A választás üzenete ugyanis félreérthetetlen. A kormánypártok átütő, letaglózó, katasztrofális választási vereséget szenvedtek. Az ellenzék pedig jelentősen erősödött minden értékelhető területen: a megyei közgyűlések, a megyei jogú városok közgyűlései, a nagyvárosi polgármesterek körében, a fővárosi közgyűlésben.

Az ellenzék már az őszödi beszéd napvilágra jutása, a miniszterelnök lelepleződése előtt is azt hirdette, hogy az október elsejei szavazás az idei választások harmadik fordulója lesz. A kormány teljesítményéről szóló népszavazás. Alkalom, hogy a választók immár nyitott szemmel, az ország valóságos helyzetének ismeretében döntve megbüntethessék a választási ígéreteikkel szöges ellentétben álló kormányzásba kezdő koalíciót. Elutasíthassák valójában "felhatalmazás nélküli" politikáját. S ezzel ugyanakkor mintegy felhatalmazást adjanak az ellenzéknek, hogy "minden alkotmányosan elfogadható eszközt" igénybe véve meghátrálásra kényszerítse a választók becsapásával, "szervezett politikai hazugsággal" kormányra jutott koalíciót.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése visszaigazolta a legnagyobb ellenzéki pártnak a szervezett hazugságról, a választók félrevezetéséről szóló szavait. A titkos beszédben elhangzottak, a választók kormányzati megtévesztésének kormányfői beismerése, illetve kimagyarázásának kísérlete, a vétek lendületes erénnyé maszkírozása széles körű morális felháborodást váltott ki. Az ellenzék és a független közvélemény-formálók jelentős része, az utcai tüntetések résztvevői a kormányfő, illetve a kormány lemondását követelték. A baloldali liberális pártok hívei többségükben a kormányt és a kormányfőt védelmezték, szavait, cselekedeteit mentegették, magyarázták. Illetve az ellenzék felelősségét igyekeztek kidomborítani a békés tüntetőkről levált vandál csoportok éjszakai erőszakos cselekményeiért.

A történtek megítélése a korábbiaknál is erősebben szembeállítja a két politikai tábort és támogatóikat.

Többen - közöttük magam is - éppen ebben látjuk az ország súlyos morális válságának bizonyítékát: a politikai és véleményformáló elitcsoportok - pontosabban történetesen a baloldali liberálisok - képtelenek a morális minimum, a demokrácia alapértékeinek, alapintézményeinek védelmében fellépni.

Holott elméletileg ők is elismerik, a demokratikus választás elengedhetetlen feltétele, hogy a választók hozzáférhessenek a közérdekű adatokhoz, megismerhessék az ország valóságos helyzetét, a gazdaság, az államháztartás állapotát. A cél szentesíti az eszközöket logikája elfogadhatatlan.

A kormányfő maga is bevallja, hogy kormánya a kormánypártok hatalmon maradása érdekében másfél éven át hazudott, "trükkök százaival", vagyis a kormányzati eszközökkel visszaélve érte el, hogy a választók ne lehessenek tisztában az ország valóságos helyzetével, amikor kitöltik a szavazócédulát. Tehát elismeri, hogy voltaképpen megfosztotta őket a legfontosabb demokratikus joguk gyakorlásának lehetőségétől. Hogy a kormányzók érdemi teljesítményének ismeretében, azaz felelősen dönthessenek arról, bizalmat szavaznak nekik újabb négy évre vagy elcsapják őket.

A kormánypártok képviselői és hívei pedig, ahelyett, hogy a közös demokratikus értékek védelmében, a legfontosabb demokratikus intézmény, a választás tisztaságának védelme érdekében ugranának talpra, pártpolitikai érdekképviselőként sorakoznak fel szeretett és az ellenzék által éppen szorongatott kormányuk, kormányfőjük védelmében, leleményesen próbálva tisztára mosni őket a vétkeiktől.

A parlamentben többségük van, a közjogi lehetőség az övék, hogy a demokrácia iránti bizalom helyreállításához vezető döntő lépéseket megtegyék. Nekik azonban ez eszükben sincs.

Ez a politikai válság vázlata a választás előtt.

Az önkormányzati választás sosem csupán a helyi hatalomról szól, pláne nem egy olyan választási rendszerben, ahol a választónak pártok által állított listákról is van módja szavazni. A maihoz hasonló kiélezett politikai szembenállás, politikai válság idején természetesen még egyértelműbb, hogy a választás egyben a kormányzásról szóló ítélet is, a kormánypártok és az ellenzékük közötti pártpolitikai állásfoglalás.

Néhány nappal a választás előtt a balliberális kormánykoalíció pártjai is felhagytak azzal a reménytelen kísérlettel, hogy ennek az ellenkezőjét sulykolják. Amit szemléletesen bizonyít az efféle SZDSZ- és MSZP-emblémával fémjelzett plakátok és még durvább üzenetű reklámklipek megjelenése: "Budapest a mi városunk. Nem engedjük legyőzni."

A választási eredmény meghozta az ellenzéknek a felhatalmazást, a kormányfő és a kormánypártok azonban, úgy tűnik, hiába látják, hallják a figyelmeztetést - mégsem értik. Annál hamarabb lesz vége a politikai válságnak, minél hamarabb megértik.

A szerző közíró