A hidrogén lehet a jövő energiaforrása

A fosszilis energiahordozók, a szén, a kőolaj és földgáz készletek 2050körülire becsülhető kimerülése előtérbe helyezi az alternatívenergiaforrások bevonását, melyek közül a hidrogénből nyerhető energialehet a jövő uralkodó, elsődleges energia forrása - mondta NajatVeziroglou, a Nemzetközi Hidrogén Társaság (NHT) elnöke egy Budapestenrendezett konferencián.

A Magyar Energetikai Társaság és a CHIC Közép-Magyarországi Innovációs Központ Kht. a közép-európai régióban elsőként rendezte meg a Nemzetközi Hidrogén Energetikai Fórumot.

Lars Sjunnesson, az Európai Hidrogén Szövetség (EHSZ) elnöke közölte: az Európai Unió a megújuló energia felhasználás 2010-re tervezett 12 százalékos részarány célkitűzésével összhangban, 2002-2006 között 290 millió euróval támogatta a hidrogén-programot.
Ahhoz azonban, hogy az EU e téren tudja tartani a lépést az USÁ-val és Japánnal, a következő 10 évben összesen 5 milliárd euró fejlesztésre lenne szükség, ami a magánszektor hozzájárulása nélkül nem kivitelezhető.

Ökológiai mínusz

A világ hétfőn "ökológiai értelemben mínuszba" lépett, ami azt jelenti, hogy az év hátralévő részében az emberiség a környezeti eszközeit meghaladó szinten fog létezni - állítják tudósok. A "környezeti eladósodás" vagy "környezeti túlköltekezés" napja azt az időpontot jelöli, amikor az erőforrások felhasználása meghaladja a Föld képességét az erőforrások pótlására - és ezt a pontot az emberiség  évről évre korábban éri el.

"Az a tény, hogy idén a környezeti eladósodás napja október 9-re esik, vagyis mindössze három negyedév telt el az év eleje óta, jól jelzi, hogy környezeti eszközeinket messze meghaladó módon élünk - mutatott rá a New Economics Foundation (NEF). - Ez a folyamat az erőforrások kiapadásához vezet. Október 9-től az év végig az emberiség a környezeti "túlköltekezés" állapotában lesz. A NEC szerint ez először 1987. december 19-én következett be.

Azzal, hogy erőforrások pótlásának képességét meghaladó mértékben fogyasztjuk el környezeti eszközeinket, két hibát követünk el, figyelmeztet Andrew Simms a NEC-től. Egyrészt, világméretekben milliókat, akik már ma sem jutnak kellő termőföldhöz, vízhez, élelemhez, fosztunk meg alapvető szükségleteik fedezésének lehetőségétől. Másrészt, veszélyeztetjük a Föld létfenntartási mechanizmusait - mondta Simms. "Az egyetlen mód arra, hogy kiegyensúlyozzuk a 'költségvetést' és megszüntessük a 'túlköltekezést': kevesebbet kell követelnünk a Földtől.

A legtöbb tudós egyetért abban, hogy a globális hőmérsékletek 2-6 Celsius fokkal megemelkedhetnek a század végére, nagyrészt a fosszilis tüzelőanyagok égetése miatt. A hőmérséklet-emelkedés nyomán árvizek és éhínségek lépnek fel, milliók életét veszélybe sodorva. A Kiotói Egyezmény az országok többségét cselekvésre kényszeríti. Az USA azonban - a világ legnagyobb környezetszennyezője - nem hajlandó aláírni az egyezményt, a Kínához hasonlóan robbanásszerűen fejlődő gazdaságok mentesülnek alóla, a légi közlekedés pedig, mely az egyik leggyorsabban fejlődő szektor, említést sem kap a dokumentumban.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.