De talán mégis remélhetjük, hogy a paródiát hazánkban az önirónia és az önmérséklet váltja fel. Hiszen az ötvenedik évforduló arra kínál alkalmat, hogy a nemzet összebéküljön történelmével. E gondolatok jegyében nyitotta meg tegnap Földes György főigazgató az 1956 és a magyar társadalom című konferenciát a Politikatörténeti Intézetben. Belényi Gyula, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója a munkásosztály sérelmeiről és forradalom alatti magatartásáról tartott előadást. Megállapította, hogy végletes etatizmus jellemezte az 1949 és 1956 közötti időszakot. Állami kézben volt a munkahely, a közellátás, a lakás, az érdekvédelem (szakszervezetek). A munkahelytől a lakóhelyig mindenütt ellenőrzés és erőszak sújtotta a munkásságot. Mindehhez az életkörülmények drasztikus romlása társult. 1956-ban a munkásság fő követelései: nemzeti függetlenség, félelem nélküli élet, korszerű társadalmi és politikai berendezkedés. A tulajdonviszonyok megváltozását a munkásosztály nem kívánta, az üzemekben önigazgató szervek által ellenőrzött szakvezetést akart, a boszszúállást elutasította.

Több előadás hangzott el a parasztságot sújtó politikáról és forradalom alatti faluról. Varga Zsuzsanna, az ELTE oktatója kutatásai alapján azt bizonyította, hogy a parasztság minden rétegét súlyosan érintették a Rákosi-korszak túlkapásai. 1949 és 1953 között a paraszti adóterhek megháromszorozódtak. Központilag állapították meg, milyen ütemezésben kell végezni a mezőgazdasági munkálatokat, az ettől való eltéréseket súlyosan büntették. Nagy József, az egri főiskola oktatója arra mutatott rá, hogy a kényszerrel összetákolt szövetkezetek már 1956 szeptemberében bomlani kezdenek. Ugyanakkor a forradalom idején megdöbbentő volt a kiszipolyozott parasztság önuralma. Ezt erősítette meg előadásában Béres Katalin, a Göcseji Múzeum kutatója, aki egy zalai kisfalu, Ozmánbük példáján mutatta be, milyen példamutató volt a parasztság önszerveződése 1956-ban.

Palasik Mária történész egy eddig nem kutatott témát exponált a konferencián. 1956 és a nők című előadásában arra hívta fel a figyelmet: az október 23-i tüntetésen még sok nő vett részt, később azonban inkább mellékszereplőként tűntek fel.

Takács Róbert, a Politikatörténeti Intézet munkatársa a magyar újságíró-társadalom forradalombeli szerepét elemezte. Előadásából egyebek között az derült ki, hogy 1954-ben és 1956-ban egyaránt éppen a központi pártlapnál, a Szabad Népnél tört ki a legnagyobb visszhangot kiváltó lázadás a sztálinista-rákosista diktatúra ellen.