A por szolgálata
Ő nem az ellenfele, nem az alternatívája, csupán a bűntársa volt azoknak, akiknek áldozatává vált. Az ő újratemetésével csupán egy eltemetett gazságot ástak ki a föld alól. Amit ő is elkövethetett volna. Ami azután fölszínre kerülvén őt is megrendíthette volna. Kívül vagy belül. Hatalmában vagy hitében. Lehetett volna azok között, akik szembefordultak a múltjukkal és e szembefordulással a börtönig és a halálig kitartottak; lehetett volna azok között, akikkel szembefordultak a múltjukkal szembefordulók; és lehetett volna azok között is, akik együtt fordulgattak a helyzettel. Rajk életének végén, 1949-ben senkiről nem lehetett megmondani, melyik csoportba hívja majd a személyisége. Sokakról még 1956 őszén sem.
A halál fölment a választások alól. A túlélők megoszlanak. A Rajk László temetésével közeledő forradalom hősei, mártírjai és az ő gyilkosaik, a forradalom eltiprói vádlott-társak, áldozattársak és bűntársak voltak. Nagy Imre mellett a snagovi fogságban, a börtönben kitartott a Kádár-perben elítéltek java. Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Újhelyi Szilárd. És persze velük volt Rajk László szintén börtönviselt özvegye, aki október 6-ra kiharcolta a nagy és nyitott, férjének gyilkosait morálisan megsemmisítő temetést. Kádár János mellett meg ott állt a kommunisták prominens áldozatainak másik csoportja. Marosán György, Kállai Gyula, Aczél György, Szirmai István...
Az áldozatok bűnösökből lettek, a bűnösök áldozatokból. Sem a bűnösség, sem az áldozatiság nem determinál. Nem garancia semmire. Minden bűnös, áldozat és bűnös-áldozat előtt nyitva áll az út fölfelé és lefelé. Az utakat csak a halál zárja le.
Szalai Sándor szociológus, aki néhány héttel korábban még börtönben ült, állítólag így sóhajtott föl a tömegben: "Szegény Laci, ha élne, de közénk lövetne!" Hogy tömegbe lövetők útját vagy a tömegbe vezető utat zárta le Rajk László előtt a halál, nem tudjuk már meg sosem. Azt sem, hogy mekkora volt az a tömeg. Az alsó és a fölső becslés között (70 ezer - 350 ezer) ötszörös a különbség. A lényeg, hogy ott volt a tömeg Rajk László kommunista belügyminiszterneknek, Pálffy Györgynek, a rettegett katpol. vezetőjének és társaiknak az újratemetésén, és olyan világot akart, amelyben nem fordulhat elő, amit velük megtettek, s amit ők másokkal megtettek.
A tömeg, a diktatúra beállta óta az első nagy, tiltakozó tömeg azért volt ott a Kerepesi temetőben, a Kossuth-mauzóleum előtt fölállított ravataloknál, mert Rajkék ügye kommunista belügyből társadalmi közüggyé vált. Átminősült, átlényegült. "Eleinte a pártonkívüliek, tehát az ország lakosságának zöme a Rajk-pert kommunista belügynek tekintette. Gyanakodva, egykedvűen szemlélte a Rajk rehabilitációjáért síkraszálló belső pártellenzék küzdelmét... Hanem a legkülönbözőképpen vélekedő közönyösök és kétkedők bizalmatlansága is jelentősen csökkent, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy Rákosi bukását, az ÁVH megingását nem csekély mértékben éppen a Rajk-per okozta, ama mozgalom révén, ami kivált első szakaszában a Rajk-per felidézte lelkifurdalásból fakadt. Hovatovább a belügyminiszter kivégeztetése - személyétől és cselekedeteitől szinte független - jelképpé vált; szimbólumává számtalan más pártállású magyarral szemben hozott drákói ítéletnek, a titokban elkövetett politikai gyilkosságoknak általában. Ezért Rajk rehabilitációja és ünnepélyes elföldeltetése már az egész ország szemében mintegy szertartásosan pecsételte meg az ÁVH hatalomvesztését. S mivel ennek tanúi kívántak lenni olyanok is, akik magát a hajdani kommunista belügyminisztert nem őrizték jó emlékezetükben, Rajk temetése az októberi egységfront első és szervezetlenül is hatalmas szabadtéri tömegtüntetésévé szélesedett." Ez a pontos leírás Szász Béla könyvéből (Minden kényszer nélkül) vétetett, az egyetlen vádlott-társtól, áldozattárstól, aki a temetésen az özvegy fölkérésére a párt emberein (Apró Antalon, Münnich Ferencen, Janza Károlyon, Orbán Lászlón) kívül megszólalhatott. Rajk Júliának tüntető távolmaradásával kellett fenyegetőznie, hogy legalább egy szónok legyen, akit nem a gyilkosok pártja delegál.
Mert bizony az a párt 1956 október 6-án is a gyilkosok pártja volt. Első embere Gerő Ernő, a második Kádár János. Mindkettőnek közvetlen és eminens szerepe volt a Rajk-per megszervezésében. Az államvédelmi szerveket a Rajk-per idején irányító legfelső, háromtagú operatív bizottság egyik tagja, Rákosi Mátyás már szovjet száműzetésben van. A másiknak, Farkas Mihálynak a letartóztatásáról ezekben a napokban dönt az MDP politikai bizottsága. A harmadik Kádár János. Aki zsarolható. A Farkas Mihály ügyét kivizsgáló bizottság kezében van az a hangszalag, amelyen Kádár János brutális hangnemben megalázza a letartóztatott Rajk Lászlót, mint "az ellenség emberét". Amikor a temetésen Münnich Ferenc, aki egy hónap múlva már a hatalom második embereként támogatja Kádár Jánost a forradalom fölszámolásában, "a személyi kultusz mocsarából napfényre kúszott szadista bűnözőknek" nevezte azokat, akik Rajk Lászlót akasztófára juttatták, tudnia kellett, hogy Kádár János is közöttük van. Kádár életrajzírója, Huszár Tibor szerint Kádár "Rajk László esetében tudhatta, hogy a vádak alaptalanok: a vád alapját képező koncepció a szeme láttára, közreműködésével formálódott. Tettestársként először működött közre saját elvtársai elítéltetésében, kivégzésében, s a bűntudattól élete végéig nem tud szabadulni."
Rajk László rehabilitációja első évtizedeit közterek, intézmények és szocialista brigádok névadójaként olyan országban utóéli, amelyet meggyilkolásának egyik főszervezője irányít, s ahol az ő személye éppúgy megkérdőjelezhetetlen, mint gyilkosáé, az ő bűneiről éppúgy nem eshet szó, mint az ellene vétkezőkéről. Ennek a kelet-európai abszurdnak a végpontján Kádár János maradványai Rajk Lászlóé mellé kerülnek a Munkásmozgalmi Panteonban. A velünk és a bennünk élő gyilkosok és áldozatok tapintatos összetartására nevelt sajtó pedig fensőbbséges megvetéssel kommentálja Rajk László második, csöndes és néptelen újratemetését, amellyel véget vet ennek az abszurd egymás mellett nyugvásnak Rajk László fia, kinek lakása a diktatúra idején a szabad szó menedéke volt, ahol apjáról is, Kádárról is szabadon lehetett beszélni és olvasni.
Szabadság nélkül nincs rehabilitáció. Hol zsarnokság van, ott a rehabilitált pora is neki szolgál. Rajk László porainak szolgálata az egyik újratemetéstől a másikig, a fölszabadulás elbukott kísérletétől a fölszabadulásig tartott.
