Kormányzati irányváltást vár az MSZP Társadalompolitikai Tagozata

Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata kormányzati irányváltást vár, "ha kell személyi konzekvenciákkal" - áll a szerveződés országos ügyvivői testületének a közleményében.

"A Társadalompolitikai Tagozat nem kíván részese lenni Orbán Viktor hatalmi játszmájának, de kívánatosnak tartja a konzervatív oldal felelős gondolkodóival való párbeszéddel megteremteni azt a társadalmi nyugalmat, amely az ország felemelkedésének az alapja lehet" - fogalmazza meg a dokumentum, hogy minek érdekében lenne szükség az említett irányváltásra.

A tagozat szerint az MSZP-nek arra kell ösztökélnie a kormányt, hogy a gazdasági egyensúly megteremtését célzó lépéseinél az eddigieknél határozottabban érvényesítse a társadalmi egyensúly szempontjait, és hatékonyabban lépjen fel a társadalmi egyensúly követelményét semmibe vevő neoliberális politikával szemben.

"Mi azt gondoljuk, hogy egyetlen ember és többnyire ismeretlen segítői nem vihetik tartósan sikerre azt az értékrendet, amely elsősorban csak a munkájából és tehetségéből élő, sokszor kiszolgáltatott emberek szolgálatára hívatott. A tagozatnak éppen ez a politikai magatartása, másképp gondolkodása került a viták kereszttüzébe" - áll a közleményben.

Annak kapcsán, hogy az MSZP Országos Etikai Bizottsága kizárta a pártból az MSZP és a Társadalompolitikai Tagozat egyik alapító tagját, Sipos Józsefet, a tagozat közleménye megállapítja: "gondatlan" magatartása olyan etikai ügy, amely alkalmas a felelőssége megállapítására. Ez azonban felveti mindazon vezetők gondatlanságát is, akik funkciójuk, munkakörük alapján felelősek egy politikai testület munkakörülményeinek - zárt ülésének - a biztosításáért. Az ilyen irányú vizsgálat igénye azonban fel sem vetődött. A felelősségvállalás, a felelősségre vonás elmaradt.

Sipos József a párt választmányának október 7-i zárt ülésére bevitte a Magyar Rádió újságíróját és ezzel lehetővé tette Lamperth Mónika önkormányzati miniszter és Szekeres Imre szocialista elnökhelyettes ott elhangzott beszédének nyilvánosságra kerülését.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.