Putyin udvari oligarchái

Az elnök szembeszállt a privatizálásból dollármilliárdossá vált oligarchákkal. A visszaállamosított cégek élére a saját embereit ültette. Ők jobb oligarchák lesznek?

„Előrelátható volt, hogy a kilencvenes években Jegor Gajdar és Anatolij Csubajsz irányítása alatt elindított gazdasági reformoknak, főként a privatizációnak egyszer még meglesz a böjtje. Hogy is történhetett volna másképp, ha a nemzeti vagyon, amelyről hetven évig azt állították, hogy mindenkié, egyik napról a másikra néhány ember tulajdonába került? Az oligarchák, ellentétben például Bill Gatesszel, nem valami új létrehozásával, hanem a már meglévő vagyon megszerzésével gazdagodtak meg” – olvassuk a Moscow Timesban.

A cikk szerzője, Marshall I. Goldman közgazdász Az oroszországi piratizáció című könyvében tudományos alapossággal, de nem kevésbé határozott formában fejtette ki nézeteit. A „piratizáció” szóvicc, nem elírás (a „pirate” kalózt jelent).

Goldman szerint a félresikerült privatizáció egyenes következménye, hogy Putyin elnök hadjáratot indított az oligarchák ellen, és a nagyvállalatok visszaállamosítására törekszik.

Jelcinnek még szüksége volt az oligarchák támogatására, akik az elnöksége alatt igen megerősödtek, és politikai befolyásuk is egyre nagyobb lett. Hatalomra kerülése után Putyin világossá tette, hogy nem tűri el a milliárdosok beavatkozását a politikába. Még azoknak az oligarcháknak sem kegyelmezett, akik segítették az elnökség megszerzésében.

Putyin oligarchaellenességét részben az magyarázza – írja Goldman –, hogy „kevés oligarcha tartozott annak idején a szovjet nomenklatúrához, és sok nem orosz származású volt közöttük. A helyzet a cári időkre emlékeztet, amikor az arisztokraták gyűlölték a nem orosz újgazdagokat.”

Putyin oligarchaellenes hadjáratának igazi nyertesei a szilovikok – az „erőszakszervezetek”, vagyis a katonaság, a rendőrség és az állambiztonsági szervek magasrangú tisztjei és tisztviselői. Ők foglalták el az oligarchák megüresedett helyét, és közben biztos, ami biztos, megtartották állami pozíciójukat is.

„A visszaállamosított vállalatok – a Gazprom, az Avtovaz és egyéb cégek élére Putyin régi elvtársait nevezte ki. Olyan embereket, akikkel a KGB-ben, vagy szentpétervári polgármester-helyettesként együtt dolgozott. Putyin így nem csak az állam, hanem egyben saját embereinek a hatalmát is megerősítette.”

Putyin udvari oligarchái talán jobbak lesznek, mint elődeik? „A Kremlben székelő oligarchák is hamarosan szerepelni fognak a Forbes magazinban, a világ leggazdagabb embereinek listáján” – jósolja Goldman.

Az elnököt nemrég megkérdezték, hogy nem vezet-e megengedhetetlen érdekkonfliktushoz, ha egy vezető politikusnak olyan nagyvállalat ügyében kell döntést hoznia, amelyiknek mellékesen ő az igazgatója. Putyin erre magabiztosan azt felelte, hogy „nem lesz semmi baj, az én embereimet nem lehet megvesztegetni”.

Moszkvai Putyin-ellenes falfirka
Moszkvai Putyin-ellenes falfirka
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.