Komáromi zászlós
Bécsről még lesz szó, előbb most Csemőről. A falu Pest megyében, Cegléd közelében fekszik, és máig büszke arra, hogy 1998-ban harmadik díjat kapott az "Európa legvirágosabb települése" versenyben. Ennek tényleg híre mehetett a kontinensen, mert az utóbbi időben megannyi holland család költözött Csemőre, csakúgy, mint a három esztendeje itt lakó Komáromi Tibor.
Aki 1956 őszén (is) a magyar futballválogatott tartalék kapusa volt Grosics Gyula mögött.
Nem akármilyen mérkőzéseken. Akkoriban a világ sportsajtója arról cikkezett, hogy a magyar együttes ismét Aranycsapat-színvonalon játszik, mert Bukovi Márton szakvezető ragyogó garnitúrája négy, egymást követő, egy hónapon belül - és egyaránt vendégként - megvívott találkozón legyőzte Jugoszlávia (3-1), a Szovjetunió (1-0), Franciaország (2-1), majd Ausztria válogatottját (2-0).
A zászló, ugye, az utóbbi meccsről van.
A térfélválasztás után a csapatkapitány Puskás Ferenc dobta ki a "tarcsi" Komárominak, s akkor még egyikük sem sejtette, hogy összehasonlíthatatlanul nehezebb lesz azt megőrizni, mint szériában nyerni Belgrádban, Moszkvában, Párizsban és Bécsben.
A diadalút idején Komáromi az Újpest kapusa volt, bár egy évvel korábban már aláírt a Tatabányához. Még szép, hogy elfogadta a Bányász ajánlatát, elvégre lakást és ötvenezer forintot kapott volna akkor, amikor egy rendőrtiszti fizetés másfél ezer forint volt. Azért említem az átlagot jóval meghaladó karhatalmi jövedelmet, mert Komáromi Tibor 1960-tól több mint két évtizeden át a BRFK életvédelmi osztályán, a gyilkossági csoportnál dolgozott (1974 és 1980 között annak vezetőjeként).
Tatabányán azonban soha nem mondták neki, hogy Isten hozta, őrnagy úr...
Mert mielőtt beállt volna Bányász-kapusnak, behívatták a Belügyminisztériumba, és azt mondták neki: nem igazolhat máshová, csak a BM felügyelete alá tartozó Dózsába. "De hát szignáltam a papírt..." - említette, ám a válasz úgy szólt, hogy "azt mi elintézzük, Komáromi elvtárs." Jelzem, a belügynél nemcsak azért tudtak róla, mert kiválóan védett, hanem azért is, mert Kovács Erzsinek udvarolt. A neves táncdalénekesnő korábban a szintén válogatott labdarúgó Szűcs Sándor kedvese volt, ám a párt tőrbe csalta egy provokátor, azt ígérve, hogy "disszidáláshoz" segíti mindkettejüket, de szegényeket az ÁVH-sok karjaiba vitte. Az eleve áldozatnak kiszemelt Szűcsöt - példát statuálva, hogy megelőzzék a sportolók akkor már gyakran előforduló külföldre szökéseit - kivégezték, míg Kovács Erzsi 1951-től három és fél évet ült a kalocsai börtönben. S ha valaki abban az időben "egy ilyen múltú" nővel került szerelmi - vagy bármiféle - kapcsolatba, az nyilvánvalóan felkeltette a belügyiek figyelmét...
Komáromi utóbb feleségül vette Kovács Erzsit - tíz éven keresztül éltek együtt -, de ezt csak úgy tehette meg, hogy 1956-ban kitört a forradalom. Bár azt november 4-én leverték, a különböző hivatali apparátusokban még jó ideig zűrzavar uralkodott; a helyzetet kihasználva a fiatalok november 13-án kimondták a boldogító igent, mivel az esküvőt a dózsás Komárominak "rendes" körülmények között semmiképp sem engedélyezték volna.
