Az igazi csaták Silajdzic és Dodik között zajlanak majd, és ezek eredményétől függ, egyben marad-e a tizenegy évvel ezelőtt összetákolt furcsa állam. Amelyben van ugyan közös államfői testület, közös kormány és kétkamarás parlament, egy ideje még a rendőrség is egységes - azonban a tényleges hatalmi és kormányzati ügyeket a szerb rész és a muzulmán-horvát rész külön-külön intézi. Silajdzic meg is szüntetné a külön szerb köztársaságot. Dodik viszont ennek hallatán reflexből azzal fenyegetőzik, hogy akkor az ő országrésze kiválik Boszniából (és Szerbiához csatlakozik). Ez utóbbi a nemzetközi döntéshozók egyik rémálma. Amúgy, ha így történne, akkor a horvátok is faképnél hagynák a muzulmánokkal tartott föderációt, és Horvátországhoz csatolnák magukat. Ez aligha menne békésen, kétséges, hogy egymagában életképes maradna-e a bosnyákok miniállama.

A külföldi, azaz EU-gyámság talán már jövőre megszűnhet - legalábbis ezt remélik az optimista európai politikacsinálók. Abban bíznak, hogy Horvátország után Szerbia is végképp "lemond" arról, hogy boszniai területeket csatoljon magához - és a helyi horvátokat és szerbeket is elhessegetik a gondolattól. Az 1992-1995 közötti véres etnikai háborúk óta eltelt idő azonban nem sokakat győzött meg arról, hogy érdemes hoszszú távon boszniainak maradni. Pedig ez már az ötödik szabad választás volt, és a valamelyest közös országnak az EU jóval többet ígér. A szerbekre mintha hatással is lenne, immár nem nagy többségük, csak talán a felük "menne át" Szerbiához. Időnként azonban még a két Szerb Köztársaság közötti ártatlan kulturális egyezmény miatt is fölhördülnek a boszniai muzulmánok és horvátok, azt gyanítva, hogy a nagyszerb egyesítés titkos tervei valósulnak meg suttyomban. Ki tudja? A muzulmánoknak nincs kihez csatlakozniuk, és létérdekük, hogy maguk mellett tartsák a szerbeket és a horvátokat. Ellenkező esetben ugyanis országukkal együtt őket is felosztaná Szerbia és Horvátország.