"Jelentős konszenzus" Peking és Szöul között Észak-Korea atompókeréről

"Jelentős konszenzus" jött létre Kína és Dél-Korea között az észak-koreai nukleáris kérdésben Hu Csin-tao kínai és Ro Mu Hjon dél-koreai elnök pénteki pekingi csúcstalálkozóján.

Az Új-Kína hírügynökség jelentése szerint a dél-koreai elnök kijelentette: a két országnak nagy lehetősége van arra, hogy szoros konzultációk és együttműködés révén megoldják a Koreai-félsziget válságát.

Nem tárgyal katonai lépésekről az ENSZ BT

Új határozattervezet került péntekre virradóra az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé Észak-Korea ügyében. Az amerikai tervezésű határozat-javaslat csupán nem katonai jellegű szankciókat irányoz elő válaszul a bejelentett észak-koreai atomkísérletre. Amennyiben Phenjan újabb kísérleteket hajtana végre és mégis az ENSZ-charta 7. fejezetének a katonai szankciók életbe léptetéséről rendelkező cikkelyének alkalmazására kerülne sor Észak-Koreával szemben, ahhoz újabb határozatot kell hoznia a testületnek. Ehhez a megszorításhoz Kína ragaszkodott a BT állandó tagjai közül.

Nem szerepel benne a valamennyi fegyverre vonatkozó Észak-Koreával szembeni embargó sem, csupán a nehézfegyver-eladást tiltja meg, ugyanakkor fenntartja azt a vitákat kiváltó rendelkezést, mely jogot ad minden nemzetnek ellenőrizni az Észak-Koreába tartó, vagy onnan induló teherhajókat, ha nem hagyományos fegyverzetek szállítása vagy eladása a gyanú.

A tervezet felszólítja Észak-Koreát, hogy teljesítse 2005 szeptemberi ígéretét, amelyben beleegyezett abba, hogy feladja nukleáris programját gazdasági segélyekért és biztonsági garanciákért cserébe, továbbá, hogy térjen vissza az általa tavaly november óta bojkottált hatoldalú pekingi tárgyalásokhoz.

Japán szankciók

A japán kormány pénteki ülésén hivatalosan is elfogadta az Észak-Korea ellen az e heti kísérleti atomrobbantás miatt bevezetendő szankciókat. A büntetőintézkedésekkel Japán többek között betiltotta a szigetországba irányuló észak-koreai importot, és kitiltotta az észak-koreai hajókat a japán kikötőkből. A szankciók értelmében emellett észak-koreai kormányzati tisztviselők hathónapon át nem léphetnek japán területre. Észak-Korea szerdán "szigorú ellenintézkedéseket" helyezett kilátásba Japánnal szemben arra az esetre, ha a szigetország újabb szankciókat vezetne be Phenjan ellen az általa bejelentett kísérleti atomrobbantás miatt.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.