Orvosok kifestőkönyvvel
Ott van, és ez borzasztó - többnyire ekörül forognak a rákjukról értesülő betegek gondolatai. De hol van az az "ott"? Milyen mélyen? Menynyire összekapaszkodva az ép szövetekkel? Ezekre a gyógyulás szempontjából alapvető kérdésekre sokáig az orvosok sem tudtak pontosan válaszolni. Amikor egy-két évtizede a számítógépes tomográfok (CT-készülékek) megjelentek, kétdimenziós képeket készítettek a szervezetről. Később a számítógép már arra is képessé vált, hogy háromdimenziós képet szerkesszen az adatokból. A hol kérdésére tehát már évek óta választ kaphattunk, de nem abban a pillanatban, amikor a beteg a vizsgálóasztalon feküdt. A leletre várni kellett.
A pontos helymeghatározás a sugárkezeléskor a legfontosabb. Amíg a legprecízebb mérés után is csak hozzávetőlegesen tudták a beteg bőrére rajzolni a célkeresztet, és fölé állítani a sugárforrást, addig jutott a pusztító sugárból az ép szöveteknek is, a rákos elváltozásnak legalább egy része pedig meglapult ott, ahová nem céloztak. Mára azonban eltűnt a sugárterápia kifejezései közül a "nagyjából" és a "hozzávetőlegesen". A pontosság immár tizedmilliméterek kérdése.
Mindezt a valós idejű háromdimenziós képalkotás kifejlesztése tette lehetővé. A kép abban a pillanatban látszik a képernyőn, amikor felveszik. Televíziós nyelven fogalmazva, az orvos "élő adásban" látja a daganatot, de nem kétdimenziós képen, mint egy tévénéző a focimeccset, hanem három dimenzióban (3D), azaz térben.
A fejlesztők két vonalon dolgoztak. Egyrészt növelték a beteg körül a CT-készülékben körbe forduló érzékelők számát, másrész olyan panelba építették be őket, amely egységes felületként helyettesíti a korábbi sok, különálló detektort. A végeredmény, hogy a korábbinál nagyobb testfelületről készülhet kép egyetlen érzékelő-körbefordulás alatt. Ez jelenti a valós idejű 3D képek megjelenítésének alapját.
A következő lépés a kanadai biofizikai-onkológiai kutatócsoport fiatal mérnöke, Jeffrey H. Siewerdsen vezetésével valósult meg: a 3D CT-t egybeépítették egy speciális lineáris gyorsítóval, a kaliforniai idegsebész, John Adler (Stanford Egyetem, Kalifornia) által 1990-ben feltalált cyberkéssel. Ezt már régóta használták olyan daganatok elpusztítására, amelyek nem mozdulnak el a kezelés alatt, mint mondjuk egy tüdőrák a ki- és belégzéskor. A készülék több irányból bocsát ki gyenge sugarakat, amelyek hatása a célpontban - a daganatban - találkozva összegződik, a célponton kívül viszont semmi nem károsodik.
A továbbfejlesztett cyberkés önállóan végzi a dolgát. Nincs képernyője, de nem is kell: a 3D képet érzékelve orvosi segédlet nélkül is a kóros szövetekre irányítja a sugarakat. A tüdődaganat kezelésekor a beteg légzésével akár három-négy centiméternyit is elmozduló daganatszövetet is követni tudja. Egyetlen sugárhullám sem téveszt célt, a daganat szélétől egyetlen milliméterre lévő ép szövetek sem károsodnak.
Az amerikai orvos-fizikusok társaságának orlandói nagygyűlésén augusztusban közzétették az új változat egyéves kipróbálásáról készült kimutatást. A Cihat Ozhasoglu vezette pennsylvaniai kutatócsoport vizsgálatai során a betegek olyan "mellényt" viseltek, amelyre fénykibocsátó diódákat szereltek. Ezekhez viszonyítva érzékelte az elmozdulást és a kóros szövetek helyzetét a robot, illetve módosította a sugárnyalábok irányát.
Ozhasoglu, aki korábban nem mozgó, például keresztcsonti daganatokon is kipróbálta a cyberkést, semmilyen nemkívánatos hatásról nem tudott beszámolni. Kiemelte a kezelési idő jelentős lerövidülését, amelyet ráadásul nem is kell kórházban töltenie a betegnek. A pusztító hatás jó- és rosszindulatú daganatoknál egyaránt érvényesül. A gyorsabb gyógyulás lehetősége is a pontosságból fakad: mivel az ép szövetek károsodása csaknem teljesen kizárt, a szokásosnál tízszer nagyobb sugárdózisok alkalmazhatók.
A valós idejű háromdimenziós képalkotás fejlődése határtalan lehetőségeket nyitott. Ma már például a sugárnyalábokra sincs feltétlenül szükség a daganat elpusztításához, helyette nagy erejű (a terhesek rutinvizsgálatakor használthoz képest tízezerszer erősebb) ultrahanggal is megoldható a kezelés. Ehhez azonban szintén nagyon pontos célzásra van szükség. Az erős ultrahang a szöveteket 55 Celsius-fokra melegíti fel, amitől elpusztulnak a fehérjék, így az adott szövet is.
Jolesz Ferenc, a képalkotó technikákkal segített terápiák amerikai országos intézetének (The National Center for Image Guided Therapy) igazgatója szerint a daganatot ultrahanggal eltávolító orvos feladata hasonló egy kifestőkönyvvel bíbelődő gyermekéhez. "Ahogy neki a kép határain belül kell színeznie, úgy kell nekünk is a daganat határain belül elhelyezkedő szövetet elpárologtatni."
