- A művészvilág megosztottságát vagy inkább a félelmet jelzi, hogy néhány nagy művész - Törőcsik Mari, Garas Dezső, Bodrogi Gyula - nem vállalják a fellépést október 23-án, a Kossuth téren?

- Azt javaslom, először az alapkérdést tisztázzuk: lehet-e ma tudni, mi történik majd a Parlament előtt október 23-án? Szerintem ez megjósolhatatlan. Lehet, hogy zavargás tör ki, esetleg fütyülni fognak. Nem hiszem, hogy ilyen helyzetnek kitehetem a Nemzet Színészeit, akik idős emberek. Adott tehát az ő - meglehet, jogos - félelmük, aggodalmuk és az én felelősségem.

- A társulat hogyan fogadta a döntést?

- Nem végeztem közvélemény-kutatást, de számomra ez nem is társulati kérdés. Lesz tíz-tizenkét olyan művész, aki vállalja az esetleges nehézségeket is. Fellép Kulka János, Schell Judit, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska és jómagam a Nemzetiből, verset mond Fullajtár Andrea, Kamarás Iván, Nagy Ervin és Simon Kornél. A névsor jelenleg is formálódik.

- Ön nem fél?

- Tizenhárom éves voltam, amikor kitört a forradalom. A testvéremmel ott voltam a Sztálin-szobor ledöntésekor, általunk rajzolt Kossuth-címereket ragasztottunk a vidékről jött teherautók ablakaira. Ez az ünnep személyes ügyem. Ráadásul az omegás Benkő Lászlóval évek óta terveztük, hogy mindenképpen csinálunk valamit az ötvenedik évfordulóra. Ez most megtörténik, hiszen a kollégákkal készített műsorhoz ő komponált zenét. A mintegy húszperces programunkban Illyés, Petőfi, Radnóti, József Attila és mások a szabadságot vágyó és a függetlenséget hirdető költeményeiből válogattunk. Lesz közöttük néhány ismeretlen alkotó műve is - néhány kifejezetten dilettáns alkotás is -, de ezek a forradalom idején írt rímecskék is kifejezik annak a tizenkét napnak az eufóriáját. 1956 számomra egyetemes, pártpolitikai színezet nélküli, magyar ünnep.