Regisztrációs adó: három százalék nem fizetett

A 2004 februárja és 2005 vége között forgalomba állított, és utólag ellenőrzött autók 3 százalékánál nem fizették meg a regisztrációs adót - derül ki a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) ellenőrző akciójából. A vizsgálatok július közepén indultak, ennek keretében teljes ellenőrzésre 18 098 gépjárművet választottak ki. Ezekből 6817 esetben lezárták már a revíziót, amelyek során 596 alkalommal állapítottak meg jogsértést a pénzügyőrök, ami a merítési alap 3,33 százaléka.

A vámhatóság azokat a gépjármű-tulajdonosokat ellenőrzi, akiknek a járműveit 2004. február 1. és 2005. december 31. között helyezték forgalomba. Sokan hamis papírral igazolták ugyanis a regisztrációs adó befizetését a rendszám igénylésekor. Erre az adott módot, hogy nem volt összekötve a VPOP és az okmányirodák informatikai rendszere.

A VPOP közleménye szerint az ellenőrzés előkészítése során 559 434 gépjárművet vizsgáltak meg, és ennek mintegy 3 százalékára, 18 098 esetre rendeltek el teljes ellenőrzést. A közlemény kiemeli: elkerülhetetlen volt a forgalomba helyező ügyfél személyes közreműködése is. Magának a gépjármű-tulajdonosnak is elemi érdeke, hogy gépjárművének okmányai a tényleges állapotot tükrözzék, kiszűrve így az esetleges későbbi kellemetlenségeket - mutat rá a vámhatóság. Ha a vámhatóság munkatársai hamis adóbefizetési igazolásra bukkannak, kiderítik, hogy kinek be kellett volna fizetnie a regisztrációs adót. Így a jóhiszemű autóvásárlónak nem kell félnie büntetéstől - hangsúlyozza a közlemény. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.