magyar nyelvű vokális zenéje - a nyelvi elszigeteltség miatt - nehezebben ér el nemzetközi elismerést. Ezért a magyar zenei élet feladata a "hátrány" ledolgozása - jelentette ki a karmester. - Négyezer órányi Kodály-felvétel van a Magyar Rádió archívumában - tette hozzá Fischer Ádám -, a felét már digitalizálták. Erre a hatalmas kincsre támaszkodva elkészülhet az összkiadás, amelynek törzsét természetesen a friss felvételek adnák.

Hogy milyenek és kiknek az előadásában, arról - a Kodály Társaság bevonásával - emlékbizottság döntene, akárcsak a "Bartók-összes" esetében. Sőt a Magyar Rádió Kodály-honlapot is készítene, amelyen megtalálhatók lennének az intézmény felvételei - műfaji rendben, fényképekkel, kottasorokkal, hanganyaggal kiegészítve.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.