Gyurcsány Ferenc érezve, hogy alig akad alkalmas minisztere az ország "megcsinálásra", akkora hatalmat koncentrált saját hivatalában néhány szürke eminenciás kezébe, hogy ha ezt ellenlábasa, Orbán Viktor teszi, az egész balliberális tábor végigőrjöngi emiatt a ciklust. Neki azonban ezt hívei megbocsátják, akkora bajban érzik magukat.

A populista jobboldal egyre vadabb nyomulása következtében lélekben egyelőre összezár ez a tábor, de az utcán képtelen erőt felmutatni részben megrettenése, részben finnyássága miatt, részben dinamizmus híján, nem utolsósorban pedig azért, mert - Orbánnal ellentétben - ma nincs mobilizálható csőcseléke. A politikai színtéren sincs elég elszánt alak, aki a miniszterelnökkel vállvetve képes lenne felvenni a harcot. Márpedig most harc lesz, nem is akármilyen, nem is néhány napos. Kérdés, hogy Gyurcsány a maga nagyon szűk társaságával meg tud-e birkózni élete immár legnagyobb kihívásával: az Orbán által az utcára vezényelt fideszes tömegek parlamenten kívüli támadásával.

A Fidesz vezére minden jel szerint elszánta magát a végsőkre. Ehhez megkapta az államfőtől is a szentesítést, aki a választások utáni beszédében a kormányfő elleni tüntetőket szervezetlen tömegnek állította be, amelyben "az egészséges erkölcsi érzék" nyilvánult meg, és csupán "magára hagyatottsága" okozta, hogy támogatásra találtak körükben "nemegyszer az alkotmánnyal összeegyeztethetetlen tiltakozó jelszavak és felhívások". Az elnöknek ezek szerint nem tűnt föl, hogy mindvégig az egykori nyilasok árpádsávos zászlóinak erdejét lengette a szél a Parlament előtt, és felolvasták meg kiszögezték azoknak a közéleti személyeknek a nevét, akiket zsidóknak vélnek. Az sem tűnt föl neki, hogy mindettől nemcsak a tömegben, hanem a Fidesz szócsöveiben sem tapasztalhattunk jól felismerhető elhatárolódást. Az így tüntető rettenetes emberek számára nyilván alig számít, hogy vannak még vagy százezren magyarok, akiknek a hozzátartozóit a második világháború utolsó évében úgy küldték a halálba, hogy közben a középületeken ilyen, akkor még nyilaskereszttel is ékesített lobogókat fújt a politikailag semleges szél. Merthogy ezzel szemben csak a szél maradhat semleges, tisztességes ember nem, s ezért tisztességes ember, akiben "az egészséges erkölcsi érzék" megnyilvánul, nem is vesz ilyen zászlót a kezébe. Az elnöki szék magasából ezek szerint elhanyagolhatónak tűnnek azoknak az érzelmei, akiket ma e zászlók és e lista a lelkük legmélyéig sértenek. És nem utolsósorban veszélyeztetnek.

Euroatlanti demokráciákban valóban le szoktak mondani egy olyan beszéd napvilágra kerülése után, amilyet a miniszterelnök a szocialista képviselők zárt körében tartott. Gyurcsány lemondásával azonban Magyarországon legfeljebb olyan "erkölcsi megújulás" következhetne be, melyet a jobboldal törzsi része diktál. Ennek a lehetősége balliberális elszántság híján még a lemondás nélkül is fennáll.

E pillanatban még ott áll ugyan egymással szemben a baloldali miniszterelnök, aki bevallja, hogy hazudott, és a jobboldali ellenzék populista részének vezére, Orbán, aki azt hazudja, hogy sohasem hazudott. Az utóbbi táborát azonban félelmetes, archaikus erő tartja össze: az a szilárd meggyőződés, hogy igazságból csak egyetlen létezik, annak neve "magyar", és ezen az alapon mindenki más illegitimnek és leválthatónak nyilvánítható, csak elég erősnek kell lenni hozzá. Mintha száz év alatt szinte nem is változott volna a nemzet politikai kultúrája.

A mostani önkormányzati választások szerint a magyar választóknak a Fidesz-KDNP-listára szavazó 52 százalékát szintén nem (vagy nem túlságosan) zavarják azok a politikai jelképek, a zsidónévsor és a szélsőséges megnyilatkozások, amelyeket a tüntetéseken látunk-hallunk. Egy részük valóban ártatlan, az ostobaságig: azt hiszi, egy forradalom afféle videoklip, melyet csipszet rágcsálva, üdítőt szopogatva élvezni lehet. Ők csápoltak a Fidesz nagygyűlésein és a tévészékház ostromakor is feltűntek a képernyőkön: miközben a paranyilasok botokkal és flaszterkövekkel provokálták a rendőröket, ott állt a plázák népe a háttérben és nevetgélt.

Ehhez képest eltörpül az a tény, hogy van egy kormányfőnk, aki beismerte, hogy hazudott. Az is mindegy, hogy lemond-e vagy sem, a jobboldal többségének erkölcse ettől még törzsi marad, a balliberálisoké meg vagy tovább enerválódik, vagy "egészségesen" megtörzsiesül. A balliberálisok ama része pedig, amely a minap a keblére ölelte besúgóit, akár szövetséget is köthet az utca népével: azok is mindenkit a keblükre ölelnek, aki hozzájuk áll, még az se baj, ha zsidó. Hiszen nem rasszisták, ugye? Aki meg ártatlannak tekinti magát, tisztának és mindenki fölött állónak, annak elég úgy tennie, mintha semmit sem látna. A hontalanság újra beköltözik Magyarországra.

A szerző író