Tiltakozó gyűlés a nyilas hatalomátvétel évfordulóján

Tiltakozó emlékgyűlést tartott szombaton Budapesten a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ), a 62 évvel ezelőtti nyilas hatalomátvétel évfordulóját megelőző napon. "Azért jöttünk össze ezen a gyászos évfordulón, hogy felhívjuk minden hazafi figyelmét: emeljünk közösen gátat a fasizmus örököseinek útjába, biztosítsuk köztársaságunk rendjét, parlamentünk demokratikus működését" - mondta Hanti Vilmos elnök a Villányi úti kongresszusi központ egyik tanácstermében megtartott emlékezés helyszínén.

Hanti Vilmos az 1944. október 15-i budapesti nyilas hatalomátvétel évfordulója alkalmából szervezett tiltakozással kapcsolatban párhuzamot vont a több hete a kormány ellen tüntetőkkel. Mint mondta: "azelőtt a veszély előtt állunk, hogy a nyilasok örökösei, a mai szélsőjobboldaliak, hosszú idő után ismét megjelentek brutális erőszakkal az utcáinkon (...), radikalizálódtak, politikai erővé szerveződtek".

A rendezvényen felszólaló Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke szerint szükség van a határozott kiállásra, "mert az újfasizmus itt bujkál közöttünk (...), és ugyanabból az emlőből táplálkozik, mint a reformokkal görcsösen szembenálló, magát konzervatívnak mondó, de a szélsőségesekkel nyíltan kacérkodó politika".

Ide tartozik, hogy a hét végén különböző színű szerveződések összefogásaként új tömörülés szervezését kezdték meg Magyar Antifasiszta Liga néven. A magukat baloldali humanistáknak nevező főszervezők a szervezet létrejöttének igényét azzal indokolják, hogy Magyarországon megjelent a politikailag szervezett szélsőjobboldal a maga neonáci és új nyilasforma változataival. Álláspontjuk szerint a parlamenti jobboldal bizonyos csoportjai instrukciókkal látják el a szélsőjobboldal vezetőit.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.