A kivégzett Anna Politkovszkaja portréja

Kíméletlen bírálója volt Vlagyimir Putyin elnöknek Anna Politkovszkaja orosz újságírónő, akit nyilvánvaló politikai bérgyilkosság áldozata lett szombaton moszkvai lakóházában.

A második csecsenföldi háború, amelyet Putyin indított 1999-ben (még miniszterelnökként), és amelynek embernyomorító borzalmairól Politkovszkaja évekkel az ádáz harcok lezárulása után, haláláig nem szűnt meg tudósítani, élesen szembeállította az újságírónőt az orosz elnökkel és biztonsági apparátusával.

Az 1958-as születésű Politkovszkaja 1980-ban szerzett újságíró diplomát a Lomonoszov egyetemen. 1999 nyarától a független, radikális Novaja Gazeta munkatársaként rendszeresen járta az észak-kaukázusi harci zónákat, kapcsolatba lépve csecsen felkelőkkel, menekültekkel és orosz katonákkal.

Politkovszkaja, aki (az Utazás a pokolban, s a Csecsenföldi napló című kötetben is testet öltött) oknyomozó riportjaiért megkapta az Orosz Újságíró Szövetség Aranytollát, majd az EBESZ Újságírás és Demokrácia díját, 2001 elején napokig volt a csecsenföldi orosz erők fogságában, amit ő az egyik internálótáborukra vonatkozó nyomozásának tudott be.

Mivel élvezte a csecsenek bizalmát, 2002 októberében tárgyalt a moszkvai Dubrovka-színházban nyolcszáz túszt ejtő gerillákkal. Az észak-oszétiai Beszlanba nem jutott el 2004. szeptember elején, a véres kimenetelű iskolafoglalás kezdetén, mert útközben mérgezést kapott, amiben a biztonsági szolgálatok kezét látta: ők keverhettek néhány napig ható mérget a repülőgépen elfogyasztott teájába.

Politkovszkaja (akinek két leánygyermeke született) azokhoz a kevesekhez tartozott, akik állhatatosan folytatták a tudósítást a csecsenföldi konfliktusról, beszámolva nemcsak az orosz csapatok, hanem Ramzan Kadirov Kreml-barát csecsen erős ember rettegett milíciáinak túlkapásairól is - mutatott rá Tatyjana Loksina, a Demosz emberjogvédő kutatócsoport vezetője.

Az újságírónő az utóbbi napokban a csecsenföldi kínzásokról szóló riporton dolgozott, amely a Novaja Gazeta hétfői számában jelent volna meg. Voltak nála bizonyítékok és fényképek is - mondta Vitalij Jarosevszkij főszerkesztő-helyettes az Eho Moszkvi rádiónak. Politkovszkaja csütörtökön egy olyan, csecsenföldi emberrablásokra vonatkozó peres eljárásról beszélt a Szabadság rádióban, amelyben Kadirov is szerepel, ő pedig tanú lesz.

Az újságírónő erős ellenszenvet érzett Putyin iránt. Mi több, megvetette, s a szovjet biztonsági szolgálatban (KGB) belérögződött parancsuralmi szemléletet levetkőzni képtelen, korlátolt vezetőnek tartotta őt, aki elfojtja a szabadságot, és visszaveti Oroszországot a szovjet múltba.

A múlt évben Nyugaton több nyelven is megjelent, de Moszkvában csak angolul hozzáférhető, Putyin Oroszországa (Putin's Russia) című könyvében így írt: "Nem állhatom őt az aljasságnál rosszabb gyakorlatiasságáért, a cinizmusáért, a rasszizmusáért, a hazugságaiért, a Dubrovka-színház ostrománál bevetett gázért, az ártatlanok lemészárlásáért, ami egész első elnöksége alatt tartott."

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.