Most különösen egyenlőtlennek tűnik a harc. A miniszteri bársonyszéket a saját szakmájával folytatott vesztes csaták után eleve kissé sértett arckifejezéssel elfoglaló Molnár Lajos a búsképű lovagra emlékeztető helyzetbe került azzal a megszorítással, hogy még egy Sancho Panza sem mutatkozik körülötte. Szélmalom bőven.

Egy időben kell megverekednie a világ legerősebb nagykapitalista láncolataiba bekötött gyógyszergyártókkal, a lakosság szinte feltétlen rokonszenvét bíró orvosokkal és a feudális-céhes kiváltságaikat proletár-szakszervezeti hatásossággal védő patikusokkal.

Szemben egy szál miniszter. Ha másnak nem, neki nyilván feltűnt, hogy a kormány nincs ereje teljében, nem lehet arra számítani, hogy ha a miniszterelnök toppant egyet, hát az egész államapparátus felszegi a fejét, és indul célra tartott végrehajtási utasításokkal.

Most Molnár Lajos a reformprogram.

Így látszik igazán, milyen reménytelen helyzetben van a politika, ha az egészségüggyel szemben szeretné vigyázni az emberek pénzét. Németországban egy nagykoalíciós kormány még csak-csak jutott valamire, de nálunk szinte mindegy, hogy Mikola vagy Molnár.

Most pedig különösen: ha az állam lép felénk, reflexmozdulattal a zsebünkhöz kapunk. Ki hiszi el egy miniszternek, hogy ő az az ember, aki ebben a rendszerben segíthet? Nem abban, hogy meggyógyuljunk, de abban igen, hogy ne menjen rá mindenünk, ha orvoshoz kényszerít az élet. Itt: mindenki abban érdekelt, hogy az állam - tehát az adófizető - költsön. A gyógyszergyártók egyre újabb, egyre drágább áruval jelentkeznek, és gazember, aki megvonja a betegektől az orvosságot, amit azonban maguk megfizetni nem tudnak. Ugyanez igaz az új diagnosztikára, gyógyító eljárásra. Piaci szűrő itt szinte nincs, csak az egészségügyi vállalkozások és a betegek egybevágó érdekei, szemben a pénzre inkább rákotlani vágyó állammal. Ki fog kiállni a miniszter mellett, hogy köszöni, amiért vigyáz az adójára? Senki. A másik fél igazsága viszont káprázatosan kommunikálható. Velük szemben fáradó lován a miniszter kétségbeesetten forgatja szavai lándzsáját. Esélytelenül.

Vigaszul szolgáljon neki Bush amerikai elnök, aki nemrég rendeletben kötelezett három minisztériumot és egy főhivatalt arra, hogy gyűjtsenek több információt az általuk nyújtott egészségügyi szolgáltatások költségeiről és minőségéről. Bush szerint a rendelet azt az üzenetet küldi az egészségügyi ellátóknak, hogy ha a szövetségi kormánnyal akarnak üzleti viszonyba kerülni, nyilvánossá kell tenniük áraikat. Jelenleg ugyanis az egészségügyi rendszerben senkinek nincs fogalma arról, mi mennyibe kerül.

Azt mondja, ezt az amerikai költségvetés nem bírja ki.