Arad lett a megtorlás szimbóluma nemzeti emlékezetünkben. Pedig a magyar forradalom és a szabadságharc miatti bosszú korábban megkezdte művét: Haynau csupán 1849 augusztusában harmincnyolc embert végeztetett ki. Tény, hogy a megtorlás legerősebb hulláma október 6-án kezdődött. Ám ez a nap sem csupán Aradon termett vértanúkat. Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt és Fekete Imre gerillaszázadost, Pécsett az eszéki várból megszökött Szilva Jánost és Vertike Gábort végezték ki. A bécsi hatalom az egész birodalomnak szánta figyelmeztetőül a bosszút: a bécsi felkelők épp egy esztendeje, 1848. október 6-án ölték meg az ellenük tűzparancsot kiadó hadügyminisztert, Latour grófot.

És az aradi tizenhármak szinte az egész birodalmat képviselték.

Hisz volt közöttük magyarul egy szót sem beszélő osztrák katonatiszt, Poeltenberg Ernő, és kékvérű magyar úr, Dessewffy Arisztid. Hazai német polgárok: Aulich Lajos és Lahner György. A polgári átalakulásért küzdő magyar középnemesi osztályt képviselő katonatisztek: Kiss Ernő, Nagysándor József és Török Ignác. A magyar forradalommal szembenálló hazai szláv népek fiai: a szerb határőrcsaládból származó Damjanich János, a veretlen hadvezér, és a horvát tiszt, Knézics Károly, akinek fivére a császári seregben harcolt a magyar honvédség ellen. Volt örmény származású magyar nemes, Lázár Vilmos, és egy gróf a birodalmi német arisztokráciából: a Haynauhoz hasonlóan hesseni születésű Leiningen-Westerburg Károly. Volt elmagyarosodott délvidéki német polgár, Schweidel József, és már-már elnémetesedett magyar arisztokrata, Vécsey Károly. Tulajdonképpen egyetlen dologban hasonlítottak teljes mértékben egymásra. Úgy gondolták, hogy miután az uralkodó kinevezésével kerültek a törvényes hadsereghez, majd letették az esküt a magyar alkotmányra, ezt az alkotmányt védeniük kell. Még az uralkodóval szemben is. Ezért nem is értették, mi a vád ellenük. Hiszen épp abban a hitben nem emigrált, hanem visszafordult a határról Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos, hogy bűntelen. Egyöntetűen azzal védekeztek a hadbíróság előtt is a tábornokok, hogy ők a Habsburgok trónfosztását kimondó Függetlenségi Nyilatkozattal nem értettek egyet, ám miután felesküdtek az alkotmányra, ahhoz kötelességük volt hűnek maradni. Így az ítéletet sem nagyon értették. Knézics Károly még a bitófa alatt is csodálkozott: "Milyen különös, hogy Haynau báró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat."