Szeptemberben meggyőző

"A futball-Eb a világ legnagyobb sporteseményeinek egyike; ezzel kapcsolatban nyilvánvalóan nem csupán néhány stadion megépítéséről van szó" - mondta Giorgio Marchetti, a profi labdarúgásáért felelős UEFA-igazgató tegnap a Parlamentben, nem sokkal az után, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fogadta az európai szövetség delegációját.

Mint köztudomású, a küldöttség a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére vonatkozó kandidatúra ügyében érkezett hazánkba, s biztató volt hallani, hogy a direktor kijelentette: "A magyar-horvát pályázat nagyon meggyőző."

Ennél többet aztán harapófogóval sem lehetett kihúzni a vendégekből, legalábbis az esélyeket illetően nem. Érthető: egyrészt kötelező számukra, hogy nyilvánosan ne foglaljanak állást az aspiránsok valamelyike mellett, másrészt nem ők döntenek, hanem az UEFA végrehajtó bizottsága határoz a helyszínről. (Bár a héten Debrecenbe, Győrbe, Székesfehérvárra és Budapestre is ellátogatók véleménye egyáltalán nem mellékes.)

Ennélfogva december 8-ig, a vendéglátói jog odaítélésének napjáig Horvátországban és Magyarországon marad a találgatás és a reménykedés, csakúgy, mint Olaszországban, valamint a szintén együttes pályázatot benyújtó Lengyelországban és Ukrajnában. Ami biztos: kedvező végkimenetel esetén Magyarország (is) többszörösen nyerne, és nem feltétlenül a futballt, mint inkább az általános fejlődést illetően, jóllehet az Eb-rendezésre több százmilliárd forintot kellene fordítani.

Bár már ott tartanánk...

Mert a tapasztalatok azt bizonyítják: a labdarúgó Eb-vel gazdaságilag rosszul járni nem lehet. S a szerepléssel? A jelen helyzetben alighanem beérhetnénk annyival, hogy ha decemberben a magyar-horvát pályázatot választanák a legjobbnak, akkor 2012-ben pályára lépéssel ünnepelhetné a válogatott az eddigi utolsó Eb-részvétel negyvenéves jubileumát.

Hacsak 2008-ban nem törik meg a szűnni nem akaró, keserves széria...

Hands... Tizenkettes?
Hands... Tizenkettes?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.