Az észak-koreai tudósoknak kell drukkolni - különben jön Csernobil II.

Ha Észak-Korea végrehajtja nukleáris kísérletét, a szomszédos országok csak abban reménykedhetnek, hogy a technológia működik, mert egy meghibásodás halálos sugárzó anyagokkal szórhatja tele Északkelet-Ázsiát - figyelmeztettek vasárnap japán és dél-koreai szakértők.

Paradox módon, mint ahogyan arra Micsisita Narusige, a japán védelmi tanulmányok intézetének vezetője felhívta a figyelmet, a sugárszennyezés elsősorban azokat az országok érintené, amelyek baráti viszont ápolnak Észak-Koreával, mint Kína és Oroszország, vagy pedig nagy engedékenységet tanúsítanak vele szemben, mint Dél-Korea.

Észak-Korea azt állította, hogy csak akkor hajtja végre első nukleáris kísérletét, ha "teljes egészében biztosítja a biztonságos körülményeket.". Ebből arra lehet következtetni, hogy a tesztet a föld alatt hajtják végre és nem légköri robbantásra kerül sor.

Diplomáciai és titkosszolgálati információk szerint az észak-koreai katonák alagutat ástak a kísérlethez Csiktong város közelében. Egy hibátlanul végrehajtott földalatti nukleáris kísérlet nem bocsát ki a felszínre sugárzást, komoly kételyeket ébresztett viszont az észak-koreai tudósok és katonák szakértelme iránt a júliusi, ballisztikus rakétával végrehajtott kísérlet kudarca. A Szankei Simbun című tokiói napilapban idézett szakértők szerint egy légköri robbantásnak katasztrofális következményei lehetnének. A "halálhamvak" 54 órán belül lehullnának Japán északi részére, Oroszország és Dél-Korea egyes vidékeire és Kína keleti részének nagy területére. Ez hasonló lenne az 1986. áprilisi csernobili katasztrófához, amikor az ukrajnai atomerőműben történt baleset nyomán Európa nagy része beszennyeződött.

A szakértők attól is aggódnak, hogy a súlyos gazdasági gondokkal küzdő Észak-Korea rendelkezik-e olyan technológiával, amely lehetővé teszi a sugárszennyezés megakadályozását. Ko Ju Hvan, a szöuli Dongkuk egyetem tanára arra is emlékeztetett, hogy az észak-koreaiaknak geológiai okokból nehéz mély, függőleges kutat ásniuk egy nukleáris kísérlethez. Ezért félő, hogy megszennyezhetik a földalatti vizeket, így azután - tette hozzá - meglehet, hogy Phenjan a "korlátozott nukleáris kísérlet" mellett dönt.

Észak-Korea: Washingtontól függ az atomkísérlet

Észak-Korea közölte Kínával, hogy elállna a nukleáris kísérletektől, ha az Egyesült Államok hajlandó lenne kétoldalú tárgyalásokra vele - jelentette be vasárnap Szöulban egy volt dél-koreai parlamenti képviselő.

Jang Szong Min, aki jelenleg egy politikai tanácsadó testület vezetője, egy azonosítatlan kínai diplomáciai illetékessel folytatott telefonbeszélgetés után elmondta, hogy Phenjan egyúttal cáfolta azokat a találgatásokat, melyek szerint küszöbön áll az atomfegyver-kísérlete és azt mondta, hogy nem is emelték fel az észak-koreai hadsereg riadókészültségét. A kínai illetékest észak-koreai hivatalos személyek tájékoztatták erről. A kínai értesüléseket egyelőre független forrásból nem erősítették meg.

Közben a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt egyik vezetője egy televíziós vitában leszögezte: Tokiónak az eddiginél is keményebb szankciókkal kell sújtania Észak-Koreát, ha Phenjan végrehajtja a tervezett nukleáris kísérletet. Nakagava Soicsi elmondta: Japán máris bevezetett pénzügyi szankciókat, mert "legalább annyira fontos nyomást gyakorolni Észak-Koreára, mint tárgyalni vele". Ha azonban sor kerül a kísérletre, akár le lehet állítani a két ország közötti kereskedelmet és hivatalos ellenőrzésnek vetnék alá az összes észak-koreai teherszállító hajót, nyílt tengeren is. "Ezek elkerülhetetlen intézkedések lennének az észak-koreai provokáció miatt" - hangsúlyozta Nakagava.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.