Osztrák-magyar élőlánc egy hulladékégető terve ellen

Osztrák és magyar környezetvédők élőláncot alkotva tiltakoznak október 7-én, szombaton a rábafüzesi határátkelő osztrák oldalára tervezett nagy teljesítményű hulladék-égető ellen.

Tavasszal vált ismeretessé, hogy közvetlenül az osztrák-magyar államhatárra települt nemzetközi ipari parkba nagy teljesítményű - évi négyszázezer tonna kommunális hulladékot megsemmisítő - égetőmű építését tervezi az osztrák Begas Kraftwerk GmbH. Az elgondolás kezdetben főként a magyar oldalon váltott ki tiltakozást, most viszont Ausztriában is megmozdultak ellene a környezetvédők, és szombaton együttesen alkotnak élőláncot ellenvéleményük kifejezéseként.

Az elutasítás okai között szerepel, hogy Szentgotthárdon új turisztikai és gyógyfürdőprogramot dolgoztak ki, ennek megvalósítását azonban ellehetetlenítené, hogy az állandó északnyugati széljárás az égetőmű felől a levegőt szennyező gázokat erre a területre fújná. Emiatt veszélybe kerülhet a hármas határ mentén lévő Őrségi Nemzeti Park tevékenysége éppúgy, mint az Őrség-Goricko Natúrpark működése. A tiltakozásokat szervező országos és helyi civil szervezetek hangsúlyozzák: az égetőművek közelében sérül a flóra és a fauna, és az emberi egészségre is káros hatása lehet a beruházásnak.

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Igazgatóság igazgatója, Hompasz Gyula elmondta: jelenleg annyit tudnak, hogy még nem kezdődtek meg a tervezett égetőmű engedélyezési eljárásai. Az igazgató hangsúlyozta: az espoói nemzetközi szerződés értelmében a magyar környezetvédelmi hatóságot is be kell vonni ebbe az eljárásba. Márpedig az építéshez a magyar hatóság csak akkor járul hozzá, ha garanciát látnak a nemzetközi szabályok betartására, szögezte le az igazgató.

Viniczay Tibor szentgotthárdi polgármester utalt arra, hogy az említett egyezmény alapján az érintett magyar területeken élő lakosság is véleményt nyilváníthat az államhatár tíz kilométeres körzetén belüli építmények ügyében. A tiltakozás azért is sürgető - tette hozzá Viniczay Tibor -, mert még az engedélyezési eljárások előtt ki akarják fejezni ellenvéleményüket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.