Sipos József: Vannak tanúim

Sipos József visszautasítja Juhász Ferencnek azt a nyilatkozatát, amelyben őt árulónak nevezte.

Lapunknak Sipos megismételte: mivel az MSZP választmányának ülésére késve érkezett, nem tudta, hogy a választmány elnöke zárt ülést rendelt el. Valóban ő invitálta magával a Magyar Rádió riporterét - ritka a zárt ülés, az újságírók általában jelen lehetnek. Nem tudott arról, hogy az újságíró felvételt készített. Az ismert riportert azonban nemcsak ő, hanem az MSZP több más politikusa is látta a teremben - köztük a pódiumon ülő Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Simon Gábor. Noha ők is jelen voltak a zárt ülés elrendelésekor, mégsem szólították fel távozásra a riportert.

Sipos József szerint a történtek utóélete az igazán érdekes - ez sok vonatkozásban független attól, ami a valóságban történt. Abból, hogy az újságíró az ő közreműködésével jutott be a terembe, sokan valamilyen párton belüli baloldali összeesküvést kezdtek vizionálni. Ennek a látszatát is elkerülni igyekeztek az MSZP társadalompolitikai tagozatának többi ügyvivői, akik arra kérték Sipost, mondjon le ügyvivői tisztségéről, noha ő nem érezte ezt indokoltnak. A tagozat védelmében azonban lemondott ügyvivő-testületi és választmányi tisztségéről.

A folyamat azonban ezután sem állt meg. Sipos szerint a gyanút - ugyanúgy, mint a balatonőszödi beszéd kapcsán - Szili Katalinra is rávetítették. Juhász Ferenc egyik nyilatkozatában pedig az MSZP tagozatainak felülvizsgálatát helyezte kilátásba. Ez esetleg a társadalompolitikai tagozat elleni fellépést jelenthet, noha annak semmi köze Lamperth Mónika és Szekeres Imre beszédének nyilvánosságra kerüléséhez - ugyanakkor aktuálpolitikai ügyekről a véleménye jelentősen eltér a pártvezetőségétől. Arra, nem tart-e attól, hogy kizárják a pártból, Sipos azt felelte: vannak egyelőre meg nem nevezett tanúi, és ha az etikai bizottság előtt a tények számítanak, akkor nem tart a kizárásától.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.