A lényeg az, hogy mit kell tenni, s nem az, hogy kinek. Ha ez igaz, akkor az államfő álláspontjának a lényege a következő: "az államháztartás rendbehozatalát én is a legsürgetőbb feladatnak tartom, támogatom, és támogatni fogom. A felelősség elől egyetlen kormány sem térhetett volna ki. Mindnek vállalnia kellett volna, hogy a lakosságra súlyos terhet ró." Ezek szerint a lényegről Sólyom László nagyjából azt gondolja, amit Gyurcsány Ferenc kormánya, és az ellenkezőjét annak, amit az ellenzék vezére és fő erői képviselnek, amivel kampányoltak. Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatai is arra az állításra épültek, a Fidesz hivatalos programja ma is az, hogy a lakosság (pláne súlyos) megterhelése fölösleges, elfogadhatatlan, a lakosság terheit (adóit, járulékait) éppenséggel csökkenteni kell.

Az államfő egyértelműen elítélte a Fidesz kampányának legfőbb stratégiai üzenetét is, miszerint az önkormányzati választás a kormányról és a csomagról szóló népszavazás lenne, és érvénytelenítette azt a magyarázatot is, hogy a "népszavazás" fogalmát nem jogi értelemben használják, hiszen: "bizonytalanságot kelt, ha jogi fogalmakat nem jogi értelemben használnak, mint a népszavazásét".

Az államfő kiállt a kormánytöbbség legitimitása mellett, hangsúlyozta: a parlamenti többség joga és lehetősége eldönteni, mit tesz annak érdekében, hogy a súlyos terhekkel és konfliktusokkal járó intézkedések végigviteléhez meglegyen a szükséges bizalom és erkölcsi alap.

A beszédből világosan kiolvasható, mit tartana Sólyom László helyesnek. Azt, ha a jelenlegi kormánytöbbség a jelenlegi irányba másnak a vezetésével menne tovább. Azért tartaná helyesnek ezt, mert egyértelműen és kizárólag a miniszterelnök személyéhez, az ő őszödi beszédéhez és annak nyilvánosságra kerülése utáni magatartásához kapcsolja a demokráciába vetett bizalom megrendülését, a szembenézés elmaradását azzal, hogy a hatalomért vívott harcban a hazugság nemtelen eszközével éltek.

Csakhogy a magányos tettes képzete ellentmondásban van Sólyom László helyzetértékelésével. Ha ugyanis igaz az, hogy "a felelősség elől egyetlen kormány sem térhetett volna ki. Mindnek vállalnia kellett volna, hogy a lakosságra súlyos terhet ró"; továbbá igaz az is (márpedig Sólyom László újévi beszéde szerint igaz), hogy ezt már a választások előtt minden komoly politikai erőnek tudnia kellett, akkor szó sincs magányos tettesről és magányos tettről. Akkor Sólyom Lászlónak súlyosan el kellett volna ítélnie az ellenzékben maradt Fideszt, amely nemcsak kevesebb vért és több mannát hazudott tavaszszal, mint Gyurcsány és pártja, de e hazugsága mellett a mai napig kitart, a mai napig erre építi a politikáját. A Fidesz nem a hazugsággal való szembenézésre, hanem a hazugság folytatására van elszánva. Aki nem látja, hogy ez a tény alapvetően hozzájárul, hogy "a katarzis, a megtisztulás... elmaradt", hogy "az alapvető erkölcsi probléma egyre inkább eltűnt a magyarázatok és az események mögött", hogy "a feloldatlanság hamisságban tart mindent", az bizonyára nem egészen megfelelő szemüveget visel.

Sólyom Lászlónak igaza van abban, hogy nem lehet összemosni különböző felelősségeket. Súlyosabb vétség az ország helyzetét jelző, közérdekű adatokat a kormányhatalom birtokában eltüntetni, mint ellenzékiként hazug ígéretekkel és tényállításokkal kampányolni. De az összemosásnál nem kisebb vétek az összemosódás letagadása. Márpedig a közvetlen fizikai erőszaktól tartózkodó tüntetők és a vandalizmus összemosódása elemi tény. A tüntetés vezetői, szószólói a vandalizmust a "forradalom" részének, a vandálokat politikai foglyoknak minősítették, a Szabadság téri emlékmű meggyalázóját a "békés tüntetés" szónokai közé is befogadták. Az államfő erről nem volt hajlandó tudomást venni, számára a "békés tüntetések... az emberek egészséges erkölcsi érzékét bizonyították". És semmi mást.

Az államfő arról sem vett tudomást, hogy a tüntetők között nem azért találtak "könnyen támogatásra" "az alkotmánnyal összeegyeztethetetlen tiltakozó jelszavak és felhívások", mert "magára hagytak" egy szervezetlen és fölháborodott tömeget, hanem azért, mert a Kossuth téri hangadók között jelentős arányban a köztársaság alkotmányos rendjének ellenfelei voltak jelen.

Sólyom László azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy önbűnét közbűnné általánosította ("a hazugság fogalmát jelentéséből kiforgatta, és kiterjesztette az elmúlt tizenhat év politikájára"). Az államfő viszont a morális válságért való felelősséget leszűkíti, és kivonja belőle a hazugságspirál elindítóit, fölpörgetőit és fenntartóit. Ezzel a kivonással pedig maga is a hazugsággal való szembenézés és a megtisztulás akadályává válik.

"Megengedhetetlen a politikai jogok korlátozása azáltal, hogy nyilvántartást készítenek békés tüntetőkről" - mondja a köztársasági elnök, és igaza van. Amikor viszont az őt megválasztó képviselők politikai jogait korlátozták azáltal, hogy megfosztották őket szavazati joguk titkos gyakorlásának lehetőségétől, amikor a Fidesz-frakció vezetői ellenőrizték, nyilvántartották, ki hogyan szavazott, Sólyom László úgy nyilatkozott, hogy a megválasztása mindenben megfelelt az alkotmányos követelményeknek. Mert előzetesen azt nyilatkozta, hogy ha nem így lesz, nem fogadja el az elnöki posztot. Kicsit eltekintett az igazság és az alkotmányosság szigorú képviseletétől annak érdekében, hogy utána hosszú ideig szigorúan képviselhesse az alkotmányos alapelveket. Nyilván úgy gondolta, és szerintem jól gondolta, hogy ha nem így tesz, akkor kevésbé szigorú őrzője lesz a magyar alkotmányosságnak. Abban a pillanatban át kellett élnie azok dilemmáit, akik a közelmúltban úgy gondolták, hogy ha ők a választásokig megteszik és nyilvánosságra hozzák azt, amit az államháztartási egyensúly és a polgárok üdve szempontjából kell, akkor utána helyettük sokkal kevésbé hivatott őrzői lesznek az államháztartásnak.

Nagyon helytelen a köztársasági elnököt szigorú szavai, az alkotmányos alapelvek szigorú értelmezése és számonkérése miatt támadni. Ez a szigorúság nagyon is ránk fér. Nem azzal van a baj, ha a köztársasági elnök szigorú, hanem azzal, ha elnéző.