Moholy-Nagy aligha kerül hazai közgyűjteménybe
A ma kalapács alá kerülő mű nem a semmiből bukkan fel - nagyon is számon tartott, világszerte becsült munkáról van szó. Az Önarckép az elmúlt évtizedekben jó néhány nagy avantgárd kiállításon szerepelt Amerikában és Európában; legutóbb a párizsi Musée de Luxembourg, majd pedig a firenzei Uffizi képtár időszaki tárlatain találkozhatott vele a közönség. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az Önarckép mostanában a legtöbbet kiállított magyar műtárgyak közé tartozik.
A viszonylag kisméretű akvarell Moholy-Nagy pályakezdő - még figuratív - korszakának egyik legfontosabb darabja. 1919-ben készült, nem sokkal azelőtt, hogy a festő (hasonlóan a magyar avantgárd krémjéhez) maga is emigrációba vonult, és azután már nem is dolgozott többet Magyarországon. Az ifjúkori Önarcképet Moholy-Nagy még a látványos nemzetközi sikerek előtt festette, és a mű lényegében elkészülte óta egészen mostanáig nem váltott tulajdonost: ugyanaz a család készül a Kieselbachnál megválni tőle, amelyiknek évtizedeken át a birtokában volt.
Az Önarckép kikiáltási ára - 20 millió forint - gyakorlatilag kizárja, hogy a licitverseny után az alkotás közgyűjteményben landoljon. Ennyi pénze ugyanis festményre nem szokott lenni a magyar államnak, és amúgy sincs hír arról, hogy múzeumi érdeklődés mutatkozna iránta. Pedig a magyarországi múzeumokban Moholytól egyetlen kimagasló jelentőségű mű sincs a falakon - sőt talán jobban fedi a valóságot, ha azt írjuk: lényegében nincs is olyan Moholy-Nagy-festmény magyarországi közgyűjteményekben, amely főműnek számítana (a magángyűjteményeket illetően a helyzet azért jobb).
Ahogy a dolgok kinéznek e pillanatban, egyre kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy igazán fontos Moholy-festmény állandóan látható legyen hazai állami kiállítóhelyen. Pedig remek Moholy-Nagyok bukkannak elő még a külföldi műtárgypiacokon. Köztük nagy számban a németországi, majd pedig az amerikai évek terméséből származó, érett darabok. Mint emlékezetes, az oeuvre túlnyomó része nonfiguratív mű; ezek rendszeresen megjelennek a nagy nemzetközi aukciósházak presztízsárverésein, és (ami magyar szempontból még reménytelenebbé teszi a helyzetet) egyre magasabb árat érnek el. Igaz, Moholy aukciós árai már így is jó néhány éve olyan szinten mozognak, hogy magyarországi közgyűjtők számára szinte álomnak tetszik a szerzeményezés. Lassanként elkezdhetünk beletörődni, hogy a nagyvilágban ma a legismertebb magyar képzőművésznek számító Moholy-Nagynak éppen a hazai közgyűjteményekben nem lesz egyetlen valóban fontos munkája sem (hacsak nem ajándékozás révén).
Kieselbachnál egyébként a magyar avantgárd több más alkotója is jó művekkel lesz jelen. Bortnyik egyik reprezentatív 1919-es grafikája 3 millió forintról indul; de figyelemre méltó munkák láthatók az aukciós kiállításon Kassák Lajostól, Vajda Lajostól, Mattis Teutsch Jánostól és Ébneth Lajostól is. A legmagasabb árakra viszont nyilván nem ők számíthatnak: Paál László barbizoni táját 28,5 millióról, Vaszary János fürdőzőit pedig 18 millióról indítja a cég.
Hasonló minőségű anyag található a másik piacvezető budapesti árverező ház, a Mű-Terem Galéria őszi kínálatában. Akár egyfajta nyitásnak is felfogható, hogy a korábbiakhoz képest hangsúlyosabban van jelen az anyagban a kortárs festészet. Ez a változás alighanem összefügg a jelenkori művek gyűjtését serkentő adózási szabálymódosítással. Így aztán a Mű-Terem mostani kollekciójában a megszokott aukciós névsor olyan kortárs festőkkel egészül ki, mint El Kazovszkij, Deim Pál, Hencze Tamás, Lossonczy Tamás, Nádler Róbert vagy Váli Dezső. Műveik általában elérhetőnek mondott áron kezdik meg őszi aukciós karrierjüket.
Az árverési sztárok listája persze e kortársi jelenléttől nem változik. Munkácsy csatatéri jelenete 30 milliós, Ferenczy Károly borús tája 15 milliós, Szinyei Merse tengerképe 14 milliós kikiáltási áron indul az aukción. Ritkaságnak mondható Bernáth Aurél 1920-1922-es Graphik-mappája (7 millió forint), valamint az is, hogy egy nagy magyar festményárverező cég rézkarcot válogat be aukciós kollekciójába - igaz, az alkotó neve ez esetben Kondor Béla, és egyik legismertebb sokszorosított grafikájáról van szó.
További érdekesség, hogy mindkét piacvezető ház bizonyos önmegtartóztatással állapította meg ezúttal induló árait (bár Magyarországon ez önmagában még szinte semmit sem jelent a leütési árat illetően). Ebben nyilván a politikai és a gazdasági bizonytalanságok tükröződnek. Ugyanakkor találkozni olyan várakozásokkal is, hogy éppen az említettek miatt esetleg a műtárgypiac felé fordulhatnak olyan befektetők, akiknek trezorálási célból valamilyen "értékálló dolgokra" fáj a foguk.
