Október 16. élelmezési világnapként szerepel a világszervezet naptárában. Magyar kezdeményezésre iktatták be 26 esztendeje. Ez a nap évről évre alkalom arra, hogy számba vegyük, hol tartunk, és mi az akadálya az éhezés teljes megszüntetésének földünkön, melyen - mint Kofi Annan főtitkár írta - bőségesen terem annyi, hogy mindenki asztalára jusson élelem, és semmi okunk sincs annak feltételezésére, hogy bolygónk ne tudna a jelenleginél is több lakost eltartani.

No de akkor miért marad mégis ennyi száj éhesen? A válasz az elosztási viszonyokban keresendő, hiszen egyszerre jellemzi bolygónkat az élelmiszer-túltermelés és az éhezés, a bőség és a nélkülözés, a gazdagság és a nyomor, az igazságtalanság, az egyenlőtlenség. A táplálkozáshoz való emberi jog alárendelődik a piaci szempontnak: élelem csak oda jut, ahol meg tudják fizetni. Ahol nincs fizetőképes kereslet, oda nem jut, vagy csak kevés. Senki se gondolja, hogy az éhezés "afrikai gond" csupán! Hiszen a globalizált piacon nem kontinensek szerint osztják az egészséges élethez való jogot, hanem kíméletlenül anyagi alapon.

A Világbank New Yorkban közzétett 2006-os Global Monitoring jelentése szerint Kelet-Európa volt szocialista országaiban 150 millió szegény él, közülük hatvanmillió szélsőséges szegénységben, napi 2,15 dollárnál (462 forintnál) kevesebből. Kelet-Európában 11-12 millióra tehető az éhezők és az alultápláltak serege. A Világbank szerint az Európai Unióhoz csatlakozott közép- és kelet-európai országokban átlagosan a lakosság 24,6 százaléka számít szegénynek, enynyien élnek napi 4,3 dollárnál (925 forintnál) kevesebből. Ez az összeg - 27 750 forint havonta és fejenként - kevesebb mint a fele a hazai hivatalos létminimumnak (56 408 forintnak) egy aktív korú felnőtt esetében!

Hazánkban több százezerre tehető azok száma, akik nem jutnak hozzá a naponta szükséges 2700 kalóriához. Gyermekorvosi adatok szerint az alultáplált gyermekek száma 150 ezerre tehető. A FAO a magyar állam hivatalos tájékoztatása alapján évek óta 250 ezernél kevesebb alultápláltról ír, legfrissebb jelentésében azonban megjegyzi: "Magyarországon mélyült az egyenlőtlenség az élelemhez való hozzájutás tekintetében." Míg Kelet- és Délkelet-Ázsiában, továbbá Latin-Amerikában és a karibi térségben csökken a szegénység, mifelénk csak alig-alig észlelhető pozitív elmozdulás. "Pedig a volt szocialista országokban és az egykori szovjet köztársaságokban annak idején csaknem teljesen fölszámolták a szegénység legkirívóbb formáit" - állapította meg lakonikusan José Antonio Ocampo, az ENSZ gazdasági és szociális ügyekért felelős főtitkár-helyettese a világszervezet millenniumi céljainak teljesüléséről szóló jelentésében (New York, 2006). Kelet-Európának több mint tíz, Magyarországnak 5-6 százalékos gazdasági növekedésre volna szüksége ahhoz, hogy a szélsőséges szegénység a felére csökkenhessen, azaz teljesülhessen az ENSZ millenniumi célja. Ilyen növekedési ütemekre azonban nem lehet számítani, se nálunk, se másutt! Ám a szegénység nálunk még akkor sem csökkent lényegesen, amikor a gazdasági növekedés megközelítette az 5 százalékot. Ha a növekedés nem párosul kellő társadalmi programmal, akkor a szegénység és az alultápláltság nem szűnik meg. Mivel a szegények zöme vidéken él, helyzetükön munkahelyteremtéssel, termelő beruházásokkal, mégpedig elsősorban vidékfejlesztési és mezőgazdasági befektetésekkel lehetne változtatni, ám az új birtokviszonyok akadályozzák ezt, hiszen - mint a FAO írja az EU-hoz csatlakozott közép- és kelet-európai államok földbirtokrendszeréről szóló 2006. évi római jelentésében - a termőföld privatizációja Kelet-Európában azzal járt, hogy több millió, piaci szempontból életképtelen gatyaszárparcella jelent meg. "A szétaprózódás miatt a szükségesnél kevesebbet ruháztak be a mezőgazdaságba, nőtt a vidéki szegénység, a munkanélküliség, idősek és fiatalok vándoroltak a városokba munka után nézni." Jacques Diouf, a FAO főigazgatója az idei élelmezési világnapon egyenesen "második zöld forradalmat" hirdetett meg, érzékeltetvén, milyen fontos a társadalmi viszonyok átalakítása a szegénység és az éhezés felszámolásában szerte a világon.

Az idei világnap vezérgondolata: "Beruházni a mezőgazdaságba az élelmezés biztonságáért!" A FAO szeretné feltartóztatni az agrárium fejlesztésére szánt külföldi segélyek rohamos leépülését. A mögöttünk álló másfél évtizedben ugyanis 9 milliárd dollárról 5 milliárdra csökkent a beruházási segélyek összege, pedig a szükségletek nőttek. (Az emberiség lélekszáma néhány évtizeden belül 9 milliárdra emelkedik.) Ahhoz, hogy a magyar állam eleget tegyen az ENSZ-ben vállalt kötelezettségeinek, azaz felére csökkentse a szélsőséges szegénységet 2015-re, netán meg is szüntesse egyszer, mélyrehatóan át kell alakítani a megtermelt javak elosztási rendszerét. Ehhez új gazdasági filozófia szükséges: olyan, amely a gazdasági növekedést a társadalmi szükségletek kielégítésének szolgálatába állítja, támogatja a munkahelyteremtést, a szövetkezést, az önszerveződést, és az emberekkel együtt keresi a megoldást. Ehhez legelőször is politikai akarat kell.

A szerző a (FAO) Közép- és Kelet-európai Alregionális Hivatalának sajtómegbízottja