Kezdjük rögtön azokkal, akik Orbán Viktor szavára nap mint nap a Kossuth térre sietnek munka után, hogy ott jobb sorsra érdemes embereket meg népdalokat hallgassanak. Ők csapdában vannak. Látnak-e maguk előtt célt? Látnak - Gyurcsány mondjon le. Gyurcsány azonban hosszútávfutó alkat - középtávon nem lankad. De Orbán Viktor sem akar előre hozott választást. Akkor miért is kell nap mint nap a Kossuth térre menni?

Folytassuk a sort a Fidesz elnökével. Orbán az önkormányzati választások utáni reggel, miután szusszant egyet, megroggyant ellenfelét azon nyomban ki akarta ütni. Pedig akadt volna más választása: fáraszthatta volna tovább, sarokba kényszerítve apró szurkálásokkal bizonytalaníthatta volna addig, amíg a piros sarokból a tréner be nem dobja a törülközőt, de nem, ő aztán nem: elragadta a lendület, és nagyot akart ütni - így aztán beleszaladt egy pofonba. Ultimátumával legföljebb annyit sikerült elérnie, hogy Gyurcsány Ferenc előtt - nem mögötte - kettős fedezéket vont az MSZP (ez is egyfajta csapda ám!), amelyet tiszta, vagyis parlamentáris eszközökkel át nem üthet. Továbbra is a kivárásra kell játszania, de az idő már nem neki dolgozik. Kiviheti emberek tízezreit a Parlament elé, de célt nem képes mutatni nekik. Csapdába csalta híveit és pártját, ők kénytelen-kelletlen követik. Ráadásul csapkodásában gyakran mélyeket üt. Ha a bíró észreveszi, meginti.

Csakhogy a bíró, Sólyom László most már hallgat, mert maga is csapdában vergődik. Miközben Gyurcsány Ferenc így vagy úgy, de mégiscsak bocsánatot kért a hazugságokért, és kitette magát a bizalmi szavazásnak, Orbán lezárja a kapukat Sólyom előtt, aki nyilatkozatai szerint ki szeretne törni a bal-jobb erőtérből, de a jobboldal vezére az elnöki iránymutatás örökös hangoztatásával, az Igen, Magyarország charta sunyi "álljunk ki az államfői méltóságért" jelszavával folyamatosan visszatereli oda. Ha az államfő mégis szólna, és tovább szorítaná a kormányfőt, amit szíve szerint nyilvánvalóan megtenne, azt már nehéz lenne az elemi fölháborodással magyarázni.

Gyurcsány is benne van a csapdában, hiába vetkőzött pőrére. Reformokat hirdetett - és pillanatnyilag kevés esélye van arra, hogy reformokat valósítson meg. A vizitdíj és a több-biztosítós egészségügyi modell ugyanis legföljebb csak reformelem - önmagukban nem segítenek azon a helyzeten, hogy Európában nálunk operálnak a legtöbbet, sokszor fölöslegesen. Aztán ki lehet véreztetni a megyéket, de nem lesznek választott régiók, és esély sincs annak végiggondolására, hogy valóban szükség van-e 3200 önkormányzatra. Az alapkérdéseket az ellenzék, de még inkább az együttműködésre kész társadalom nélkül nem lehet megvitatni.

Patthelyzet. Senki nem léphet se előre, se hátra, legfeljebb ide-oda. Az idő most Gyurcsánynak kedvez, igaz, valódi kormányzásra, amíg Orbán a helyén van, nem sok a lehetősége. Orbán mögött pedig még - legalábbis úgy tűnik - kitartanak. A kérdés, hogy meddig. Bármeddig is - addig a két ember egymást fogja, így egymás foglya.