A favágó súlyos problémái
Eltávolodnék, bocsesz, az Őszöd-Kossuth tér tengelytől, illetve mégsem távolodnék olyan nagyon el, mert nem lehet, tudniillik az általános és permanens morális válság - amelybe állítólag Gyurcsány által taszítva vagyunk, bár énnekem úgy tűnik, benne voltunk mi már ebben Gyurcsány előtt is - egyik jelenségét szeretném leírni itten.
Meggyőződésem, hogy a magyarságot sújtó morális válság (vö.: turáni átok) nem politikusok hazugságaiból fakad, és pláne nem azokban csúcsosodik ki, már amennyire a morális válság egyáltalán csúcsosodni képes, hanem a népélet szinte valamennyi területén jelen van, és nagyjából úgy írható le, hogy mi, magyarok szeretjük ugyan a világ legokosabb/legszebb/leglegebb népének gondolni magunkat, mi több, jelentős hagyományaink vannak ebben a legnekgondolásban (éppúgy, mint a környékbeli többi szerencsétlen népnek), de hétköznapi tapasztalatunk éppen az, hogy rengeteg dolog van (sőt: egyre több), amit reménytelenül, megmagyarázhatatlanul és menthetetlenül szarul csinálunk.
Politikusok nélkül is.
És futballisták nélkül is.
Ezért aztán az van, hogy mi, magyarok nem tudjuk hova szervizbe vinni az autónkat, mert a magyar autószerelés morális válsága miatt tízből nyolc helyen irtózatosan átvernek. Nem tudunk igazán jót enni, mert a morális válságban lévő magyar vendéglátásban simán előfordulhat az, hogy egy drága belvárosi étterem pincére szemrebbenés nélkül megpróbálja elmagyarázni, hogy a kacsamell azért cipőtalpszerű, mert egy kacsamellnek olyannak kell lennie. (Még az is lehet, sőt valószínű, hogy tényleg úgy hiszi a pincér, hogy a kacsamellnek olyannak kell lennie, mert több mint valószínű, hogy még ő maga sem evett soha rendesen elkészített kacsamellet, ahhoz ugyanis valószínűleg legalább Ausztriáig kellett volna mennie.) Szóval lehetne sorolni szépen, a nyolcvanas évek rádiójegyzet-íróinak modorában, hogy mekkora morális válságban van a magyar sütőipar, a tömegközlekedés meg a többi (a magyar újságírás is, persze).
Most konkrétan a gyerekirodalom (irodalom - muhaha) morális válságáról lenne szó; ez sem új téma persze, de az a helyzet, hogy saját, külön bejáratú morális válságomban vergődve másfél éves korba ért, ám morális válságba még szerencsére nem került gyermekemet különböző mesékkel, mondókákkal kellene szórakoztatnom, és erre a célra szívesen vennék igénybe külső, nyomtatott segítséget, miszerint verses- és meséskönyvekből olvasgatnék ezt-azt, ha éppen nem törne ki a sikítófrász, ahányszor beleolvasok egy újabb kiadású gyerekkönyvbe.
Tudtam én, persze, évek óta, hogy milyen szövegszörnyeket rejt némelyik kedves kis borító, de még néhány hónapja is a kívülállók nagyvonalú felháborodásával tudtam lapozgatni az egyik morális válságba került babaáruházban a külföldiből fordított kis verseskönyveket, és megállapítani, hogy gyerekversfordításhoz mostanában már nem szükséges a magyar nyelv középfokú ismerete, a ritmusérzék, a verstani ismeretek vagy a tehetség valami aprócska megnyilvánulása meg direkt kizáró ok.
Tehát most mégis ott vagyunk, hogy a gyerek minden kis mondókát, versikét, szövegrészletet egyből megjegyez, napokig hajtogat, én meg az ideg-összeroppanás szélén túrom az otthon deponálódott könyvállományt (saját beszerzésű, ajándékba kapott és több lépcsőben örökölt tételek vegyesen), hogy találjak néhány, legalább nem felháborító minőségű szöveget.
Szerintem egy jogállamban az "A kis dalról Babanyuszi/eszébe jut a nagy ég./Mennyi csillag pislog ott fent!/és kinyitja a szemét" strófát letöltendő börtönbüntetéssel kellene sújtani, én még huszonhét-nyolc év távolából is roppantul szégyellem a körülbelül hasonló színvonalú, alsó tagozatosként - igaz, tanári fölszólításra - elkövetett verseimet.
Gyerekverset írni nehéz dolog, oké, nem születhet mindenki Tamkó Sirató Károlynak. Viszont azt meg tudja magyarázni valaki, hogy újabban miért gondoljuk azt, hogy a gyermekeink valójában elfoglalt, apró menedzserek, akiknek nincs idejük arra, hogy rendes meséket hallgassanak, rövidített meséket kell adagolni nekik, néhány sorban elmesélni a mese lényegét? Ezektől a meseesszenciáktól vagyok a legjobban kiborulva, hogy egyszerűen képtelenség egy rendes Hófehérke- vagy Jancsi és Juliska-szöveget találni, mert tíz kapható könyvből kilenc a meséről szóló metamese, nyálas diznirajzokkal.
Alighanem egy nyugalmazott rendőrségi szóvivő is kiakadna azon, ha valaki ilyen szavakkal mesélné el neki a Hófehérkét: "A király rendkívül elfoglalt ember volt, és nem vette észre, hogy szegény gyermeke milyen rossz bánásmódban részesül." Vagy: "Kis erdei állatok kíséretében megközelítette a házat, hogy megtudja, lakik-e benne valaki." Ja, a nála lévő tizenöt centiméteres pengehosszúságúval előzetes szóváltást követően. Vagy (Jancsi és Juliska): "Egy éjjel nem jött álom a favágó szemére, csak a súlyos problémáira tudott gondolni."
A könyvet, amelyikből idéztem, éppen Magyarország legjobban menő könyves vállalkozása adta ki, tehát nem arról van szó, hogy egy három forintból gründolt sufnikiadó megkérte a házinéni palotapincsijét, hogy fordítson le egy mesét magyarázó külföldi metamesét. De komolyan nem akadt egyetlen ember, aki legalább alapfokon beszéli a magyart, és legalább annyi köze van az irodalomhoz, hogy tudja, mi a különbség az irodalmi szöveg (mese) és a napilapos modorú tényközlés között? (És most azt az ezerszer lelőtt poént ne vegyük elő, hogy hogy néznek ki a világirodalom legszebb meséi napilapos stílusban.) Itt széttárja a kezét az ember, nincs mit tenni, a morális válság az morális válság, Gyurcsány Ferenc mondjon le.