Egyébként pedig nagyon úgy tetszett, hogy Komáromi Tibor nem éri meg november 13-át. A négyes győzelmi lánc után a válogatott Tatán készült az ötödik őszi meccsre, a svédek elleni találkozóra, ám október 25-én azt közölték a játékosokkal: a mérkőzés elmarad, menjenek haza! A futballisták vonattal jöttek Pestre, de a vasutasok már a felszálláskor megmondták nekik, hogy a szerelvény - az "események" miatt - csak Kelenföldig közlekedik. Ott Puskás megdumált egy teherautó-sofőrt, hogy mindanynyiukat szállítsa a lakásukra, és - miközben a "cs. k." a vezető mellé ült - hatan (Komáromi, Kárpáti, Bozsik, Kotász, Sándor, Czibor) felkapaszkodtak a platóra. Így jutottak el a Petőfi hídig, amelyen a teherautón kívül csak egy Pobeda haladt Budáról a Duna másik partja felé. A pesti hídfőnél azonban már tömeg volt, és amint a Pobeda a felkelők közelébe ért, azok valósággal szétlőtték a kocsit. Gondolhatják, milyen döbbenettel nézték a másik járműből a történteket... Puskás az életét féltve, a legnagyobb riadalomban ugrott ki a sofőr mellől, hogy "bennünket ne bántsanak, mi a válogatott labdarúgói vagyunk!", s mivel az emberek felismerték, ki kiabál, beszüntették a tüzet. Sőt, a futballistákat felkísérték egy Soroksári úti lakóházba, de hiába marasztalták őket, valamennyien haza akartak menni.
Komáromi Sándor Károllyal (meg a sporttáskájával, benne a bécsi zászlóval) indult el gyalog, mert "Csikar" a Pozsonyi úton, a kapus pedig az ahhoz közeli Honvéd utcában lakott. Ám a körútról befordulva azt látta, hogy otthona közelében, a Honvédelmi Minisztérium környékén tankok sorakoznak, a HM épületének tetején pedig gépfegyveresek pásztáznak, azaz sok minden elképzelhető, csak az nem, hogy átjut a házához vezető téren. Szerencséjére a körúton nyitva volt egy bolt, vett egy üveg tejet. Azt mutatta fel mint fehér zászlót, és átengedték.
Így menekült meg október 25-én Komáromi Tibor, meg a ma ötven éve átnyújtott "osztrák-magyar" zászló. (Bár utána még jó néhány napot ki kellett húzni Erzsivel a pincében.)
Válogatott viszont csak egyszeres maradt: 1954-ben a magyar-román mérkőzés (5-1) 75. percében váltotta Grosicsot. Sőt, már 1958-ban, huszonnyolc éves korában befejezte labdarúgó-pályafutását. Hogy mindez miért történt így? Szerinte azért, mert 1955-ben, Bécsben - megint csak Bécsben... - abban a szállodai szobában rendezték be a B válogatott "elosztóhelyét", amelyben Gellér és ő lakott. Ez annyit tett, hogy a két kapusnál halmozódott fel a csempészáru, a megannyi óra és nejlonharisnya. Ám egyszer csak megjelent az osztrák rendőrség, és lefoglalta a kollekciót. Itthon aztán Sebes Gusztáv magához kérette Komáromit, s azt mondta neki: "Fiacskám, miket hallok rólad! De, ugye, az összes cuccot a Gyulának hoztad volna?"
Komáromi viszont az igazat válaszolta: Grosicsnak semmi köze nem volt az egészhez.
Majd 1957-ben Sebes az Újpest edzője lett, és hamarosan azt tudatták a kapussal: eligazolhat, de csak az NB II-be. Hol volt már a szép idő, amikor - az ötvenezres tatabányai ajánlatot megelőzően - a Vasas Izzó játékosaként az elegáns pesti Continental Szállóban lakott, s onnan járt át Kovács Erzsit megnézni a Savoyba?
Utóbb persze sok mindenért kárpótolta az élet, pontosabban az életvédelem az őrnagyot.
Vagy úgy is mondhatom: a zászlóst.
