Juhász szerint Sipos tette árulás

"Ha Sipos József tudatosan szivárogtatta ki a válaszmányi ülésen elhangzottakat, akkor ez, bármennyire erős is a kifejezés: árulás" - szögezte le lapunknak tegnap Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke.

Sipos József, az MSZP társadalompolitikai tagozatának ügyvivője, választmányi tagként a testület zárt tanácskozására invitálta a Magyar Rádió egyik riporternőjét (Sipos szerint az újságírónő hozzájuk csapódott - a szerk.), aki ott háromórányi anyagot rögzített. A felvételen többek között Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter nyugtatja a szocialistákat, hogy a minisztérium tudja a dolgát, s úgy módosítja a területfejlesztési törvényt, hogy az erős mandátumot és lehetőséget biztosítson az MSZP-s politikusoknak a regionális fejlesztési tanácsokban. A kazettán hallható Szekeres Imre elnökhelyettes is, aki azt konstatálja, hogy az SZDSZ országos kis pártból közepes fővárosi politikai erővé fogyatkozott, így helyi szinten nem árt átgondolni a koalíciós együttműködést.

Az MSZP alelnöke szerint egy ilyen cselekedet nem minősíthető másképp, csak árulásnak, különösen akkor, amikor "politikai hidegháború" zajlik. Azt Juhász Ferenc kérdésünkre nem kommentálta, hogy ezek szerint hiteltelennek tartja-e Sipos József védekezését, amelyet a történész, az MSZP társadalompolitikai tagozatának ügyvivője arra épített: nem tudta, hogy zárt az ülés. Az MSZP alelnöke csupán annyit mondott, a párt etikai bizottságának dolga, hogy hitelt ad-e Sipos állításainak vagy sem, de ő nem hisz a véletlenekben. (Sipos választmányi tagságáról, és az MSZP társadalompolitikai tagozatának ügyvivői posztjáról is lemondott.)

Arra a felvetésre, hogy miután az összes újságírót távozásra szólították fel, miért nem tessékelték ki a rádió munkatársát is, Juhász úgy reagált: már javában zajlott a választmányi ülés, amikor a hölgy megérkezett a karzatra, így alulról csak a terem pódiumán helyet foglaló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István pártelnök és Simon Gábor választmányi elnök láthatta. Ők pedig meghívottnak vélhették.

A következmény: az MSZP valószínűleg szigorítja a Köztársaság téri rendezvények beléptetési és akkreditációs rendjét. - A szocialisták mindig törekedtek a nyilvánosságra, de azért mégsem tehetjük ki minden ügyes-bajos dolgunkat az ablakba - indokolta ezt Juhász.

Különösen akkor nem, ha visszaélnek az információkkal. Az alelnök ugyanis úgy látja: a Krónika sajátos szerkesztési elvek alapján készül. Persze azt Juhász sem tagadta, hogyha a "mikrofon másik végén" lenne, azaz újságíróként jutna hozzá a kormánypárt két miniszterének beszédéhez, ezeket maga is nyilvánosságra hozná.

- De másképp tálalnám - szögezte le Juhász. Mint kifejtette, zsurnalisztaként nem "felejtené ki" Lamperth beszédéből azokat a részeket, amelyek az ellenzékkel való együttműködésről szóltak. Harmadszor pedig az alelnök nem tenne úgy, mintha Szekeres Imre honvédelmi miniszter politikai helyzetelemzése nem a választmányi ülésen, hanem egy másik eseményen hangzott volna el.

Juhász Ferenc: A párt ügyes-bajos dolgait nem szabad kitenni az ablakba
Juhász Ferenc: A párt ügyes-bajos dolgait nem szabad kitenni az ablakba
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.