A világtörténelmet átívelik a kisebb-nagyobb politikai hazugságok. Nagy Konstantin császár a pápának adott hamisított okleveleitől (Donatio Constantini) Richard Nixon 1972-es Watergate-csalásán át egészen Gyurcsány Ferenc "kis magyar hazugságáig". Machiavelli a politikus elengedhetetlen képességének nyilvánította a hazugságot: "aki nagy ember akar lenni, annak nagy hazudozónak és képmutatónak (gran simulatore e dissimulatore) kell lennie". Egy időben még jezsuita teológusok is vallották, hogy "a cél szentesíti az eszközt". (Pontosan: cum licitus est finis, etiam licent media.) Ez - témánkhoz igazítva - a jónak tartott cél elérése érdekében legalizálja a hazugságot is.

A politikai hazugság megfertőzte a közéletet, hiteltelenné tette annak vezetőit. A politikust mára olyan élősködőnek tekinti a társadalom, aki igazából nem ért semmihez, de mindenre képes. A politikát pedig az adófizetők pénzén történő haverkodás, sőt a korrupció szinonimájaként értelmezi. E tétel alátámasztására a modern világban - hála a sajtónak és az ellenzéki politikusoknak - mindenki tud kapásból akár tíz példát is mondani.

Szerintem ez a nézet veszélyes és igazságtalan is. Veszélyes önmagunkra nézve, hiszen annak a szakmának a gyakorlóiról állítunk ki általánosan rossz bizonyítványt, amely mindennél jobban befolyásolja, sőt meghatározza mindennapi életünket.

És igazságtalan is a globális elmarasztalás, mert a politikusok döntő többsége sokkal jobb, mint a híre. Szerintem túl sokat követelünk a politikusoktól. Legyenek egyszerre feddhetetlenek, önzetlenek, önfeláldozóak, őszinték, erkölcsösek. Vagyis olyanok, amilyenek mi nem vagyunk. Ha pedig kiderül, hogy ők sem, hanem csak olyanok, mint mi, akkor az Isten irgalmazzon nekik, pusztuljanak. Képmutatók vagyunk. Tudjuk, hogy mocskos szájú, hazug társadalomban élünk. De fel vagyunk háborodva, ha egy politikusról kiderül, hogy ő is hazudik, és úgy beszél, mint mi.

Ezzel persze tisztában kell lennie mindenkinek, aki erre a pályára adja a fejét. Tetszik vagy nem, az adófizetők alkalmazottja lesz. Kirakatban él, ahol minden mozdulatát figyeli a sajtó, a demokrácia legfontosabb ellenőrző szerve. Sokszor lesznek vele szemben igazságtalanok, sokszor hiányolják nála azt az erényt, amely a társadalom legtöbb tagjából hiányzik. Ez a politikusi foglalkozás kockázata. De ugyanakkor és ezzel együtt őt is megilleti - mint mindenkit - a bűnbocsánat, ha beismeri vétkét. De a politikus nyilvános gyónása nem veszélytelen a maga és a társadalom számára sem. A maga számára, mert hitelvesztett lehet. A társadalom számára, mert olyanok foglalhatják el a helyét, akik - szemben a bűneit beismerővel - az abszolút igazság birtokosának vallják magukat, akik azt állítják, hogy sohasem hibáztak, hazudtak. Mivel ilyen ember a valóságban nincs, ők a legveszélyesebbek.