Gázkitörés a Margit hídnál

Gáz tört fel egy bokorból a Margit hídnál tegnap, miután megsérült az alatta húzódó vezeték. Eddig úgy tűnik, nem a harmincéves vezeték volt a hibás.

Gáz tört fel egy bokor alól tegnap reggel a Margit híd budai hídfőjénél: megsérült az ott húzódó vezeték. Bár komoly torlódás alakult ki, a környék lakóinak biztonsága nem volt veszélyben, és a gázszolgáltatást sem kellett szüneteltetni. A HÉV megállóját biztonsági okokból lezárták. A szerelvények amúgy is csak az Árpád hídig közlekedtek, mert reggel - még a gázkitörés előtt - a Batthyány téri végállomáson kábelzárlat is akadályozta a szentendrei vonal forgalmát.

Csallóközi Zoltán, a Fővárosi Gázművek (Főgáz) Zrt. igazgatója elmondta: a gázömlés bejelentése után a társaság szakemberei lezárták a 400 milliméteres, egy bar nyomású vezetéket. Az úgynevezett hurkolt rendszerű, mintegy 5600 kilométernyi budapesti hálózatot szakaszoló tolózárak védik, ezért a környéken nem alakult ki vészhelyzet. Az igazgató a feltételezett okokról lapzártánkig még nem tudott pontos információt adni, de a helyszíni feltárás során egyre erősödött a gyanú: a HÉV egyik nyolcezer voltos betápláló vezetékét nem az előírásoknak megfelelően helyezték el. Vélhetően egy zárlat elektromos ívet húzott, ami lyukat ütött a gázcsövön. Csallóközi sietett hozzátenni, mivel egy több mint harmincéves gáz- s vélhetően egy hasonló korú BKV-vezetékről van szó, így a műszaki hiba "egy több évtizedes öröklött állapot" következménye. A hibaelhárítás idejét még nem tudni, a Főgáz ugyanis csak akkor tud hozzálátni a munkához, ha a területet a BKV átadja neki.

Információink szerint a helyreállítást késleltette, hogy sokáig hiába várták a munkát végző alvállalkozót. Egy szakember tudósítónknak arra a kérdésére, hogy mikor lesz rend a környéken, csak széttárta a karját, és azt mondta, hogy már egy órája várják a dugóban rekedt alvállalkozót, aki egyébként Budaörsről érkezett. Az igazgató ezt alaptalan felvetésnek minősítette, azt azonban elismerte, hogy alépítményi munkákat alvállalkozóval végeztetik, de azok "több csoportban saját munkagépekkel rendelkeznek". A Főgáz diszpécsere minden hasonló esetben azonnal riasztja a helyszínhez legközelebb tartózkodó egységet. A speciális munkagép azonban lassan közlekedik, ami olykor valóban időt vesz igénybe. Viszont a szakaszolás és azonnali lezárás miatt ennek nincs különösebb jelentősége.

A budapesti gázhálózat 80 százaléka egyébként húszévesnél fiatalabb, ami nemzetközi összehasonlításban is jónak mondható. A fennmaradó 30-40 éves vezetékek cseréje folyamatos, az évi, nagyjából 35 kilométernyi rekonstrukcióra a Főgáz több milliárdot költ. Nagyobb gond a társasházakon belüli hálózatok állapota, sok helyen elöregedettek a vezetékek, ám a Főgáz csak annyit tehet, hogy időről időre felhívja a lakóközösségek figyelmét a felújítások szükségességére. Ezek tulajdonjoga ugyanis a társasházaké, karbantartásukért is ők felelnek.

Rogán: Minden idők legpazarlóbb önkormányzatát működtette Steiner

Belváros-Lipótváros új, fideszes polgármestere szerint minden idők legpazarlóbb önkormányzatát működtette az elmúlt évben Steiner Pál (MSZP). Rogán Antal közölte azt is: vizsgálatot indít Pásztor Tibor szocialista frakcióvezető ügyében, aki az elmúlt években alacsony bérű - havi négyezer forintos - önkormányzati szociális bérlakásban lakhatott,, miközben havi illetménye meghaladta a félmillió forintot. Az V. kerület új vezetője a hivatalban végzett "gyorsmérleg" eredményéről elmondta: a képviselő-testület fenntartása 188 millió, míg a felügyelőbizottságok működtetése 248 millió forintba került évente. A "szocialista örökség", a kerület felhalmozott adóssága 10 milliárd forint, ebből 5,5 milliárd forint az utóbbi egy évben keletkezett.

Pásztor Tibor szerint éppen a Fidesz miatt került sokba a kerület működtetése. (A jobboldalnak négy évig többsége volt a testületben. Két ízben a szocialisták javaslatot tettek a felügyelőbizottsági kifizetések csökkentésére, de ezt elutasították.) A kerület adóssága egyébként Pásztor szerint éppen egy nullával kevesebb, mint amit Rogán állított. Közölte, hogy a bérlakást az előző fideszes polgármester idejében kapta bérbe. (MTI)

A bokrok között tört fel a gáz
A bokrok között tört fel a gáz
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.