Biztosra vehető, hogy a miniszterelnök pozíciói jelentősen meggyengülnek a koalíciós többségen belül. Ugyanakkor nyomós érvek szólnak Gyurcsány maradása mellett: sokan gondolhatják, hogy a kellemetlen következményekkel járó államháztartási stabilizáció oroszlánrészét vele kellene elvégeztetni. Tavasszal megszerzett nimbuszának azonban vége, és ha végképp terhessé válik, skrupulusok nélkül fognak tőle megszabadulni.

A kormányfőt a továbbiakban nem sok minden jogosítja fel rá, hogy nagyot merjen álmodni - nem azért, mert vesztett, hanem azért, ahogyan vesztett. A szocialisták veresége ugyanis súlyos volt, de önmagában nem megsemmisítő. (Az SZDSZ esetében ez nem ilyen egyértelmű.)

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta úgy tűnik, mintha a miniszterelnök valamiféle homályosan definiált szemantikai tétekért vívna politikai küzdelmet, kevés érzékenységet mutatva a nagyon is valódi társadalmi konfliktusok iránt. - Hazudtál! - kiabálják neki. - Ti (is) hazudtatok! - kiabálja vissza, mint egy serdületlen grundfocista. Hogy vitatott szavainak jelentése mögött politikai tartalmak húzódnak meg, az a tömegkommunikáció szabályszerűségei és az ellenérvek félvállról vett kezelése közepette nehezen tapintható ki.

A strukturális reformok esélyei az eredmény tükrében egy csapásra átértékelődtek. Hiába magyarázza elkeseredetten a kormányoldal, hogy az önkormányzati választás az önkormányzati választás, a társadalmi bizalmatlanság attól még társadalmi bizalmatlanság marad. Miközben minden józan politikai erő számára világos, hogy az államháztartási stabilizációnak nincs alternatívája, az elkerülhetetlennél akár csak minimálisan nagyobb társadalmi feszültséggel járó reformok politikai támogatottsága könynyen elporladhat.

Orbán Viktor pozíciói átmenetileg megerősödnek. A hatalomra jutott (hatalomban maradt) jobboldali polgármesterek és közgyűlési vezetők azonban hamarosan felismerik majd az irracionális mértékű konfliktusgerjesztés praktikus hátrányait. Egyelőre egyik oldalon sem látszanak valódi személyi alternatívák, ez azonban nem ok rá, hogy a vezércserék lehetőségét eleve elvessük.

Az igazi sikersztori Sólyom Lászlóé. Az elnök remekül időzített beszédében korábbi megnyilvánulásaival tökéletes összhangban szögezte le, hogy ami a demokratikus normákon - például a választókkal való őszinte kommunikáció követelményén - kívül esik, amellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az őszödi beszéd megingatta a kormány erkölcsi tekintélyét, a miniszterelnök reakciói pedig tetézték a bajt. Megengedhetetlen, hogy a kormányfő saját - esetleg mégoly könnyen magyarázható - politikai gyakorlatának morális gyengeségét a rendszerváltás óta eltelt időszak általános minősítésével igyekezzen relativizálni. Elfogadhatatlan állítás, hogy a rendszerváltás óta minden politikai erő hazudik, és ha valaki az egykori állampárt jogutódjának színeiben politizál, különösen jól teszi, ha körültekintően jár el az elmúlt tizenhat év minősítésekor.

És most, túl a praktikus szempontokon, mennie kell-e Gyurcsány Ferencnek? Ezzel kapcsolatban először is fontos leszögezni, hogy a kormányfő menesztése sem a szocialista-liberális koalíciónak, sem a reformpolitikának nem feltétlenül jelentené a végét. Praktikus szempontból akár hasznosnak is bizonyulhatna, mint ahogyan annak idején Gyurcsány érkezése annak bizonyult. Ám ma még nem ez az egyetlen forgatókönyv. Ha a kormányfő képes szembenézni mindazzal, amivel eddig nem nézett szembe, ismét bizalmat kérhet a koalíciós pártoktól - és a társadalomtól.

A szerző közgazdász

- Szia! Lehet tudni valami részeredményt? Egyszer úgy szeretnék már én lenni a mérleg nyelve!