A remake sem a régi
Ilyen körülmények között sokkal kisebbet szólt Oliver Stone World TradeCenter című 9/11 drámája, mint az elvárható lett volna, de szépenelvérzett a Kabay Barna-Gyöngyössy Bence szerzőpáros legújabbremake-je, az Egy bolond százat csinál is.
Utóbbi annyit azért össze bírt kaparni, hogy ebben az ínséges időszakban az élen tudjon indulni, de az alig tizenötezer néző a premier hetében messze elmarad az alkotópáros előbbi próbálkozásaitól (Hippolyt - 27 570 néző, Egy szoknya, egy nadrág 30 785 néző). Felesleges lenne itt esztétikai elemzésekbe bonyolódni, hogy miként és miért történhetett ez meg, mert az Egy bolond százat csinál hasonló színvonalú vállalkozás, mint a páros többi műve: kínos blamázs. Mintha az alkotók nem is ezen a bolygón élnének, olyan vígjátékot kínálnak, amely már az 1980-as években is elavult lett volna: a képi és dramaturgiai megoldások fényévekre vannak a jelen kor stílusától, elvárásaitól. A dilettantizmust azzal próbálják palástolni, hogy beraknak egy-két korunkra jellemző beszólást, de ez édeskevés a boldogsághoz.
A színészeket pedig egyáltalán nem értem - és most nem a tévés személyiségekre gondolok -, miért vállalják önként ezt a megaláztatást. Az egyedüli értékelhető teljesítményt Gáspár Sándor nyújtja, neki legalább volt annyi tere, hogy két embert alakíthat. A klasszikus tévedések vígjátéka kínos jelenethalmokban fullad el, csakúgy, mint a többi szereplő alakítása. Oroszlán Szonja például sokadszor adja elő a buta szőke nőt, kezdem hinni, hogy másra nem is nagyon képes. De azzal, hogy így elhasználtatja az arcát, teljesen elvágja a lehetőséget, hogy esetleg kíváncsi is legyek rá. Igazán elszomorító, hogy Mucsi Zoltán és Scherer Péter önmaga rossz paródiáját adja elő, Gesztesi Károly meg annyit csiszolt a stílusán, hogy soványabbnak tűnik, mint korábban. Ez pedig nem éppen színészkvalitás.
Míg Paul Greengrass meglepően jó filmet forgatott 9/11 kapcsán a United 93-as tragédiájáról, Oliver Stone meghökkentő csalódást okoz. A Nagy Sándor, a hódítóval iszonyatosat bukó, ám számos kultikus művet magának tudó rendező bérmunkásként vállalta el a World Trade Centert. Bár ne tette volna, mivel ezzel a darabbal a teljes életművét vonta vissza: az egykor bátran kritizáló alkotó meghasonlott önmagával, és a rendszert hurrázó, irritáló és irreális hazafiasságtól dagadó drámát tett le az asztalra. Bár elviekben igaz a történet, a belekódolt, szájbarágós üzenet miatt nekem leginkább a kegyeletsértés szó jut róla eszembe.
