Legmélyebben Ungváry Rudolf Hontalan ország (október 4.) című írása érintett meg, s őszintén sajnálom, hogy Sólyom László köztársasági elnök nem reagált nyilvánosan a benne foglalt bírálatra. Magam az eseményeknek azzal a vetületével szeretnék foglalkozni, amelyet napi munkámon keresztül jól ismerek.

A tévészékház feldúlásával és az utcai indulatok elszabadulásával Magyarország (azaz az ország nevében a rendbontók és az őket bujtogató politikusok) eljátszották mindazt a megítélésbeli pluszt, amely hazánkat a külvilág szemében jótékonyan megkülönböztette néhány problémás szomszédjától. Az Európai Parlament tagjaként részt vettem a vajdasági magyarveréseket vizsgáló munkában, folyamatosan bírálom a Romániába tervezett aranybánya-beruházást és képviselőtársaimmal együtt a szlovák szélsőjobboldal kormányzati szerepvállalását. Ezekben a témákban csak akkor érhetünk el eredményt, ha a nyugati politikusok nekünk hisznek, velünk rokonszenveznek, minket találnak hitelesebbnek. Hiszen végső soron nincs más eszközünk, mint saját magunk és a hátország megbízhatósága. Mindez eddig alapvetően azért sikerült, mert külföldi partnereink Magyarországot többé-kevésbé nyugati demokráciának, stabil és kiszámítható országnak tartották. "Unalmas demokráciának", ahol a választások négyévente szabályosan követik egymást, a kormányok rendre kitöltik a hivatali idejüket, teljes a politikai stabilitás és a szélsőségek kiszorultak a parlamentből. Végső soron ez a stabilitás adta fellépésünk aranyfedezetét. Elképzelhető, hogy a vajdasági incidensekről szólva és az ottani magyarokért aggódva olykor felületes információkat is tovább adtunk. Lehet, hogy kisebbségi és környezetvédelmi ügyekben esetenként olyasmit is számon kértünk Románián, ami néhány uniós tagállamban sem valósult meg. Olykor a szlovák szélsőjobboldal kirohanásaiból is sűrűbben idéztünk, mint a hasonszőrű magyarországi radikálisok őrjöngéséből. De nyugati barátaink nem kezdték centiméterrel méregetni a sérelmeket. Elhitték, hogy egy majdnem felnőtt demokrácia képviselőiként tudjuk, mit teszünk.

Ezt a hitelt, ezt a politikai hitelképességet verték szét a tüntetők és a mögöttük álló Fidesz-politikusok. Az előző szlovák miniszterelnök - Orbán Viktor társa az Európai Néppártban - elfogadta választási vereségét, és nem az utcán, hanem a pozsonyi parlamentben politizál. A pozsonyi televízió székházát nem gyújtották fel, s a városba látogató turistákat nem az anarchia képsorai fogadják a város főterén. Másfél évtizede, a bányászjárás óta Romániában sem történtek hasonló kilengések. A formális logika alapján Robert Fico sajnos nem minden alap nélkül utalt arra, hogy Magyarországgal szemben Szlovákiában stabilak a demokratikus intézmények. Őszintén remélem, hogy ebben nincs igaza. De a nagyvilág a tévéhíradók képei alapján ítél, s az egyperces összefoglalók alapján valóban ilyen benyomás alakul ki a felszínes megfigyelőben. Ilyen körülmények között értelemszerűen megrendül a külhoni érdekérvényesítő képességünk is. Minden demokráciában vannak botrányok, időnként minden miniszterelnököt lemondásra szólít fel az ellenzéke, mindenütt előkerülnek titkos kazetták, bizalmas levelek vagy egyéb intimitások. De normális esetben a demokratikus intézmények parlamenti eszközökkel, utcai erőszak és az alkotmányos rend megkérdőjelezése nélkül is kezelni tudják ezeket a konfliktusokat. Ebből a normalitásból lökték ki az országot a Kossuth téri lovagok.

Ennek az árát sajnos elsősorban a határon túli magyarok fizethetik meg. Nagyon sokáig nem tudunk úgy fellépni az érdekükben Brüszszelben, Strasbourgban vagy másutt, hogy ne látnánk külföldi partnereink arcán az alig leplezett, lesajnáló mosolyt. Ti beszéltek, akiknél a tévészékházat is felgyújtották, akiknél veszélybe került az ország demokratikus rendje? Először otthon állítsátok helyre a rendet, majd csak aztán bíráljatok olyan országokat, ahol legalább nem gyújtogatnak az utcán, s ahol az ellenzék nem az utcán uszít, hanem a parlamentben politizál. Ezt mondja majd az arcuk, ha Vajdaságról, Verespatakról, erdélyi autonómiáról, a nyitrai esetről beszélünk nekik. Akik ezt a szégyent hozták ránk, azok akárhány vármegyét emlegetnek, akármennyi zászlót lobogtatnak, hihetetlen kárt okoztak a magyarságnak határon innen és túl.

a szerző az Európai Parlament szocialista tagja