Műkincset vásárolni hosszú távú befektetés, állítják a szakemberek. Ritkán fordul elő ugyanis, hogy egy kép ára négy év alatt két és fél milliárd forinttal megnő. Pedig megtörtént például Angliában Egon Schiele egyik festményével. Ehhez hasonló gyors értéknövekedésre itthon is volt már példa: a Nagyházi Galéria árverésén elkelt képről rövid időn belül bebizonyosodott, hogy eredeti Tiziano, így a magyar vásárló gyűjteményét gazdagító darab azonnal a 140 milliós vételár többszörösét érte. Ha azonban valaki sürgősen szeretne megszabadulni egy műalkotástól, nagyon pórul járhat, mint az a japán műgyűjtő, aki az impreszszionista Renoir festményéért a befektetett 70 millió fontból (kb. 28 milliárd forint) hirtelen csak 50 milliót (kb. 20 milliárdot) "kapott vissza".

A műkincspiac egyik alapvető játékszabálya ugyanis, hogy türelmesnek kell lenni. Ezek a befektetések többnyire csak jó pár évtized elteltével térülnek meg. Míg az egyszer már klasszikusnak kikiáltott mű esetében nem foghat mellé a tulajdonos, a kortárs munkák értéknövekedése kérdéses. A bizonytalanság az oka annak, hogy nálunk csak minden huszadik adásvétel tárgya kortárs darab, szemben a világ műkincs-kereskedelmével, ahol legalább annyi kortárs cserél gazdát, mint amennyi klaszszikus.

Kieselbach Tamás galériatulajdonos, gyűjtő szerint pedig érdemes vállalni a kortársakkal járó kockázatot, hiszen ezekhez egyelőre még mindig viszonylag olcsón - fél és egymillió forint közötti összegért - lehet hozzájutni. A jó szemmel választott műtárgyak évtizedek múltán a sokszorosát érhetik. Mint gyűjteményének bizonyos darabjai, amelyeket anno pár tíz- vagy pár százezerért vásárolt, ma pedig akár 200-300 milliót is kérhetne értük. Kieselbach hozzáteszi, érdemes még odafigyelni méltatlanul mellőzött gyűjtési területekre, mint a szobrászat vagy a grafika, amelyek az éves magyar - megközelítőleg kilencmilliárdos - forgalom elenyésző részét jelentik. Pedig grafikai remekműveket egyelőre még "fillérekért" be lehet szerezni: ötven- és százezer forintért. (Az állam ez év január elsejétől támogatja a kortárs vásárlókat: a vételárat öt év alatt, 20-20 százalékban leírhatják az adóalapjukból.)

Ezeket később sem érdemes külföldön eladni, mert a magyar alkotásoknak még mindig itthon van a legnagyobb piacuk. A külföldi elismertséghez sokat segítene, ha több monográfia és művészettörténeti elemző könyv jelenne meg hazai alkotókról, véli Kieselbach, aki eddig már több kötetet kiadott. A magyar műtárgy-kereskedelem most komoly esélyt kaphat arra, hogy bekapcsolódjon a világpiaci vérkeringésbe. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ugyanis felülvizsgálja, és töredékére csökkenti a védettséget élvező műtárgyak számát. A jelenleg 40 ezer képzőművészeti alkotás közül így előrejelzésük szerint mindössze 4000 alkotás maradna védett, a többi pedig vonzóvá válna a külföldi, leginkább az orosz, a kínai és az indiai vevőknek.

A műkincsgyűjtésbe tehát még mindig érdemes belevágni. A rendszerváltás óta tartó fellendülés ellenére bőven van mit megszerezni. Kieselbach jó tanácsa szerint azokra az alkotókra érdemes figyelni, akikért sokan rajonganak vagy akik sokakat irritálnak. Állandóan böngészni kell a szaklapokat, az internetet és a katalógusokat.

Soroya Stubenberg, a Sotheby's aukciósház munkatársa gyakorlati szempontokat javasol. Kizárólag szakemberek (itt galériásokra, művészettörténészekre, aukciósházak műértőire gondol) által ellenőrzött, eredeti, jó állapotban lévő, ritka és minőségi darabokat érdemes vásárolni, a piacon uralkodó divatirányzatok figyelembevételével. A kép témáját sem árt szem előtt tartani: Stubenberg tapasztalata szerint ugyanis a szomorkás, rossz hangulatú képek nehezebben eladhatók, akárcsak az óriási méretűek.

l A kortárs alkotások minőségének megítélésében évtizedek óta segítséget nyújt a Capital folyóirat. A minden novemberben megjelentetett művészeti toplista Willi Bongard pontrendszere alapján áll össze. A fiatal művészek pontot kapnak a nagyobb múzeumokban, biennálékon rendezett kiállításokért, valamint a művészeti szaklapokban róluk megjelent cikkekért. Így alakul ki a "legjobb száz" névsora. A sokak által kritizált rendszerről utólag bebizonyosodott, hogy valóban azokat az alkotókat favorizálja, akik később a piac keresett szereplőivé válnak.

A magyar mûkincspiac évi kilencmilliárd forintos forgalmat tudhat magáénak