Bush elhallgatta az iraki információkat

Az ország vezetői éveken át tudatosan félrevezették a népet, elhallgatták a rendelkezésükre álló információkat, és azokkal homlokegyenest ellenkező értelmű nyilatkozatokkal akarták biztosítani a közvélemény támogatását.

 

 

Ezt a vádat tartalmazza a világ talán legismertebb újságírója, Bob Woodward legújabb, A tagadás állapota című könyve. A Washington Post főszerkesztő-helyettese volt az, aki kollégájával, Carl Bernsteinnel a hetvenes években elindította és végig tudósította a végül Richard Nixon elnök lemondásához vezető Watergate-botrányt.

A kiszivárogtatott példányoknak köszönhetően már ismertek a napokban megjelenő könyv egyes részletei. Woodward szerint Bush már az iraki háború kezdetén kapott a várhatóan elhúzódó ellenállásra vonatkozó jelentéseket, ám azokat félresöpörte, és a helyzet romlásáról szóló dokumentumokat később sem vette figyelembe. Ehelyett arról tájékoztatta a Kongresszust, hogy jól halad az új iraki kormány felállítása.

A könyv tudni véli, hogy 2004-ben komolyan felmerült Donald Rumsfeld védelmi miniszter menesztésének lehetősége, ám az elnök ezt elutasította, jóllehet még a First Lady is aggodalmát fejezte ki a Pentagon vezetője miatt. Woodward azt állítja, hogy Rumsfeld megfélemlítette a katonai vezetőket, és figyelmen kívül hagyta tanácsaikat. Felidéz egy esetet, amikor a bagdadi amerikai adminisztráció első vezetője, Jay Gardner tábornok egy fehér házi értekezleten hibásnak minősítette az iraki hadsereg feloszlatását és a Baath párt tagjainak száműzetését az állami állásokból. Ezzel több százezer felfegyverzett ember maradt megélhetés nélkül, őket az amerikai politika taszította az ellenállás irányába. Rumsfeld úgy torkolta le Gardnert, hogy az később Bush elnöknek már fel se merte hozni a kérdést.

Az egy hónappal a november 7-i törvényhozási választások elé időzített könyv nagyon rosszkor jött a Fehér Háznak. A republikánus választási stratégia az, hogy a vita az iraki háború helyett a terrorizmus veszélyeiről folyjon. Az elnök főtanácsadója, Dan Bartlett vasárnap három tévéműsorban is védelmébe vette Bush politikáját, és azt mondta, hogy Woodward nem tudja tényekkel alátámasztani kritikáját. Condoleezza Rice külügyminiszter is cáfolja, hogy a hírszerzés vezetői, mint a könyvben áll, 2001 nyarán személyesen figyelmeztették volna az al-Kaida Amerikában várható támadására. Rice szerint az információk közel-keleti merényletek eshetőségére vonatkoztak. A nemzetbiztonsági főtanácsadóból lett külügyminiszter azt is mondta, hogy a tőle Rumsfeld leváltására idézett mondatot Woodward félreértette, az a külügyi vezetésre vonatkozott, beleértve saját magát is.

Bernstein és Woodward a Watergate-ügy idejében
Bernstein és Woodward a Watergate-ügy idejében
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.