Posztokat akar a Fidesz

A korábbiakhoz képest jóval több hatáskört és a fővárosi ügyekbe való beleszólást követel Budapesten a Fidesz.

Kupper András, a párt fővárosi elnöke lapunknak elmondta: szakítani kell a városvezetés korábbi gyakorlatával, hogy az ellenzék kiszorult a budapesti közműcégek menedzsmentjéből, a cégek felügyelőbizottságának elnöke is csak kormánypárti lehetett. A városházi szakbizottságokban is az eddiginél több helyet követel magának a Fidesz. Kupper szerint eddig két fontosabb grémium elnökét delegálhatták. E posztokat mindenképpen meg akarja őrizni a Fidesz, és emellett jelentősebb testületek vezetését is magának követeli.

Eközben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke "súlypontmegjelölő, feladatrangsoroló" eligazítást tartott tegnap a párt fővárosi polgármestereinek, frakcióvezetőinek és a Fővárosi Közgyűlés harmincfős képviselőcsoportjának. Az MTI tájékoztatása szerint a pártelnök indítványozta, hogy a fővárosi frakció alakuló ülésén, amit várhatóan jövő kedden tartanak, Tarlós Istvánt válasszák meg a képviselőcsoport vezetőjének. Nem zárta ki azonban annak a lehetőségét sem, hogy külön frakciót alakítson a Fidesz és a vele közös listán indult KDNP.

Az MSZP-frakcióban viszont éles belső vita kerekedett, ám a képviselőcsoportot érintő ügyekről nyilatkozási tilalmat rendelt el frakciótársai részére Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke, frissen megválasztott fővárosi frakcióvezetője - tudta meg az MTI. Funkcióhalmozása miatt heves pengeváltás keretében bírálta például Hunvald György, a VII. kerület polgármestere Molnár Gyulát. A fővárosi MSZP belső szabálya szerint ugyanis egyidejűleg csak három fontos tisztséget tölthet be valaki. Molnár pedig amellett, hogy országgyűlési képviselő, a párt budapesti elnöke és a XI. kerület megválasztott polgármestere, most még a fővárosi frakcióvezetői posztot is átvette.

Nagy a tülekedés a főpolgármester-helyettesi székek körül is. A tisztségre pályázik Hagyó Miklós országgyűlési képviselő, a párt egyik "új hullámos" vállalkozói lobbistája, Horváth Csaba, a volt II. kerületi, Steiner Pál, az eddigi V. kerületi polgármester, Gy. Németh Erzsébet korábbi fővárosi frakcióvezető, Bakonyi Tibor volt főpolgármester-helyettes és Somlyódy Csaba, az MSZP fővárosi pénztárnoka. Molnár a vitában egyebek közt azzal érvelt, hogy segíteni kell azokat, akik alulmaradtak a kerületi polgármester-választásokon. Az MTI-t tájékoztató politikusok meglepőnek tartják az érvelést, mivel például a II. kerület expolgármestere a tavaszi országgyűlési választást is elbukta.

A főpolgármester-helyettesi és a frakcióvezetői posztért azért nagy a harc, mert e posztok betöltői közül kerülnek majd ki várhatóan azok, akik 2010-ben jó eséllyel pályázhatnak a párt főpolgármester-jelölti tisztségére. Az SZDSZ két szocialista és egy szabad demokrata helyettest, a szocialisták pedig egy szabad demokrata és három MSZP-s helyettest szorgalmaznak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.