Sokan voltak, de azért a Néprajzi Múzeum előtt kényelmesen el lehetett helyezkedni.

A zenei aláfestést a Csík zenekar adta, a produkció kitűnő volt. Valaki azt mondta az elöl állók közül, hogy "húzzátok el Gyurcsány nótáját is".

Rákay nem feledkezett meg az aradi vértanúkról sem (Batthyányról igen), a zenekar szép és szomorú kesergőt játszott. (Nagy gonoszul rögtönzött közvélemény-kutatást tartottam, azt tudakolva sokaktól, hogy kit tudnának megemlíteni a tizenhármak közül. Amikor egy húszéves forma fiú Petőfi Sándort is megnevezte, föladtam.)

A Himnuszt Gulyás Dénes képviselő énekelte, majd a szónoklatok sorát Balogh Zoltán református teológus-képviselő kezdte - a bibliai példázatok nem hozták tűzbe a tömeget. Miközben Balogh beszélt, egy fiatalokból álló csoport a tribün felé araszolt egy, a politikai foglyoknak amnesztiát követelő transzparenssel.

Jakab István, a Magosz elnöke harcias volt: gyermekeink jövőjének elsikkasztásáról beszélt. Ezt a tömeg füttyel díjazta, miként azt is, hogy a kormány kommunikációs problémaként értékeli a politikai válságot. Az a szó, hogy hazugság, percenként visszatért. Arra, hogy a magyar gazdának nincs hová hátrálnia, a hallgatóság nem reagált. Arra már zúgott a taps, amikor Jakab tőmondatokban folytatta: Lejárt a haladék!, Kitelt a becsület!

Majd jött Orbán Viktor.

- Elképesztő, hogy milyen sokan vagyunk - mondta egy koros hölgy, nyakában piros-fehér-zöld szalaggal. Majd hozzátette: - És a Gyurcsány mégse mond le! Ez után egy nagydarab fiúval azon vesztek össze, hogy ki tüntet régebben a Kossuth téren.

- Én magát ma láttam itt először - mondta a hölgy őszinte fölháborodással. Aztán legyintett, és szomorúan mondta férjének: hallod? Azt mondta a Viktor, hogy nem lesz előre hozott választás!