Nyilatkozási tilalom a fővárosi MSZP-frakcióban

Nyilatkozási moratóriumot, tilalmat hirdetett frakciótársai részére a képviselőcsoportot érintő ügyekben Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke, frissen megválasztott fővárosi frakcióvezetője - tudta meg az MTI magukat megnevezni nem kívánó szocialista képviselőktől csütörtökön.

Tájékoztatásuk szerint a szerdai alakuló ülés, amit formabontó módon az MSZP Köztársaság téri székházában tartottak, éles viták közepette zajlott.

Heves pengeváltás keretében bírálta például Hunvald György, a VII. kerület polgármestere Molnár Gyulát funkcióhalmozása miatt. A fővárosi MSZP belső szabálya szerint ugyanis egyidejűleg csak három fontos tisztséget tölthet be valaki. Molnár Gyula pedig amellett, hogy országgyűlési képviselő, a párt budapesti elnöke, és a XI. kerület megválasztott polgármestere, most még a fővárosi frakcióvezetői posztot is átvette.

Vita alakult ki a főpolgármester-helyettesi posztok kapcsán is. Mint azt az MTI már korábban is megírta a főpolgármester-helyettesi tisztségre pályázik Hagyó Miklós országgyűlési képviselő, a párt egyik "újhullámos" vállalkozói lobbistája, Horváth Csaba, a volt II. kerületi, Steiner Pál, az eddigi V. kerületi polgármester, Gy. Németh Erzsébet korábbi fővárosi frakcióvezető, Bakonyi Tibor volt főpolgármester-helyettes és Somlyódy Csaba, az MSZP fővárosi pénztárnoka.
Molnár Gyula a vitában egyebek közt azzal érvelt, hogy segíteni kell azokat, akik alulmaradtak a kerületi polgármester-választásokon.
Az MTI-t tájékoztató politikusok meglepőnek tartják ezt az érvelést amiatt is, mivel például a II. kerület expolgármestere a tavaszi országgyűlési választást is elbukta. Megjegyezték azt is, hogy érdekes módon ez a fajta törődés fel sem merült Schiffer János és Vajda Pál eddigi főpolgármester-helyettesekkel kapcsolatban, akik jelenleg funkció nélkül maradtak.

Volt olyan régi képviselő is, aki felhívta "az újhullámosok" figyelmét arra, hogy nem lehet majd a következő négy évben mindig minden kérdésben kötelező szavazást elrendelni. Ez ugyanis az elmúlt 16 évben nem volt szokás. Úgy vélte, hogy amikor egy szavazaton múlik a koalíciós többség, nem szerencsés, ha belső feszültségek terhelik a frakciót, ahol eddig nem a háttéralkuk és nem a manapság oly divatos részvénytársasági jellegű szemlélet uralkodott.
Ezt erősítette egy másik régi képviselő, aki szerint elmúltak azok az idők, amikor egy-két szavazatkülönbséggel "lenyomhatják" a frakció egyik felét. Molnár Gyula ennek kapcsán megjegyezte, hogy aki így gondolkodik, az inkább ne is legyen frakciótag.

Ugyancsak egy régi képviselő felhívta viszont az elnök-frakcióvezető figyelmét arra, hogy egy megválasztott képviselőt mandátumának lejártáig nem lehet elmozdítani posztjáról. Az előző önkormányzati ciklusban példa volt erre Atkári János, akit az SZDSZ kizárt a frakcióból, de független főpolgármester-helyettesként mindvégig képviselő maradt.

A főpolgármester-helyettesi és a frakcióvezetői posztért azért nagy "a tülekedés", mivel e posztok betöltői közül kerülnek majd ki várhatóan azok, akik 2010-ben jó eséllyel pályázhatnak a párt főpolgármester-jelölti tisztségére. A választások előtt az SZDSZ-szel folytatott egyeztetések során az az álláspont alakult ki, hogy az eddigi hat főpolgármester-helyettes helyett ezután csak három vagy négy legyen. Az SZDSZ két szocialista és egy szabad demokrata helyettest, a szocialisták pedig egy szabad demokrata és három MSZP-s helyettest szorgalmaznak.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.