Ultimátum
Ha megvonják tőle a bizalmukat, akkor kockáztatják a költségvetési kiigazítás, majd azt követően a reformtervek megvalósulását. De persze a saját mandátumukat is - azt, hogy a szocialista-liberális kormány kitöltse hivatali idejét, és a tavasszal megválasztott többség irányításával döntsenek az Európai Unió által a felzárkózásra adott támogatás nagyobbik részének felhasználásáról.
Gyurcsány nem hagyott sok időt a koalíciós pártoknak, hogy emésszék a vártnál nagyobb választási vereséget, s a háta mögött esetleges alternatívákról gondolkodjanak. Bizonyosan vannak mindkét frakcióban, még inkább a kormánypártok nem országgyűlési képviselő tagjai közt olyanok, akik a történtek után túladnának Gyurcsányon. Az önkormányzati választás fő vesztesei a vidéken politizáló szabad demokraták, baloldaliak - ők már a választás előtt úgy érezték, magukra hagyta őket a kormányuk: nem baj, ha elvész Szekszárd, Eger, Békéscsaba, Győr, még kevésbé számítanak a megyei önkormányzatok, s végképp nem érdekes, mi történik Baján, Kecelen, Röszkén. A pártközpontok és a kormányfő szerintük csak arra fókuszált, hogy Demszky és a főváros megmaradjon. Sokan elkeseredettek emiatt, és menesztenék a miniszterelnököt a saját pártjában is - bár nekik most nincs szavazati joguk.
Akiknek van, azok kénytelenek szembenézni azzal, hogy az őszödi beszédet maguk is hallották, sőt, megtapsolták, az intézkedéseket pedig megszavazták. Ráadásul: ha nem Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, akkor kicsoda? Nem látszik a többség számára elfogadható személyi alternatíva - sem a képességeket, sem az ambíciókat tekintve. Az sem mellékes tényező, képviselhetné-e eredményesen egy új ember az eddigi programot. Hiszen nemcsak Gyurcsány személyéről van szó. A társadalmi elégedetlenséget láthatóan erősebben motiválja az életszínvonal-romlástól való félelem - a balatonőszödi beszéd miatti felháborodás csak amolyan morális ráadás, amely alkalmas ürügyet teremtett az utcai megmozdulásokra. Elfelejthető-e azonban a kormányfővel együtt a csomagja is, ahogyan azt Orbán követeli? Kidobható, természetesen - csak azzal még mélyebbre süllyedne az ország a gazdasági válságba. Ha azonban mindkettőt megtartják, akkor minden fizetésnapon, minden gázszámla megérkezésekor tovább erősödik a társadalmi elégedetlenség, amelyet még a köztársasági elnök is hajlamos a politika erkölcsi válsága következményének tulajdonítani. Igaz, ellenzéki szakértők is pedzegetik olykor, hogy a megszorításokat ebben a helyzetben már nem lehet elkerülni, és közvélemény-kutatások igazolják, hogy a helyhatósági választási eredmények az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése nélkül is hasonlóan alakultak volna. Mindezek ellenére is úgy áll a helyzet: a kormánypártok ma nem követhetik úgy az érdekeiket, hogy az a társadalom többségének szemében erkölcsileg is igazolható legyen.
Az MSZP és az SZDSZ egyes politikusai bizonyára elégedetlenek Gyurcsánnyal, de egyértelmű számukra, hogy a miniszterelnök lemondása vagy lemondatása nem mentené meg a koalíciós pártokat. A kormányfő távozása csak az első, bár a legnagyobb lépés lenne a Fidesz által áhított új választások felé - amelyen a jobboldal akár kétharmados többséget is szerezhetne. Amúgy persze szép volna egy "nagykoalíció": a pártérdekeken felülemelkedő együttműködés egy történelmi esély kihasználásában. Lehetne közös akarattal megvalósítani a politikai szembenállás miatt elmaradt államreformot; alkotmányt, kétharmados törvények sokaságát módosítani. Volna erre vágy a társadalomban, emlegetik többen az értelmiség körében. Írországban, a politikai hivatkozások sikerállamában egy egész évtizedet tékozoltak el marakodással az uniós csatlakozás után a pártok, mire rádöbbentek, hogy megegyezés nélkül nem megy. Csakhogy minálunk még nem jöttek erre rá - szirénhang, ha úgy tetszik, hazugság az érdemi párbeszéd lebegtetése is. Ugyanolyan hazugság, mint amilyen az volt, hogy egész Nyugat-Európa minket irigyel; vagy a másik oldalon, hogy volna miből 14. havi nyugdíjat fizetni. Mindenki tisztában van vele: ha Gyurcsány gyengül, azzal nem a demokráciába vetett bizalom, a társadalmi egyetértés és együttműködés erősödik, hanem Orbán Viktor.
Persze, Gyurcsány maradására igent mondani sem olyan könynyű. Az MSZP-n belül ma fortélyos félelem igazgatja a politikusokat. A miniszterelnök részéről jóval elegánsabb lett volna, ha titkos szavazást kér - nyilván nem véletlenül nem tette, s a név szerinti szavazás javaslatával az MDF még a segítségére is sietett. Akármilyen kiélezett ugyanis a helyzet, azt azért nem olyan könnyű megemészteni az MSZP-ben, hogy a felelősség közös, de a tényleges döntések a miniszterelnök bizalmasainak szűk körében születnek meg. Azt is figyelembe kell venni, hogy az önkormányzati választás átírta a politikai szereplők névsorát: a nagyvárosok, a regionális fejlesztési tanácsok élén ellenzéki politikusok jelennek meg; sem a reformokat, sem a fejlesztéseket nem lehet az együttműködésük nélkül megvalósítani.
Orbán ultimátuma, amelyben pökhendi módon 72 órát adott a miniszterelnök eltávolítására, csak elfojtja a kormányoldalon belüli kételyeket. Azt jelzi, hogy nem tárgyalni akar, hanem diktálni. Nemcsak most, később is. Győzni akar, nem egyezkedni. A választási eredmény feltámasztotta a megroggyant Orbánt, mégpedig ebben a legveszélyesebb, harcikakas-szerepében. Erre az ultimátumra pedig nem lehet másként reagálni, csak összezárni a sorokat. Bárkit, csak Orbánt ne! Ezt a vészreakciót megkönnyíti, hogy a Kossuth téri radikálisok "egyeztető tárgyalást" kezdeményeznek vele - no meg a Magyarok Világszövetségével... -, mert szerintük a parlamentig rajtuk keresztül vezet az út, visszamenőleg igazolva, hogy az ő tüntetésük meg a Fidesz pénteki demonstrációja mégiscsak ugyanarról a tőről fakad.
Gyurcsány kezét addig nem merik elengedni, ameddig Orbán áll a túloldalon. Még akkor sem, ha a kételkedő baloldaliak tudják: a miniszterelnök a "közjogi megerősítést" arra is fel fogja használni, hogy informális pártbéli hatalmát mihamarabb pártelnökségre váltsa, és az MSZP-t a maga képére formálja.
A Fidesz elnöke eközben azt hiszi, az MSZP-nek küldött ultimátumot. Valójában éppen annak a társadalomnak, "a magyar embereknek" küldte, akikre hivatkozni szokott. Azt közli kedves mindannyiunkkal, hogy neki nem számít az elhúzódó válság, nem számít a gazdasági csőd, az életszínvonalnak a szükségesnél lényegesen erősebb romlása - nyerésben van. A hatalmi játszmát végigjátsszák, ha kő kövön nem marad, akkor is.
