A Fiesta és Torres Dani kapta a latin kultúra díját

Október 10-én osztották ki először az „1492 Két kultúra találkozása” díjat, amellyel olyan magyar művészeket jutalmaztak, akik sokat tettek a magyarországi latin kultúra meghonosításáért. Egyúttal megnyílt a Club Latino, a latin kultúra kedvelőinek új találkozóhelye az Almásy téren.

Az este sztárvendége a hazánkban a latin kultúrát legerőteljesebben képviselő Fiesta zenekar és Torres Dani volt. Koncertet azonban a Fiesta nem adott, mert az együttes énekese tüdőgyulladása miatt nem lehetett jelen az eseményen, így a díjat Knapik Tamás, a Fiesta zeneszerző-gitárosa vette át.

„Nagyon büszkék vagyunk erre a díjra és örülünk, hogy most végre a hazánkban kicsit mostohagyermekként kezelt latin zenét is felkarolják. Az, hogy ennyi salsa tanfolyam indul, az, hogy a koncertjeink szerencsére folyamatosan teltházasak ugyanazt igazolják, hogy van igény erre a műfajra, de ez a díj most még jobban megerősített minket.” – mondta Knapik Tamás a díj átvételekor.  

Az esten a műfaj kiválóságai léptek fel, így például a Òuca-llacta - ecuador-i együttes, a Los Andinos - ecuador-i (andoki) együttes, akik az őslakosok és indiánok zenéjével szórakoztatta a nagyérdeműt, de lemezétől eltérően Torres Dániel is igazi latin pop dalokat adott elő. Láthattak argentín gaucho showt a Duo Garacas, Szőnyi Levente és Laki Dóra többszörös mambó világbajnok pár előadását, Budai László és Glotz Mária többszörös argentín tangó világbajnokok előadását, könnyed karibi ritmusokat hallhattak a chilei Patricio Baeza Band-től.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.